Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Go Goa Gone (2013)

Az első indiai zombi vígjáték!

2013.09.13. 18:02 Csabi87

gogoagone-poster.jpgAz indiai filmgyártás fellendülőben van, erre sokkal több karaktert nem is érdemes rááldozni, hiszen egyértelmű. Magán a filmes műfajon belül természetesen különféle darabokban is kipróbálják magukat az ázsiai országban, így természetesen a horror sem maradhat ki. Tulajdonképpen ez sem számít újdonságnak.

Ami viszont eddig nem volt az a zombi vígjáték, azonban bollywood-i kis barátaink úgy érezték ilyen téren is jó volna előre mozdulni, ennek eredményeként pedig megszületett a Go Goa Gone című akció dús zombis vígjáték, amire nem is igazán lehet panaszunk, de mielőtt kiveséznénk nézzük a történet.

Adott három jó barát: Hardik, Luv és Bunny. Előbbi kettő meglehetősen lazán kezeli az életet, a nehéz munkával megkeresett pénzt leginkább drogra és piára költik, hiszen egyszer élünk, azt ki kell használni és élvezni. Bunny pedig inkább a szorgos-dolgos hangya fajta, de mégis bírja a két másik srác búráját.

A fenékig tejfel élet azonban nem tart sokáig. Hardikot kirúgják, Luv barátnőjéről pedig kiderül, hogy a kezdetek óta megcsalta a srácot. Hőseink élete tehát félig romokban hever, így éppen kapóra jön nekik, hogy Bunny haverjukat a cég Goába küldi üzleti ügyben. Hardik és Luv persze azon mód bepuncsolják magukat az útra, hiszen az összetört szívet és a romossá vált karriert, csak egy nagy bulizásra felfűzött utazás dobhatja fel.

Utóbbiból pedig nincs hiány, hiszen egyik este átruccannak egy lakatlan szigetre, ahol az orosz maffia tart fergeteges bulit, csini csajokkal, kifogyhatatlan piás hordókkal és egy újféle droggal. Utóbbi mondjuk meglehetősen felborzolja a kedélyeket, ugyanis a bulizók nagy része másnap reggelre emberhúsra és vérre éhes zombivá változik.

A tovább mögött folytatom.

Go-Goa-Gone-2.jpg


Az az igazság, hogy ez a film jó, pedig elég sokat nyúl innen-onnan, néha még célozgat is rá, de talán pont ettől jó, mindamellett, hogy azért néhány eredetinek tűnő poént is sikerül felvillantania.

Hardik, Luv és Bunny karaktere szintén nem új keletű, de baromi szórakoztatóak és jól lettek megírva, a színészek pedig ügyesen testesítik meg őket. A női főhősről Lunáról nehéz nyilatkozni, picit talán kilóg a sorból, hiszen többnyire ott van, de a "romantikusabb" poénok miatt ő is kellett. A romantikus pedig nem véletlen van idézőjelben, hiszen azért csöpögésről nem beszélhetünk.

A srácokon és a lányon kívül még az orosz maffiát képviselő Boris nevét kell megemlíteni, aki elég badass, de néha mintha önmaga paródiája lenne és ő is pont így van nagyon eltalálva.

Go-Goa-Gone-1.jpg

Zombis és véres jelenet nyilván akad, igaz túlzásba nem vitték, de egy Haláli hullák hajnala szintet megüt az egész, ha minőségben mondjuk nem is, de sok okunk ott sem lehet panaszra, ugyanis vannak ötletes zombi leölések és kisebb belezések is.

A poénokat nagy részt említettem, ezek szinte kivétel nélkül ülnek és gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk, hiszen, ha akció nincs, akkor egy-két - ha nem is hangosan röhögős - poén elcsattan.

Go-Goa-Gone-3.jpg

A Krishna D. K. és Raj Nidimuru rendező páros látszik, hogy tényleg csent innen-onnan, de nem lehet rájuk haragudni ezért, mert végeredményként egy szerethető és jól sikerült zombi vígjátékot gyúrtak össze, ami mondjuk sosem ér a Haláli hullák hajnalának nyomába, de egyszer mindenképpen érdemes megnéznie legalább azoknak, akik szeretik a vicces zombifilmeket.

Részemről 7 pontot megérdemel, a gyengébb fajtából, meg lehet azért is nőtt kicsit jobban a szívemhez, mert a felirat miatt jó formán kétszer néztem végig.

Címkék: indiai film 7/10 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr345508808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása