Anna Mari római rendőrfelügyelő egy sorozatgyilkosság ügyében nyomoz, aki egy online pókerjátszmára hívja ki a rendőrséget, és ha 3 játékból a rendőrség nyeri a legtöbbet, akkor az áldozat tovább élhet, viszont ha veszít, akkor megöli az elrabolt lányt.

A nyomozást segíti John brit Interpol-os felügyelő, aki Annával közösen együtt kezd el nyomozni, és az ő profizmusa nagyban hozzájárul, hogy sikerüljön kideríteni ki a titokzatos kártyajátékos. A játszma megnyeréséhez azonban nagyon is jól kell ismerni a póker alapszabályait, azonban egyikük se igazán profi ebben. Ezért rátalálnak egy igen fiatal játékmániás fiúra, Remo-ra, akit bevon a rendőrség a munkájába. A póker amúgy is elsősorban szerencsejáték, a tudás nagyon fontos hozzá, azonban sokban függ az adott lapoktól és a szerencsétől, hogy milyen leosztást kap valaki.

Remo segítségével a gyilkos kevesebb bűntényt követ el, ugyanis a fiú zseniálisan játszik és igazi mázlista. A gyilkos hamar ki is nyomozza, a hirtelen sikerek folytán, hogy ki is ez a titokzatos pókerzseni, és megpróbálja elkapni Remo-t, valamint Anna és a többi ügyben nyomozó életére tör. Az emberek sorban a gyilkos kezei közé kerülnek, így Anna nagyobb veszélyben van mint hitte, és neki is mindent be kell vetnie, hogy megmentse a saját életét a játszmán át.

Folytatás a tovább mögött.

Bármennyire is Argento neve szerepel a listán, szinte semmi nyoma nincs az ő igazi stílusának. A rendezés igenis jó, a különös, közeli zoom-ok és rendezési meglátások itt is természetesen szerepelnek. Azonban az egész jobban hasonlít egy egyszerű, tipikus amerikai filmhez, mint sem egy olasz produkcióhoz.

A szereplők személyiségét alig ismerjük meg, kötelező szerelmi szálnak benne kell lennie, anélkül nem film a bűnügyi film, ahol női főszereplő van. Ebben valóban kirívó, hogy nő a főszereplő, Argentonál sűrűn előfordul, de ilyen mű általánosságban ritka, mint a fehér holló. Ezen kívül külsős embernek is szerepelnie kell, aki az ottaniak tudásán duplán túltesz, és mindig ő a központi ember, akit egyszerre utálnak,és egyszerre kedvelnek. Alapvető a zseniális sorozatgyilkos, aki semmilyen hibát se követ el, és a profilozók segítségével lehet csak kinyomozni igazán, ki is lehet az.

Igazából elég sok közhely van a filmben, több mint kellene, és ez talán a rendezés egyik kivetnivalója lehetne, hogy nagyon könnyen rá lehet jönni, ki a sorozatgyilkos. Legalábbis szerintem magáért beszélt az egész film, nem volt plusz titkolózás, sőt a végén lévő csavar is elmaradt. Pedig Argentonak általában nagyon jó befejezései szoktak lenni, azonban itt ez elmaradt, vagy ha plusznak a végén lévő, a történettől független utolsó percet gondolták, akkor inkább egy extra jó meglepetésnek könyvelhetnénk el.

Anna személyiségét se ismertük meg eléggé, persze megkedveljük, megismerjük egy kicsit az élettörténetét, de ennyi. Semmi különleges egyediség, főleg ha azt vesszük, hogy kiszámítható a történet, és a végére felnő valóban a feladathoz, hogy elkapja a gyilkost. Hétköznapinak hat, ami lehetne jó is, de nincs sok információnk az emberekről, így kevésbé köti le a figyelmet. Egy elég felületes giallo ez a mű, izgalmasabb is lehetett volna, lassan bontakozik ki a cselekmény, és sokkal brutálisabbra is csinálhatták volna.

Aki szereti a feszült, kevésbé véres thrillereket, annak könnyedebb kikapcsolódást nyújt ez az olasz mű, 5/10. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.