Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szörnyűséges marsi expedíció

2013.09.18. 17:05 Csabi87

A briteknél holnap, az Államokban pedig jövő hónapban mutatják be a The Last Days on Mars című sci-fit, ami a jelek szerint egy kis horror beütést is kap, nem mellesleg pedig engem baromira a Prometheusra emlékeztet. Nyilván hasonlóságok és átfedések lesznek, csak a költségvetés nem volt olyan betyár nagy, mint ami Ridley Scorr rendelkezésére állt.

Egy csapat űrhajóst követhetünk nyomon, akik a Marson kutatnak, leginkább kőzeteket igyekeznek összeszedni és az élet nyomait keresik. Igazából már csak órák vannak hátra a hazatérésig, amikor két asztronauta egy utolsó begyűjtésre indul, ami katasztrofálisan végződik, ugyanis az egyik űrruhás odaveszik. Az ürge meghal, viszont a teste felett valami életforma átveszi az irányítást és gonosz játékba kezd a még életben lévőkkel.

Az előzetes - tovább mögött - egészen igényesnek tűnik, szóval kíváncsian várom mi sül ki ebből.

The-Last-Days-on-Mars-Poster-1.jpg

Címkék: előzetesek poszter the last days on mars

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr945521196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2013.09.19. 08:25:54

Ha kicsit is jó lesz, akkor örülni fogok. Bármilyen mennyiségben bírom ezeket fogyasztani és az sem szokott zavarni, ha esetleg nem túl sok eredetiség van bennük.:)

süti beállítások módosítása