Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Carrie (2013)

Egy „bálkirálynő” mészárlása

2013.11.11. 18:23 Herschmi

carrie_2013___theatrical_poster_by_themadbutcher-d4yjd63.jpgRemake. Mindössze hat ártatlan betű, melyek egymás mellett állva mindig erős indulatokat váltanak ki belőlem. Mit is jelent az, hogy „remake”? Egy meglévő film újraforgatását. Az én értelmezésemben viszont nem más, mint a hollywood-i ötlettelenség és kapzsiság szimbóluma.

10-20-30 éves filmeket csak azért szednek elő, hogy még egy bőrt lehúzzanak egy sikeres produkcióról, ezzel is megtömve saját zsebüket, ráadásul még meg se kellett erőltetni az agyukat, hogy előálljanak valami ütős ötlettel, mindent szinte készen megkaptak alapanyagnak. Ettől csak az undorítóbb, amikor az 1-2 éves európai, dél-amerikai vagy ázsiai filmeket szinte futószalagon lemásolják egy az egyben, hogy az ő kreativitásuk és tehetségük megvásárlásával vigyenek színt a már agyoncsépelt amerikai filmek világába.

A legnagyobb bajom az egésszel, hogy az esetek többségében tehetségtelen senkik gyártják le a filmet, ezzel nem hogy értéket állítanának elő vagy egy kultikus mű előtt tisztelegnének, hanem meggyaláznak egy-egy legendás alkotást vagy szimplán arcon köpnek egy klasszikust. Szerencsére hébe-hóba a sok szemét közt felbukkan egy-egy tisztességes remake is, és a Carrie is ebbe a szűk kategóriába tartozik.

Carrie végzős gimnazista, mégsem élheti az átlag tinik hétköznapi életét. Betegesen a vallásba menekülő anyja megbünteti mindenért, ami egy átlag fiatal lánynak jó lenne, és az osztálytársnői csúfolódásának is állandó céltáblája. Egyik nagyon ocsmány tréfájuk után Sue megsajnálja a lányt, és ráveszi a barátját, a jóképű Tommy-t, hogy Carrie-t vigye el a végzősök báljára, ezzel is egy csodálatos estét szerezve neki. Nem is sejti, hogy bármennyire is jót akar, végzetes események megállíthatatlan lavináját indítja el ezzel, amely a fiatal lány megalázásával és egy hatalmas vérfürdővel végződik.

A Carrie-t először Brian De Palma vitte mozivászonra, elég ütős is volt, nem véletlenül kapott két Oscar-jelölést is. A remake azért bőven elmarad ettől a szinttől, de azért tisztességes munkát végzett vele Kimberly Peirce, élvezhető filmet rakott le az asztalra.

carrie-2013-d.jpg

Színészek terén egyértelműen gyengébb az eredeti 1976-os alkotásnál. Chloë Grace Moretz meg sem tudja közelíteni azt a szintű színészi alakítást, amit Sissy Spacek nyújtott anno. Külsőre sem vagyok vele megelégedve. A bál idejére teljesen kivirágzik, csodálatos szépségét megmutatja a nézőknek, mosolyával és arcával teljesen elbűvölt. Viszont a film elején, amikor még „rút kiskacsát” kell játszania, akkor sem tudják úgy elfedni ezt a szépséget, hogy tényleg hitelesen játssza a csúnyácska lányt.

Julian Moore-t ugyan nem sokat látjuk Margaret White szerepében, mégis jobban illik hozzá ez a karakter, mint Piper Laury-hoz illet. Igaz, Oscarra nem fogják jelölni ezért az alakításért, de szerintem Laury-t sem kellett volna. Már az arcán tükröződik, hogy megtörte az élet és az is, hogy nem teljesen ép elméjű. Önmaga vagdosásával csak még hitelesebbé teszi ezt a képet. A többi színész mind pályája elején jár, gyanítom később sem fogja a nevüket megismerni a világ, amilyen felejthetőt alakítottak.

Carrie 2013.jpeg

A karakterekkel egy komoly baj van: túl egyszerűek. Vagy jók, vagy rosszak. A könyvben viszont egyáltalán nem ilyenek voltak, sokkal jobban fel voltak építve, ez főleg a tesitanárnőn és Sue-n érződik nagyon. Billy Nolan szerepében Alex Russel szinte teljesen elveszik a többiek között, ez pedig elég nagy szégyen a produkcióra nézve, miután a ’76-os filmben olyan szinten tapló volt, hogy még a monitoron keresztül is behúztam volna neki egyet. Na igen, akkor John Travoltáé volt a szerep, nem pedig valami tucatszínészé.

Az eredeti Carrie egyik legnagyobb erőssége a zene volt, amely pillanatok alatt váltott át nyugodt dallamokból feszültség teli hegedűorgiába. Igaz, a báli vérengzés alatt nagyon eltalálták az aláfestő muzsikát, de ettől függetlenül sajnos az új változatban közel sem ilyen ütős a zene. Képi világ elég jól sikerült, nem igazán tudok ilyen téren semmibe sem belekötni.

Carrie-2013-Movie-Image-2.jpg

A ’76-os filmben nagyon eltalálták Margaret halálát, remekül szimbolizálta azt, hogy háborgó lelke csak a túlvilágon találhat békére. Itt meg csak „pusztán” meghal, minden extra nélkül. Két dolgot tartottam teljesen feleslegesnek a filmben. Az egyik, hogy miért kellett több kameraállásból is Carrie végső megszégyenítését megmutatni. A másik pedig, hogy Chris halálát miért kellett lassítva mutatni? Teljesen felesleges és értelmetlen dolgok voltak ezek. Sajnos a báli tánc jelenetére abszolút nem szántak időt, nem is volt olyan hatásos, mint De Palma filmjében.

Nem vallott szégyent a 2013-as Carrie, de őszintén szólva sokkal többet vártam tőle. Ebből a történetből sokkal többet is ki lehetne hozni. De ahogy a mondás is tartja, ez van, ezt kell szeretni. 6 pontot kap.

Ez az írás a Premier MoziMagazinban is megjelent.

Címkék: amerikai film 6/10 2013 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr595622389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.09.21. 18:06:56

Időközben én is megnéztem, jó sokáig halasztottam, de tetszett, mondjuk egyetértek a leírtakkal. Én viszont megadom a 7 pontot :)

süti beállítások módosítása