John Carpentert valószínűleg senkinek sem kell bemutatni - ha valakinek mégis az picit szégyellje el magát. Az 1948-as születésű úriember 1978-ban a Halloween című remekkel hívta fel magára a figyelmet, amit aztán olyan filmek követtek, mint A köd, vagy a zseniális A dolog, de megemlíthetjük a Christine-t, A sötétség fejedelmét és az Elpusztíthatatlanokat is. Carpenter munkásságában azonban a '80-as évek végén jött egy kis törés, a szakma picit hátat fordított neki, a filmek pedig javarészt elmaradtak, bár a '90-es években azért készült még néhány emlékezetes Carpenter-darab, azonban a 2000-es évekre meglehetősen kifújt a dolog, hiszen A Mars szellemén és két A horror mesterei epizódon túl semmi mást nem kaptunk. Aztán jött 2010 és a rendező ismét hallatott magáról egy egész kellemes kis produkció keretein belül, amit azóta is tartó csend követett.

A The Ward azt hiszem egészen jól beillik a mester munkái közé, hiszen ijesztő, a története sem feltétlen rossz és basszus mégis csak egy Carpenter produkció, szóval a horror rajongóknak erősen ajánlott a fogyasztása.

Főhősünk egy Kristen nevű leányzó, akiről annyit tudunk, hogy megszökött valahonnan, majd felgyújtott egy vidéki házat, ezek után pedig a rend éber őrei elfogják, majd egy elmegyógyintézetbe viszik, ahol egy olyan részlegen kap helyet, ahol tulajdonképpen csupa jó csaj tartózkodik, bár ugye mindannyian bolondok.

Ez eddig talán nem is volna különösebben érdekes, ám a részlegen gyanús dolgok történnek, sőt talán misztikusnak is nevezhetnénk őket, hiszen lányok tűnnek el nyomtalanul és úgy néz ki, hogy egy szellem próbálja megcsapolni a társaság létszámát. Ha pedig ez nem lenne elég, még a bent dolgozó munkatársak sem igazán készségesek, sőt talán nekik is szerepük van ebben az egész hóbelevancban.

A tovább mögött folytatom.

Spoilerezés nélkül picit nehéz írni erről a filmről, de megpróbálok, mert nem szeretném elrontani az élményt.

Kezdjük ott, hogy elsőre talán tényleg furának tűnik, hogy a bolond lányok mindegyike egész csinos - persze kapunk talán erre a miértre is majd választ - és itt szóba hozhatjuk azt is, hogy karaktereink egész jók, szereplőink pedig ha nem is kimagaslóak, azért mindenképpen jót alakítanak és ilyen téren senkivel sincs semmi probléma.

A történet már más kérdés, ugyanis picit talán sablonos témához és befejezéshez nyúlt a két forgatókönyvíró Michael és Shawn Rasmussen, akik azóta már a Dark Feed című filmet is elkészítették. Az tehát tény, hogy picit sablonos az egész körítés, viszont talán nem túl sok produkcióban láthatjuk ezt, így szerintem még éppen elviselhető a dolog, legalábbis nem nagyon éreztem azt, hogy na baszki ezt most miért így?!

Azt ijesztgetések egész jók én néha tényleg megugrottam, bár lehet csak túl hangosra volt állítva a hangfal, a lényeg, hogy nagyon rég volt már olyan film, ami közben akár egy picit is megrezdültem volna - azt mondjuk nem mondom, hogy féltem, csak ijedeztem, de az is jó jel.

Szomorú, hogy annak ellenére, hogy ez egy 2010-es film, itthon még nem dobták piacra, kár érte, mert habár tényleg nem korszak alkotó, mint mondjuk Carpenter korai alkotásai, azért mégis csak egy neves, ismert és elismert direktor munkájáról van szó, ami rossznak semmiképpen nem nevezhető.

7 pontot adnék a The Ward-ra, belekalkulálva azt is, hogy picit túlpontozom, de szeretem Carpenter filmjeit és örülök, hogy hosszú idő után újra hallatott magáról az öreg. Remélem nem kell újabb 9 évet várnunk egy újabb dobására.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.