Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nyakig a vízben (1993) - Hodet over vannet

Norvég thriller a '90-es évekből

2013.12.20. 21:37 Csabi87

nyakig-vizben-poster.jpgA Nyakig a vízben ici-picit kilóg a blog kínálatából, hiszen horrornak nem igazán nevezhetjük, inkább egy lájtosabb és mókásabb thrillerről van szó, ami viszont egészen tűrhető, amit talán az is bizonyít, hogy az elszánt amerikaiak még remake-t is készítettek belőle annak idején.

Ezenkívül, ami miatt még itt szerepel, hogy talán nem ismerik túl sokan és habár kihagyhatatlannak nem nevezném, azért kellemes szórakozást ígér azok számára, akik bírják a régebbi alkotásokat.

Történetünk tulajdonképpen 4 emberről szól és rajtuk kívül még egyetlen rendőrbácsi kap szerepet a történetben és a szereplőgárda ki is fújt.

Hőseink egy kis szigeten töltik a szabadidejüket. Közülük pedig Einar és Lene házastársak, míg ott van Björn is a jó barát. Egy álmos reggelen a két pasi úgy dönt, hogy neki vágnak a tengernek és beszerzik az elemózsiát halak formájában, Lene pedig otthon marad, háziasszonykodni. Ekkor tűnik fel a színen Gaute, aki szintén a baráti társaság részét képezi, viszont vele kapcsolatban érdekes lehet, hogy a lány volt pasija és habár már családja van, azért még mindig feni a fogát a szőke asszonyra. Ezek fényében pedig különösen érdekes, hogy hőseink kettesben maradnak, főleg mivel az éjszakát is együtt töltik, hiszen Björn és Einar hosszabb időre mentek horgászni.

A férfi és a nő között azonban semmi nem történik, külön alszanak és külön ébrednek, legalábbis, ami Lene-t illeti, Gaute, ugyanis örök álomba merült az éjszaka folyamán, mindezt pedig meztelenül tette. A lány ezt tapasztalva kétségbeesik és úgy dönt, hogy a pincébe rejti a hullát az időközben visszaérkező Einar-ék elől.

Csak, hogy a halál eset nem is biztos, hogy olyan véletlen volt, mint ahogy azt elsőre gondolhatnánk és könnyen lehet, hogy a tervek között újabb halálesetek is szerepelnek.

A tovább mögött folytatom.

nyakig-2.jpgAnnyi biztos, hogy a forgatókönyvírók egész jól kevergetik a lapokat, ugyanis, amikor már azt gondolnánk, hogy tudjuk mi történt, akkor egy picit megint csavarodik a történet, emiatt pedig olykor-olykor már komikussá is válnak a dolgok, a maguk fekete módján.

Fontos tudni, hogy a Nyakig a vízben nem igazán félelmetes és borzongató thriller, tényleg elég könnyed, picit humoros és talán enyhén butácska alkotás, amit lehet szeretni, ez pedig leginkább a benne rejlő kisebb csavarok miatt van.

A fényképezés nem rossz, bár ugye '93-as filmről beszélünk, tehát a technika akkori fejlettségi foka teljes mértékben tetten érhető és itt azért még hiányoznak a ma látható északi megoldások nagy része. Igazából egyszerű az egész, mint a bot.

nyakig-1.png

Három főhősünk egész jól teszi a dolgát. Számomra egyedül a hölgyet alakító Lene Elise Bergum volt a kivétel, aki a drámai jelenetekkel egyszerűen nem bírt el, vagy csak engem zavart, hogy olyan nyögvenyelős volt ezekben a helyzetekben, ezt picit irracionálisnak éreztem, de az is lehet, hogy hülye vagyok.

Kapunk egyébként meztelenkedést is, többek között Lene részéről is, néhány esetben ez nekem fura is volt, legalábbis a családi jó barát előtt is villant cicit. Ha meg ez Norvégiában így szokás, akkor északabbra kell költöznöm és kellemes barátságokat kell kötnöm.

A rendezést Nils Gaup vezényelte, akinek még 1990-ben A nagy hajótörés című kalandfilmet köszönhettük, illetve hasonszőrű thrillerek, drámákat forgatott és forgat manapság is.

Ami a pontokat illeti, részemről 5 pontos alkotás a Nyakig a vízben. Picit lassú, viszont nagyon szerethető, szóval szerintem közepesnek simán beillik, azoknak pedig, akik szeretik az előző évezred európai alkotásait még valóban a kedvükre is lehet.

Címkék: 1993 svéd film 5/10 ajánlók norvég film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr84980073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása