Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek 2014-ben #2

Hazai mozis bemutatók

2014.01.10. 10:42 Csabi87

Második nekifutásra vegyük szemügyre a tervezett hazai bemutatókat.Nyilván még év eleje van, remélhetőleg bővebb is lesz ez a lista, hiszen eddig összesen 8 szereplőről beszélhetünk és ezek közé olyan filmek is szorultak, amelyeket talán kicsit túlzás is a horror kategóriába sorolni.

Mars: Az utolsó napok - Január 9.

Ez a film speciel már tegnap óta látható a hazai mozikban, nem is olyan régen már írtunk is róla, amúgy pedig egy a Marson állomásozó egység utolsó napjait nézhetjük végig, ami a terv szerint azért volna utolsó, mert készülnek a haza térésre, azonban az ilyenkor szokásos gikszer becsúszik és szörnyűségek történnek.

lastmars.jpg

Folytatás a tovább mögött.

Én, Frankenstein - Január 23.

A lóláb már kezd kilógni, ugyanis az Aaron Eckhart főszereplésével készült, de az előzeteseket elnézve inkább valami felpumpált akció dús adrenalin bomba akar lenni, ami a horror helyett fantasyra hajaz meg szerintem a gagyira. A sztorit persze ismerjük, majd meglátjuk mit sikerül belőle kihozni.

frankenstein.jpg

Robotzsaru - Február 6.

Itt már nem csak a lóláb, hanem a ló is kilóg, viszont az előzetesekkel foglalkoztunk tavaly, szóval említés szintjén álljon itt a magyar bemutató is. A '87-es eredeti azt hiszem méltán nevezhető klasszikusnak és nem sokára meglátjuk, hogy a Joel Kinnaman főszereplésével készült újra megtudja-e ugrani azt a szintet, vagy pofával zúg a földnek. Az előzetesek mondjuk egészen biztatóak voltak.

robocop.jpg

Godzilla - Május

A Godzilla annak idején egy szörnyes móka volt, amit akkoriban még horrornak is nevezhettünk. A '98-as amerikai újra gondolás már inkább volt akció - meg egyesek szerint szar, én régen láttam, akkor tetszett és szerettem, most meg nem merem újra nézni, mert mi van ha tényleg szar. A Warner viszont azt ígérte, hogy a 2014-es változat merőben új lesz és még csak nyomokban sem fog hasonlítani az Emmerich-féle változathoz. A rendezést amúgy Gareth Edwards kapta, aki nem rég a Monsters című kis költségvetésű filmet hozta tető alá.

godzilla.jpg

Drakula - Szeptember

Tulajdonképpen a Dracula Untoldról beszélhetünk, amelyről a múltkori listán már volt is szó. Egy újabb Drakula sztorinak örülhetünk, amely valahol egy fajta előzmény lesz, hiszen kiderül, hogy a gróf miként is válik vámpírrá. Ebben bízhatunk továbbra is Luke Evans miatt.

draculauntold.jpg

Sin City 2. - Szeptember

A Sin City nálunk szintén zenész, hiszen ez sem feltétlen horror, sőt, ám de időről-időre ezzel is foglalkoztunk, így amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a tervek szerint szeptemberben a hazai közönség is nézheti a folytatást, amire már régóta várunk.

sincity.jpg

Kaptár 6. - Szeptember

Paul W.S. Anderson mára már inkább akciófilmmé nőt szériája is folytatódik, ha minden jól megy, hiszen a forgatósok még nem kezdődtek meg, de ugye azért a szeptemberi bemutató még így sem kilátástalan, hiszen gyors felveszik a jeleneteket, gyors ácsolnak hozzá CGI szörnyeket és kész is. A legutóbb sem igazán ügyeltek arra, hogy bármi is igényes legyen, miért pont most változtatnának rajta.

resident6.jpg

Parajelenségek 5. - Október

Normális horrort nem, de szart kapunk moziba is. Köszönjük szépen. A Parajelenségek újabb része mondjuk elmaradhatatlan része a hazai októbereknek, de egy közvélemény kutatást mondjuk végezhetne a hazai forgalmazó, hogy ezt kérjük vagy csak a pattogatott kukoricát. 

paranormal5.jpg

Egyelőre ennyi az annyi, nem sok, de bízunk benne, hogy év közben azért néhány horror a hazai mozikba is eljut, ha meg mást nem, akkor csak lesz Halloween Night Fest, hogy a vásznon tudjon a magyar is horrort nézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr895750197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.10. 11:51:27

robotzsaru, godzilla, sin city mitől horrorfilmek?

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.01.10. 14:49:03

@doggfather: Jeleztem, hogy azok kilógnak a sorból, de minddel foglalkoztunk a blogon, azért szerepelnek a listán

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.10. 22:46:49

www.imdb.com/title/tt2131532/
Nem tudom, hogy ismeritek-e a készítők rövidfilmjeit, de azok alapján ígéretesnek tűnik.

www.imdb.com/title/tt1528071/
Meg ez sem néz ki rosszul, ha már egyszer Stephen King fia írta az eredetijéül szolgáló könyvet.

Grammár Nándi 2014.01.11. 07:53:52

Kedves Csabi!

Ezeket a hibákat találtam a szövegben:

haza térés HELYETT hazatérés

akció dús HELYETT akciódús

adrenalin bomba HELYETT adrenalinbomba

nem sokára HELYETT nemsokára

megtudja-e ugrani HELYETT meg tudja-e ugrani

[ugyanis megugrani és nem megtudni, ezért ne írd egybe a meg-et a tudni-val, mert nem oda tartozik]

újra gondolás HELYETT újragondolás

újra nézni HELYETT újranézni

A költségvetést helyesen egybeírtad. Csoda, hogy nem külön :)

Idáig bírtam olvasni és javítani. Itt feladom.

Üdvözlettel:
Nándi

süti beállítások módosítása