Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Best of Horror 2012

2013.11.05. 19:31 Csabi87

Baromira elhúztuk és kifogásunk is akadna bőven, de inkább hagyjuk, végre összesítettük a Best of Horror szavazás eredményeit és pontot tettünk az ügy végére, valamint arra is rájöttünk, hogy jövőre jóval hamarabb megválasztjuk az előző év legjobbjait.

A mostani listát pedig a tovább mögött találjátok, amely tulajdonképpen a Ti ízlésetek alapján alakult ki. Meglepetések akadnak, bár a legjobb az, hogy a Paranormal Activity 4. része a fasorban sincs, de a hazai mozik és az itthon vetítettek filmek bőszen befolyásolták a döntéseket.

A továbbra kattintva szemezgethettek a legjobbak közül.

1. Sinister

Scott Derrickson és Ethan Hawke közös filmje teljesen jogosan szerezte meg az első helyet, hiszen minden van benne, amitől egy horrorfilm jó, mindezek ellenére viszont mégsem érezzük azt, hogy egy tucathorror nézünk. Pedig valahol az mégis remekül palástolja ezt, hiszen minden a helyén van és a nézése közben levegőt is alig merünk venni.

bob2012-sinister.jpg
2. Ház az erdő mélyén

A Ház az erdő mélyén megítélése azt hiszem kétes és tényleg csak két tábor létezik. Azok, akik imádják a filmet és azok, akik gyűlölik és valami förtelmes maszlagnak tartják. Köztes állapottal még nem találkoztam. Szerencsére a többség azért az előbbi kategóriából kerül ki és jó néhányan értékelik azt, amit a film felmutat és amivel megpróbált más lenni a tavalyi év többi horrorjánál. Hogy ez hogy sikerült? Talán ezt jól szemlélteti ez a helyezés is. 

bob2012-cabin.jpg
3. V/H/S

Amikor már azt hittük, hogy nem létezik igazán ütős kézi kamerás horror, akkor jött a V/H/S és felülírta az addig baljós felfogást. A dobogós helyezés megérdemelt, hiszen egy jól összerakott és valóban ütős darab készült a kategóriájában. Antológiaként érdekes történeteket talált elénk, amelyek teljesen jól működtek a kamerával rohangálós közegbe ágyazva.

bob2012-vhs.jpg
4. A fekete ruhás nő

Daniel Radcliffe horrorját sokan vártuk, az előzetesek pedig biztatóak voltak, sőt talán egy kicsivel annál is többek. Kevés manapság az olyan horror, amely remek gótikus atmoszférát teremt és a régi iskolát követve inkább az ijesztgetésekre fekteti a hangsúlyt, mindezt pedig igényesen és jól. A fekete ruhás nő viszont ilyen, sőt azon ritka esetek egyike is, amikor a remake jobban sikerül, mind az eredeti próbálkozás.

bob2012-woman.jpg
5. The Collection

2009 egyik kellemes meglepetése volt a Fűrészes fiúk The Collector című horrorja. Egyszerű, de mégis látványos és véres darab kerekedett ki a játékidő végére, a folytatás pedig nem sokáig volt kérdéses. Patrick Melton és Marcus Dunstan talán nem tudta megismételni, azt amit első neki futásra véghez vittek, legalábbis a történet kicsit ellapósodott, ellenben a vér és a durvulás megmaradt, sőt talán szintet is lépett.

bob2012-collection.jpg
6. Maniac

Az 1980-as Maniac újráját baromira várta a közönség, már csak azért is, mert Alexandre Aja, Fanck Khalfoun és Grégory Levasseur francia urak nevéhez köthető a feldolgozás. Összességében pedig nem kellett csalódnunk egy percig sem, hiszen az egykori Maniac hangulatát hűen sikerült tükrözni, Elijah Wood pedig pazar alakítással segített abban, hogy felálljon a szőr a hátunkon.

bob2012-maniac.jpg
7. Démoni doboz

A Jeffrey Dean Morgan és Ole Bornedal nevével fémjelzett Démoni doboz jelenléte érdekes, hiszen egy lájtosabb horrorról beszélhetünk, igaz a hazai mozik tavaly szeptemberben műsorra tűzték, így legalább azok közé a filmek közé tartozik, amelyek hivatalosan is eljutottak kis hazánkba. Bornedal persze nem felejtett el rendezni, de akkor sem hazudunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ennél sikeresebb darab is fűződik a nevéhez.

bob2012-demoni.jpg
8. A kaptár: Megtorlás

Ha a Démoni doboz listán szereplése fura, akkor A kaptár: Megtorlás esetében ez hatványozottan igaz. A Jovovich kisasszony főszereplésével készült akció orgia, már régen levetkőzte magáról azt a feelinget, amit egykoron, az első résznél még magán hordozott. Látványos, akció elemekre építi darab lett, amelyben azért technikai hiányosságok is akadnak. Persze a rendező Anderson úr célja már nem is feltétlen az, ami a kezdeteknél volt, inkább egy kis pénzt szeretne a nyugdíjas évekre. Kár kertelni, hiszen hamarosan jön az újabb folytatás.

bob2012-resident.jpg
9. [REC] 3.

