Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az esemény (2008) - The Happening

2013.08.27. 17:46 tfsello

MV5BMTc2MjcwNjI0MF5BMl5BanBnXkFtZTcwMjM4NjM3MQ@@._V1_SY317_CR0,0,214,317_.jpg"M. Night Shyamalan-sorozatunk” ez idáig utolsó darabjához érkeztünk. Az indiai származású rendező A falu című filmje felemás fogadtatást kapott a nézőktől és kritikusoktól egyaránt, majd ezt követte a Lány a vízben, amely egyenesen bukást hozott, így félő volt, hogy a rendezőzseninek kikiáltott Shyamalan eltűnik Hollywood darálójában.

2007 januárjában a rendező több stúdiót is felkeresett a The Green Effect című forgatókönyvével, de mindenhonnan elzavarták. Ő azonban nem adta fel, a beszélgetéseken összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva átírta a forgatókönyvet, majd a 20th Century Fox engedélyezte a film legyártását. A mozi címe Az esemény (The happening) lett. A főszerepet, kifejezetten Shyamalan kérésére Mark Wahlberg kapta, társként Zooey Deschanelt és John Leguizamot jutott, már ami az ismertebb színészeket illeti.

A film története véleményem szerint igen érdekes. Az Amerikai Egyesült Államokban hirtelen tömeges öngyilkosságokat hajtanak végre az emberek, minden előzmény nélkül. Az áldozatok először félrebeszélnek, majd mozdulatlanak maradnak, ezek után pedig keresnek egy öngyilkosságra alkalmas eszközt, állatot stb., és kioltják a saját életüket. Először mindenki bioterrorizmusra gyanakszik, kiderül azonban, hogy teljesen másról van szó. A film főszereplője Elliot Moore, aki egy átlagos biológia tanár. Az ő történetén keresztül láthatjuk az eseményeket. Vele tart még elhidegült felesége és egy barátja, egy matematika tanár. Az ő menekülésükről, megoldáskeresésükről szól az alkotás.

A tovább mögött ott a folytatás.

A színészek hozták magukat, persze előzetesen nem sok elvárást támaszthattunk feléjük. Mark Wahlberg szürke eminenciás, bár az ő esetében kijelenthető, hogy az utóbbi időkben valahogy megtanult jobban játszani. Zooey Deschanelre főleg szemei miatt fogunk emlékezni. És itt van még John Leguizamo, akit furcsa látni egy csendes tanár szerepében, nem ezt szoktuk meg tőle.

images (1)_2.jpgMaga a rendezés, a vágás teljesen rendben van, a sztori izgalmas, a szereplők sem húznak lefelé a filmen, és mégis, a mozi fogadtatása korántsem volt pozitív. Ennek egyik fő oka lehet, hogy még mindig Shyamalanról beszélünk, aki a „tudod, ő rendezte a Hatodik érzéket”.

A rendező is okosan csinálta, hiszen sehol a világon nem volt tesztvetítés, nem akarta, hogy a kritikusok idő előtt lehúzzák a filmet, és eleve bukásra ítéljék. Ez a terv bevált, hiszen a sejtelmes trailert követően mindenki azt gondolhatta, hogy na, végre visszatért a rendezőzseni. Én úgy gondolom, hogy ha nem is visszatért, de legalábbis jó útra tért.

A Lány a vízben egyértelmű bukása után Az esemény egy felüdülés, de még nem az igazi. Nekem speciel tetszett, bejött, sokat agyaltam rajta, mert tulajdonképpen a film mondanivalója igen fontos és elgondolkodtató. Ami pluszként hozzátesz az élményhez és kifejezetten üdítő, az ismét James Newton Howard filmzenéje, ebben a filmben ő hozta a tökéletest.

The_Happening_1_large.pngShyamalan ezen rendezése után kicsit „visszavonult”, és a szerintem remekre sikeredett Ördög munkálataiban csak mint forgatókönyvíró és producer tevékenykedett. Ezt követően elkövette élete talán legnagyobb hibáját, és elkészítette Az utolsó léghajlító című borzadályt. Csak reménykedni tudok, hogy ez a rendezőgéniusz, aki egykoron a kedvencem volt, feltámad poraiból, és ismét csodálatos filmeket alkot a vászonra. Én bízom benne.

Ui.: Kíváncsi lennék, hogy a következő kérdésre tényleg az-e a válasz, amit a filmben megadnak:  Mennyi pénzed lenne, ha az első nap adnék neked egy centet, aztán másnap kettőt, a harmadikon négyet, és ezt így dupláznám a hónap végéig?

Szerintem: 7/10

Címkék: 2008 francia film amerikai film indiai film 7/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr145476162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2014.08.28. 18:08:37

21.474.836,47$
ha 31 napos a hónap és az első naptól kapod a pénzt.
10.737.418,23$ ha csak 30.
Forintba nem számolom át, de jó lenne valaki, aki így adna nekem pénzt, még forintban is kis csinos.
aztán lehet rosszul számoltam.

süti beállítások módosítása