Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Supernatural 9. évad 3. rész

2013.10.24. 21:21 monkeyJade

Supernatural 9 évad 3. része megtekintve, és tetszett. Volt benne minden, ami jó nekünk nézőknek, hogy szórakozzunk 40 percig. Még a Kaszások is feltűntek és egy érdekességet is megtudtunk róluk, mégpedig azt, hogy bérgyilkosként is remekül „üzemelnek”. Sőt azt hiszem az évad új fő gonosza is bekopogtatott hozzánk, Bartolómeó személyében, aki egy feltörekvő angyal s mindent megtesz, hogy ő lehessen a góré a szárnyasok között. De első sorban Castielt szeretné végre nyakon csípni. És itt már bele is csaptam a lecsóba, a 3. epizódba. Lássuk mi minden történt, s persze mint mindig, most sem leszek spoiler free, sőt azt hiszem, már a második mondatommal elég sok mindent elárultam. Bocs.

Folytatás a tovább mögött.

SPN903HD_1587.jpg

Kezdjük a sort rögtön Clarance-szel, vagy Castiellel. Igen, a mi kis szárnyasunk, vagyis most már földi halandónk, ezt az álnevet választotta, ahogy Meg, (mondjuk ki, a démon barátnője) folyamatosan szólította. Ez megmosolyogtató és kedves. Castielünk próbál boldogulni az emberek között és rá kell ébrednie, hogy embernek lenni egyáltalán nem is olyan könnyű feladat. A legalapvetőbb dolgokat is meg kell tanulnia és ebből számos vicces jelenet született. Hiába, hálás feladat a forgatókönyv íróknak egy exangyal bukdácsolását végig követni, ahogy emberré próbál válni. Fogat most, fogkrémet töm a szájába, de a fogkefét már elfelejti, WC-re sem olyan egyszerű járni, mert elfárad benne. Szóval nincs könnyű helyzetben. Egy templom melletti kis hontalanoknak alakított szálláson húzza meg magát, de tudja, nem maradhat sokáig, mert az angyalok a fejét akarják, és egészen biztosan elkapják őt.

Természetesen a többi szerencsétlen, akik körül veszik őt, nem igazán értik meg, úgy gondolják Clarance-nél el mentek otthonról, de mi tudjuk, hogy Castiel csak próbál beilleszkedni az emberek közé és vannak mondatok, amiket senki más sem ért meg csak ő vagy mi nézők.

SPN903HD_1739.jpg

Miközben Castiel próbálkozik ember lenni, egy új angyal Bartolómeó, feltör s próbál egy új „kolóniát” szervezni az angyalokból. Nem is rossz módszerrel. Egy TV-s lelkész van segítségére, aki a hívőket arra buzdítja, hogy ha találkoznak az Úr Angyalával, ne mondjanak neki nemet, engedjék át neki testüket, hogy üdvözüljenek ez által. Persze tudjuk, hogy mindez azért van, mert akartunk ellenére egy angyal nem szállhat belénk. Bartolómeó terve pedig bejön. A hívők az egész világon rajongással hallgatják a TV-s tiszteletest és a bukott angyalok vidáman öltenek testet új porhüvelyeikben. Okos. Valljuk be.

A feltörekvő szárnyas pedig szépen toborozza testvéreit maga mellé. Castiel pedig erről semmit sem tud. Honnan is tudhatna, hiszen az „angyal rádiót” már nem fogja… De Zeke igen, és így Dean tőle tudja meg, hogy az angyalok csoportosulnak. Hiszen csoportban az igazi erő és úgy könnyebb is megtalálni Castielt.

SPN903HD_0364.jpg

Érdekes volt látni, ahogy egy az öcsi egyik pillanatban saját maga, majd mintha átkapcsolták volna egy másik csatornára, Zekeként szólal meg. Most kell leírnom, de Jared remekül játssza ezt az új szerepet. Tényleg olyan mintha ki-be kapcsolgatnák. Jól hozza Zeke karakterét, a hűvös, titokzatos érzelem mentes angyalt, majd a másik pillanatban folytatja Sam Winchester mondókáját ott, ahol abba hagyta, olyan „Samesen”. Értitek miről beszélek. Le a kalappal. Ha eddig az gondoltuk, hogy a srác többre nem képes, hát tévedtünk. Én hittem benne, hogy van a karakterében lehetőség, és végre az íróknak is eszébe jutott valami egészen különlegessel előállniuk és Jared szinte lubickol az új, kettős szerepében, és látni rajta, hogy élvezni. Ennyit róla, hiszen a színészek teljesítményét a végén szoktam kibeszélni, de Zeke egyszerűen tökéletes… Eddig.

SPN903HD_0315.jpg

Deannek okoz pár nehéz percet elmagyarázni a testvérének, hogy honnan tudott meg információkat, de mindig akad logikus magyarázata rá és Sam egy csöppet sem gyanakszik rá… Egyenlőre. Szegény bátyus, nem irigylem őt. Látja, hogy a tesója majd kicsattan az egészségtől, de tudja az egész egy nagy hazugság és ha Sam rájön, hogy milyen átveréssel van még életben, egészen biztosan kitaszítja az angyalt magából. Így Dean próbál mindent titkolni és meséket kitalálni, de úgy gondolom, nem kell sokat várnunk arra, hogy Sam ráébredjen, nincs is olyan jól, mint érzi…

Castiel a templom kertjében, ahol dolgozik egy kis fizetésért, hogy ételt vehessen, hiszen az éhség is új számára, a papokat felakasztva találja, szemük kiégve, borzalmasak a sebeik, ráeszmél, hogy az angyalok itt vannak és őt keresik. Menekülnie kell. Ám nem csak ő döbben rá erre, hanem Dean és Sam is őt keresi és az angyalok által hagyott nyomok alapján, próbálnak Castiel nyomába eredni. Dean rájön, hogy ha az angyalok csoportokba szervezve keresik a kis Clarance-t, sőt, Bartolomeó a Kaszásokat, akik kitűnő nyomolvasók, segítségét is kéri ebben, akik jó fizetségért úgy tűnik felbérelhetőek gyilkosságra is, simán megtalálják Castielt, és akkor vége mindennek. Barátja nyomába ered SamZeke-kel az oldalán és próbálja az angyalok vagy a Kaszások előtt felkutatni őt. Castiel pedig menekülése közben összetalálkozik egy helyes lánnyal, aki segítséget nyújt a hontalannak, befogadja és mit ad Isten, szárnyatlan barátunk belekóstol a testi örömökbe is és élvezi… Persze ez kellett. Nem maradhat ki az emberré válás útján a szex sem. A sok Castiel rajongó gondolom fülig érő szájjal nézte ezt a kissé fanservice szagú jelenetet, de hát legyen, kell a szex is, ha már egyszer ember lett.

SPN903HD_0116.jpg
Azt, hogy a srácok hogyan akadnak rá barátjukra és, hogy mi lesz a következő lépés... Kivételesen nem fogom most elárulni, ahhoz túl izgalmas a rész és látni kell minden pillanatát, főleg a végét. Így nem lövöm le a poént… Kivételesen. De a lényeg, hogy a részben Castiel emberként próbál helyt állni. Küszködik, hogy ebben a zord világban életben maradhasson, miközben az angyalok üldözik őt és a Winchesterek is a nyomában vannak, hogy megmentsék, a most már tollatlan seggét.

Közben pedig többször is előbújik Zeke a fiatalabb Winchester tesóból és segíteni próbál… Ezt igazából kérdőjellel írnám. Mert még mindig nem tudom elhinni az angyalunknak, hogy a jó szándék vezérli. Valami történni fog, de még nincs itt az ideje. Érdekelne miért is hangzott el az utolsó jelenetben az, ami elhangozott Zeke szájából… Miért kellett így Deannek elküldeni Castielt a menedéket nyújtó Bunkerből. Óh, így is mondtam a végéről valamit… Ám most már hallgatok. Inkább nézzétek meg. Sok kérdés merül fel az emberben, ha megnézi a részt. Lesznek itt bonyodalmak. És rohadtul tudni akarom mit is akar Zeke pontosan!

A színészek, különösen Jared, ahogy ki-be kapcsol Zeke módra, állat, egyszerűen felnőtt a srác a szerepre, de ehhez kellett egy jó sztori és egy forgatókönyvíró is. Megint csak RESPECT neki. Misha végre megmutatta, hogy nem csak angyalt tud játszani, ok, hogy csetlik-botlik, mint Castiel a földi halandó, de egészen emberi már. Jensen a mostani részben… Vagyis Dean, a mostani részben kicsit mellőzve volt, de kell ilyen is. Attól függetlenül még mindig a legkirályabb Dean Winchester! Az új fő gonoszt alakító srác elég creepy, szóval jöhet még!

SPN903HD_0045.jpg
Az epizódra adok egy nagyon nagy négyest! Azért nem kap ötöst, mert ha még egy pár démont is bele tettek volna maga lett volna a tökély!

A jövő héten Charlie visszatér! Alig várom kedvenc női karakteremet, aki még mindig életben van. Remélem így is marad!

PS: A speciális effektusokért felelősöknek dicséret jár
PS2: Impala rulez!
PS3: Misha Collins többször megvillantja meztelen felsőtestét. (Jaredét mikor láthatjuk újra? Csak kérdezem)
PS4: Sam ahogy átkapcsol Zeke módra AWESOME! Ahogy bevillan a szeme tök király!
PS5: A sminkest is dicséret illeti
PS6: Crowley?
PS7: Hol van a Colt? (szintén csak kérdezem.)
PS8: „Angel blade” by Castiel. Aki megnézi, érteni fogja.
PS9: Kaszások akcióban korrekt!
PS10: Mire nem jó az angyalok pengéje! WOW!
PS11: Hogy felrobbant a néni, mi?
PS12: Gratulálunk Jarednek, egymillió twitter követője lett az adás után. Jensen mikor óhajtja feldobni magát twitterre? (Szintén csak kérdezem, olyan költőien.)

Címkék: sorozat supernatural

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr445597861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása