Az angol filmeket szeretem! Hogy miért? Azért, mert egyszerűen a többségük jó. Az antológiákat szintén szeretem! Egyrészt ezek között is sok a jó, másrészt pedig több történetet kapunk egy filmben, ami megint csak örvendetes is tud lenni.

Így hát a karácsonyi várakozás tízszeresével (nyilván azért túlzok), ültem neki a Little Deaths-nek, hiszen egy a szigetországbeli antológiáról van szó. Persze az előzetes infók fényében még így is féltem egy picit, hiszen tudtam, hogy történeteink többnyire a szexualitás és a brutalitás körül forognak és habár külön-külön semmi bajom a két film típussal, így egybe meg tudják viselni a kis szívemet és különösen betegnek tartom az ilyen alkotásokat. A dugás szent... ne keverjük erőszakkal. Haha.

Sean Hogan (Lie Still, The Devil's Business), Andrew Parkinson (Dead Creatures, Venus Drowing) és Simon Rumley (A halál háza, Red White & Blue) viszont mit sem törődnek az én lelkemmel (miért is tennék persze), ezért el is készítették ezt a kis 3 részből álló alkotást.

A 3 rész történetét és a véleményemet a tovább mögé rejtem, ott keressétek.

Első fejezetünk a House and Home címet viseli, főhősünk egy már első ránézésre sem normális család, férjjel és feleséggel, akik nem dugnak, mert, hogy ezen a téren igen "különlegesek". A nő úgy tűnik nem is igényli a szexet annyira, a férfi pedig úgy oldja meg a dolgot, hogy hajléktalanokat hord haza, akiknek ételt, italt biztosít, drága nejével együtt, majd pedig elkábítják a delikvenst, ágyhoz kötözik és jöhet az unga-bunga, amit az asszony végig néz. Legújabb alanyuk azonban nem egy hétköznapi csöves jány, úgy hogy vele igazán meggyűlik a bajuk.

Hmm, igazából ez a rész egy picit semmilyen volt, ezt a jelzőt pedig leginkább amiatt érdemli ki, mivel elnagyoltnak éreztem az egészet, a befejezés, pedig habár tetszett elég sablon megoldás volt. Brutális és véres részek akadtak, ezekkel nagy baj nem volt, de ahhoz képest, hogy picit elhúzzák a dolgokat még sem ismerjük meg a karaktereinket, nem tudunk meg róluk sok mindent, csak azt, hogy hülyék, de ezt már az első percben kitalálhatjuk.

Ezután a Mutant Tool című epizód következik, aminek se füle, se farka. Rövidke mesénk több szálon fut: az egyiken egy drogos volt kurvát ismerhetünk meg, aki kezelésre szorul és egy újonnan kikísérletezett gyógyszert kap, míg a másikon egy leláncolt ember szenvedéseit követhetjük nyomon, aki turmixolt vesével etetnek és a testéből nyerik ki a gyógyszer alapanyagául szolgáló trutymót. A két szál pedig a végén, ahogy azt várhatjuk összeér. 

A nagy baj, hogy itt sem fejtettek ki nekünk semmit, sőt ha lehet akkor még jobban csak pisloghatunk, hogy "Mi van?!" Vér és gusztustalanság persze itt is akad, de ez azt hiszem kevés, ha egy ilyen történettel párosul. Sokkal több, mindent pedig nem is tudnék hozzáfűzni.

Végül és utolsó sorban harmadik történetünk következik, amely a Bitch címet viseli és ahogy azt az angolosok kitalálhatták egy kurváról szól, már elnézést a jaj de csúnya szóért. Főhősnőnk persze nem az úton kezét legyezgetős, kamionosokra váró fajta, csak a pasiját nem becsüli meg (kutya jelmezbe öltözteti, úgy bánik vele, mint egy korccsal, és néha megdugja egy erre a célra hasznosított műbránerrel, illetve a szeme láttára dugatja meg magát a srác pasijával. Persze ha az meg hagyja... na de nem sokáig, ugyanis kieszel egy kutyás megtorlást, aminek a fele sem tréfa.

Picit próbáltam rejtélyes maradni a végét illetően, mert a befejezés ebben az esetben egész jó, de az odáig vezető út számomra itt is meglehetősen érdektelen volt. Mondjuk egy-két izgalmas megoldás akad, például a színezést illetően, de amikor egy műpöccsel seggbe basznak egy kutyának öltöztetett férfit, akkor Csabikának elmegy a kedve a filmnézéstől, mert 1. nekem is van seggem és az kurvára nem erre való 2. mert mi ez már he'. A horrort szeretem, de a gusztustalanságokat nem, tehát ezt a részt is köszöntem. Bár hozzá tenném, hogy talán ez a legnyomasztóbb és jobban megcsinált rész, bár ugye ezt pont Simon Rubley rendezte, aki a hármasból talán a legismertebb direktor lehet.

Ami az összpontszámot illeti én egy 4-est adnék. Bocsi, ha valakit ezzel megbántok, nekem ez nem jött be, izgalmas megoldások akadnak, mint technikailag, mind történetmesélésben, de ettől függetlenül nem gondolnám, hogy egy kötelező és jaj de jó produkciót láttam volna. De talán majd máskor. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.