A Paco Plaza rendezésében készült 3. [REC] film a tavalyi év legbiztosítékkicsapkódosabb alkotása. A rajongók a filmet látva együtt kaptak a szívükhöz és felháborodva konstatálták, hogy a rendezőnek sikerült a földre vinnie, összerúgdosnia és lehúgyoznia a korábbi [REC] filmeket. Holott Plaza úr csak szórakoztatni szeretett volna. Más kérdés, hogy ezt nem [REC] néven kellett volna tennie, akkor kevesebb haragost szerez magának. Viszont, ha a korábbi filmektől elvonatkoztatunk, akkor még élvezhetjük is ezt a kis ökörködést.

bob2012-rec.jpg
10. Silent Hill 2.

A Silent Hill 2. része korántsem robbant akkorát, mint az első. A várakozások megvoltak, viszont a film nem volt nagy durranás. Természetesen a hazai mozik műsorra tűzték, így nem is meglepetés, hogy ez a produkció is elég szavazatot szedett össze a listára kerüléshez, de az esetében csak egy csattanós pofára esésről beszélhetünk.

bob2012-silent.jpg
11. Ideglelés Csernobilban

Ha a Silent Hill 2. esetében pofára esést említettem, akkor az Ideglelés Csernobilban egy pofon a horror rajongóinak, ami körülbelül 150 km/h-s sebesség csapódott az arcunkba. Oren Peli munkássága számomra mindig is kérdőjeles volt, hiszen sem újítást nem hozott a filmezésbe a Paranormal Activityvel, sem jóságot. Az Ideglelés Csernobilban pedig a pocsék magyar címen túl még rossz is volt. Ja, hogy itt van a listán? Na igen, hiszen a hazai mozik ezt is adták, így volt, akinek csak ez jutott.

bob2012-csernobil.jpg
12. Piranha 3DD

A Piranha 3DD-t nem szabad komolyan venni és akkor érthetjük mit keres a legjobbak között. Agyament baromság volt és bizony tényleg duplán rátett arra, amit az Aja-féle első változatban láthattunk. Akik viszont értékelik az igényesebb trasht, azok baromi jól szórakozhattak. A többieknek viszont kár is belekezdeni, érdemesebb inkább az előzetest csekkolni, ha az nem tetszik, akkor az egész estés változat sem fog.

bob2012-piranha.jpg
13. Thale

Az egyetlen északi horror a listánkon a Thale, egy izgalmas mese a tehénfarkú lányról, ami tempóját nézve abszolút lassúnak számít, viszont északon általában ügyesen nyúlnak minden témához, nincs ez másként a Thale esetében sem. A fényképezés szép, a történet pedig valahol kicsit mesebeli és magával ragadó, ami pedig szintén fontos, hogy egy igazi különlegessége volt a produkció a tavalyi évnek.

bob2012-thale.png
14. Excision

Az Excision tulajdonképpen nem is horror, csak egy meglehetősen véres film egy tinilány képzelgéseiről és világról kialakított képéről. Ezt azonban mókásan és valóban véresen adja elő. Ilyen téren pedig ez a darab is nevezhető érdekesnek és bátornak.

bob2012-excision.jpg
15. Antiviral

Ilyen az, amikor David Cronenberg kisfia elkezd rendezni. Brandon nem ment túlságosan messze apu horrorjaitól és szintén egy biológiai szösszenettel fűszerezett darabot rakott az étkezőasztalunkra. Érdekesnek érdekes, viszont Caleb Landry Jonestól a mai napig ráz a hideg.

bob2012-antiviral.jpg
16. Underworld: Az ébredés

Az újabb Underworld epizód nyugodtan felfogható úgy, mint a legutóbbi Resident Evil film. Látványos, akciódús, de kicsit már más, mint a kezdeteknél - oké, mondjuk olyan éles váltás nem történt, mint a Resident Evil esetében. Persze a magyar mozik ezt a ziccert sem hagyták ki - bolondok is lettek volna - így a legek közti szereplés ilyen szempontból teljesen érthető.

bob2012-underworld.jpg
17. The Bay

Barry Levinson produkciója szintén a kézi kamerás, áldokumentarista darab, az igényesebb fajtából. Ami miatt az egész film ijesztő az talán a hitelesség és az, hogy nem szellemekkel és természetfelettivel próbálnak benne dobálózni, hanem egy sokkal hétköznapibb dologgal. Kevésbé látványos, mint egy elrugaszkodott horroralkotás, de legalább akkorát üt, hanem nagyobbat.

bob2012-bay.jpg

Címkék: best of horror 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr235616567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsozeabertorzse 2013.11.05. 21:18:19

Mintha én raktam volna össze. :D Azért van egy két erős kivétel...

Dzsézön 2013.11.06. 14:12:21

Ez a Sinister mánia megdöbbentő. Ok, hogy nem volt igazán jó horror film, de ezért kár ezt felmagasztalni. Mivel ez a többség véleménye rendben, de ez így csak egy butuska ijesztgetés kimondottan röhejes utolsó fél órával. Silent hill 2-ről már nyilatkozni sem merek! :D A jó öreg '80-'90-es években ez viccnek is gyenge lett volna. A Maniac és a The bay viszont tényleg jó filmek voltak és itt a helyük csak sokkal előrébb.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2013.11.07. 18:20:26

"Köztes állapottal még nem találkoztam."

Kezem a magasban. Én pont így vélekedtem a Ház az erdő mélyénről.

süti beállítások módosítása