Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

King fia sorozatozik

2013.11.20. 10:00 Csabi87

Tales-From-the-Darkside-350x273.jpgArról már beszámoltunk, hogy Stephen King fia - aki az apjával való azonosítás miatt Joe Hill néven kezdett írni, de ehhez képest, mára már mind tudjuk, hogy ki, de talán tényleg nem beszélhetünk protekcióról az esetében, hiszen valóban ügyes az úr -részt vesz a Tales from the Darkside újrájában. Meg amúgy a Szarvak című regényéből Aja is forgatott egy filmet Daniel Radcliffe főszereplésével, amit a Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon már bemutattak.

De vissza a sorozathoz. Hill elmondta, hogy nem feltétlen a hagyományos értelemben vett újrája kell gondolni, hiszen ez egy fajta újra gondolása lesz az egykori sorozatnak. A címe csak egyszerűen Darkside lesz és a Fringe meg az X-akták keveredése lesz, de természetesen horrorantológia köntösben.

A tervek szerint 11 vagy 13 rész készül majd az első évadban, bár ehhez Hill hozzáfűzte, hogy csak akkor, ha a pilot nem lesz szar, mert abban az esetben nem lesz semmi a sorozatból.

Címkék: sorozat darkside

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr445644613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása