Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bűbáj és kéjelgés (2013) - Las brujas de Zugarramurdi

Boszorkányok és móka a spanyoloktól

2014.02.27. 18:06 Csabi87

las_brujas_de_zugarramurdi-poster.jpgA Bűbáj és kéjelgés abszolút nem meríti ki a horror követelmény rendszerét, hacsak nem annyiban, hogy akad benne néhány boszorkány és olykor-olykor kissé borongós a hangulat meg a fényképezés. De ennyi az annyi.

Ezzel szemben annak idején, azért előzetest mutattunk, hiszen árgus szemekkel figyeltük Álex de la Iglesia legújabb filmjét, hiszen a rendező remek produkciókat készített eddig is - Mutáns akció, A lakóközösség, A Fenevad napja vagy Az őrült szerelem balladája, csak hogy néhányat említsek.

Mostani alanyunk pedig remekül beillik a sorba.

A történet egy kis csapatról szól, akik egy furfangos ékszerrablást eszeltek ki. A terv nem hétköznapi, már csak azért sem, mert a főötletgazda kisfia is részt vesz benne és a legmókásabb álruhákban hajtják végre.

A tervbe azonban hiba csúszik, a csetlő-botló bajkeverők pedig kénytelenek felvenni a nyúlcipőt és odébb állni, ehhez pedig egy taxit választanak, amelyben a sofőrön kívül egy utas is akad. A menekülés azonban megtörténik, a terv, hogy Franciaországba szöknek, viszont az odavezető út cseppet sem mentes a zökkenőktől. Az út egy erdős területen keresztül visz, egy olyan helyen át, ahol a szóbeszéd szerint boszorkányok tanyáznak.

Mint kiderül ez a része a dolgoknak pedig nem csak mende-monda, hanem a bizarr és morbid valóság.

A tovább mögött folytatom.

bubaj-2.jpg

Iglesia filmjeire általában jellemzőek az előbb említett jelzők - bizarr, morbid - és nincs ez másként most sem, emellett viszont egy nagyon pofásan és igényesen megírt forgatókönyvvel van dolgunk, ami egy percre nem hagy minket unatkozni.

Nem igazán fordul elő, hogy semmi nem történik és a fejünket vakargatva lessük az órát és szomorkodjunk, hogy csak vánszorog az a nyamvadt másodperc mutató.

bubaj-1.jpg

Pedig bőséggel akadnak olyan részek, ahol a dumáláson kívül rohadtul nem történik semmi, de ezek mégis szórakoztatóak. Mondjuk másrészt az is lehet, hogy a pörgős spanyol beszéd is hozzájárul ehhez - eredeti nyelven volt szerencsém a filmhez és komolyan mondom el lehet fáradni abban, hogy hallgatjuk a beszélgetéseket. 

Már az is mókás, hogy az elvált José az iskola helyett magával viszi a srácot, hiszen az jobban szeret vele lenni, mint az apjával - mondjuk a kis gyerek néha kezd idegesítő lenni - de a poénok nyilván nem állnak meg itt és habár nem mindegyik a hangosan nevetős fajtából való, azért garantált, hogy többnyire végig mosolyogjuk a filmet.

A biztosítékokat mondjuk a morbidság nem csapkodja le, igaz a végén néha túlzóan éreztem a látottakat, de összességében meglehetősen hibátlan filmről beszélhetünk.

bubaj-3.jpg

Iglesia vélhetően tényleg nem teljesen normális, viszont ezt a szó legjobb értelmében kell venni, egyszerűen szórakoztató, amit csinál és remek karaktereket álmodik meg. Persze jó nevű tettestársa Jorge Guerricaechevarría itt sem maradt ki a buliból és ebben neki is része van. No meg a színészeknek, akik jól hajtják végre a kiosztott feladatot.

Könnyen lehet, hogy akad, akinek ez a film kicsit sok lesz, bár ezt nem írnám a film rovására, hiszen a jó látvány, a záporozó remek dumák igazán egyedivé teszik ezt az Iglesia filmet is, amit kár volna kihagyni. Csak ismételni tudom magam, azt meg hülyeség, viszont a Bűbáj és kéjelgés egy igazán szórakoztató, részemről 8 pontos darab. Ráadásul már itthon is elérhető.

Címkék: francia film 8/10 spanyol film 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr365833517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása