Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Világvége (2013) - The World's End

2013.10.06. 17:56 Jason13

The_Worlds_End_7.jpgEdgar Wright első két mozifilmje, a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok (mily csodálatos magyar címek) elképesztően zseniális vígjátékok. Az előbbiben a zombi-filmek elé állított görbe tükröt a rendező, az utóbbiban pedig a csavaros thrillerek és a pörgős buddy-cop mozik kerültek a vicc tárgyává. És ha hivatalosan nem is kapcsolódik az alkotógárdán kívül egymáshoz a két darab, mégis összeköti őket az, hogy főszereplőik gyakran hűtik le magukat sörrel a közeli pub-ban és ha megéheznek, bontanak egy Cornetto- jégkrémet. 

Idén pedig trilógiává bővült az úgynevezett Cornetto-trilógia a The World's End-del és itt hiába nem nyúlnak a hűs édességhez hőseink, azért előszeretettel néznek a pohár fenekére! A történet egy baráti társaságról szól, akik gimis éveik alatt belekezdtek egy 12 állomásos kocsmatúrába, amit sajnos nem tudtak befejezni. Sok évvel később az egykori bandavezér újra összetrombitálja a haverjait, hogy végre pontot tegyenek a féktelen ivászat végére, csakhogy szembetalálják magukat testrabló földönkívüliekkel, akik szeretnék kissé megváltoztatni bolygónkat.

Gondolom, sokan arra kíváncsiak, hogy sikerült e megtartaniuk a készítőknek az előző két filmmel felállított minőségi szintet és azt kell hogy írjam, igen! A cselekmény talán még pörgősebb is, mint azokban, a remek párbeszédek percenként váltják egymást és ezt a "testrablós sci-fis" témakört is sikerült rendkívül ügyesen megtenni a vicc tárgyának. A karakterek is kiválóak, az elődökhöz hasonlóan itt is Simon Pegg és Nick Frost párosa a legjobb, hihetetlenül szórakoztató nézni ezt a két csókát, hiszen a poénok adagolásához is jól értenek, de mikor megkomolyodik a hangulat, akkor a drámai jeleneteket is profin adják elő. 

Folytatás a tovább mögött.

The-Worlds-End-2050284.jpg
A film másik nagy pozitívuma a látvány. A részeges főszereplők és az emberi külső alatt bujdosó "robot-űrlények" közötti harcok még a nagy költségvetésű akciófilmek képsoraival is felveszik a versenyt, tehát igencsak jól megkomponált bunyókkal találkozhatunk itt. Aztán a zenei aláfestés is pazarra sikeredett, a betétdalok iszonyat hangulatosak, míg Steven Price aláfestő muzsikái remekül idézik meg a műfaj klasszikusait.

Sajnos negatívumokkal is találkozhatunk a játékidő során, az egyik maga a finálé, amit szerintem túlságosan el lett kapkodva, ezáltal totálisan szembemegy az előtte okosan felépített, több,mint 1 órával. Ezáltal a befejezés szerintem nem zárja le valami jól a trilógiát, hiába van még az utolsó perceknél egy ügyes utalás az elődökre. 

movies-at-the-worlds-end-2.jpg

Így összességében ez egy baromira szórakoztató, remekül összerakott mozi, nagyszerű látvánnyal, fülbemászó dallamokkal és kiváló színészi alakításokkal, ám sajnos az utolsó percek szerintem önmagukban sem olyan jók, nemhogy egy ilyen nagyszerű széria befejezéseként. Sebaj, azért szomorkodásra nincs ok, akik szimplán csak szeretnének kellemesen kikapcsolódni, nyugodtan válasszák a Világvégét, viszont azok számára, akik imádják az alkotógárda előző közös munkáit, minimum kötelező, még a finálé ellenére is!

Értékelés: 8/10

Játékidő: 109 perc
Rendező: Edgar Wright
Forgatókönyvíró: Simon Pegg, Edgar Wright
Szereplők: Simon Pegg, Nick Frost, Rosamund Pike

Címkék: 8/10 angol film 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr145552636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása