Nem is olyan régen volt a blogon előzetes Elijah Wood egyik új filmjéhez a Grand Pianohoz, amelyet egyébként spanyol honban forgattak, igaz többnyire amerikai színészekkel, így angol nyelven, de a rendező mégis a hazai Eugenio Mira volt, aki korábban az Agnosia és a The Birthday című filmeket készítette el. Előbbi thriller, utóbbi inkább horror.

Új zongorás filmjét októberben mutatták be Spanyolországban és a thrillerek között próbál vitézkedni, a helyzet pedig az, hogy egy igazán jól sikerült darabbal van dolga az embernek, ha úgy dönt tesz egy próbát a Grand Pianoval.

A történet főhőse Tom Selznick egy fiatal zongorista, aki a kortárs zenészek közül az egyik legjobb, egy időre azonban mégis hidegre tette a zongorabillentyűket, köszönhetően egy rosszul sikerült koncertnek, ahol nem sikerült bizonyítania rátermettségét. 

Most azonban visszatér és szimfonikus zenekarral megtámogatott nagy koncerten próbál újfent a csúcsra jutni - na nem úgy, Te kis huncut. Tom természetesen izgul, mint pap a bordélyházban, főleg azért is, mert a hangszer, amin játszhat, egykori mentoráé volt, mindezt pedig tovább fűszerezi az a tény, hogy az annak idején elrontott darab, a kvázi "eljátszhatatlan" szerzemény szintén a mentoráé volt, ő volt az egyetlen, aki képes volt eljátszani azt.

Ha pedig ez még így sem elég borsos, akkor vegyük hozzá azt a tény, hogy a teremben egy mesterlövész puskával felszerelt elmebeteg is ott van, aki először Tom kottafüzetén keresztül küldözgeti halálos üzeneteit, majd egy kis adóvevő segítségével is kapcsolatba lép a zongoristával, aki nem fedheti fel szorult helyzetét, mivel a felesége és a saját életével játszik.

Az a helyzet, hogy a Grand Piano valahol a Fülke című filmre hajaz, hiszen az alapszituáció talán ott is hasonló volt, csak Damien Chazelle jó érzékkel egy teljesen más helyszínt választott, olyat, amit nem lehet hétköznapinak nevezni.

Persze fel is hördülhetünk, mert egy ilyen helyzet kicsit röhejes is, hiszen gonoszunk valami egyszerűbb módszerrel is elkaphatná Tomot és a zongorát, minek ehhez egy zsúfolásig telt koncertterem, de nyilván így izgalmasabb és Chazelle meglehetősen ügyesen kevergeti a lapokat, hiszen nem csak a zongorista és a gonosz közti párbeszédet kapjuk, hanem egy-két akciódúsabb pillanatot is, ezekre pedig naná, hogy szükség van.

A fényképezés és a vágás egyébként remek lett, főleg utóbbi, a kedvencem az a jelenet váltás volt, amit már az előzetesben is ellőttek, amikor elvágják az egyik karakter torkát és ahelyett, hogy vérfürdőbe csapnánk át a vonót és a hangszert látjuk. Vérengzésnek egyébként híján is vagyunk, de itt egyértelműen nem a vörösben pacsálás volt a cél, hanem feszültséggel teli helyzetek kialakítása, ez pedig meglehetősen működik. 

Nagy szerepe van ebben Elijah Woodnak, aki most is remek munkát végzett és ugye nem először, elég csak a Maniacot említeni a közelmúltból, pedig a mostani karaktere merőben más volt. Szép munka, taps, taps. John Cusack pedig a gonoszt alakítja, többnyire hangban, de a végén fel is tűnik, ha netán valakinek hiányozna.

Korrekt és jól sikerült film a Grand Piano, ami közben nem biztos, hogy markolászni fogod a szék karfáját (pláne, ha ágyból nézed), de a feszültség miatt az izgatottság szikrája meg lesz, ha pedig bírod Elijah Wood munkásságát, akkor egyenesen kötelező darabbal van dolgod.

Részemről 7 pontot simán megér. Szórakoztató és működik, ennyi pedig pont elég.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.