Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kilencfarkú macska (1971) - Il gatto a nove code

Született sorozatgyilkos rejtélye

2013.08.17. 18:26 SZANDRA

cat.jpgDario Argento a Kristálytollú madár sikere után felbuzdulva újabb sorozatgyilkosos krimit hozott vászonra, ami a trilógia második része lett, azonban kissé elmaradt az első felvonás sikerétől, lássuk hogy is történhetett ez.

Cookie, egy vak férfi tanúja lesz egy betörési kísérletnek. Egy genetikai intézetbe törnek be, de semmilyen nyomra se bukkan a rendőrség. Giordani újságíró nyomozásba kezd az ügyben, hogy mi okuk lehetett betörni a biológiai kutatóintézetbe. A Terzi intézet munkatársának halála után a két újságíró együtt próbál nyomozni hogy vajon ki felel ezekért a tettekért.

Amikor már-már megoldottnak látszik az ügy, mert valaki kétséget kizáró bizonyítékokat talál, jön a fekete kesztyűs, barna szemű gyilkos és véget vet minden próbálkozásnak. A két újságíró pedig kilenc nyomot követve (innen a cím is) akarja összerakni a kirakós darabkáit.

A tovább mögött folytatom.

Nos, a történet igen fordulatos, mindig különféle nyomokat hagy, amik sokszor tévútra viszik a nézőt is, így ebből a szempontból a forgatókönyvben nincs hiba. A jellemrajzoknak csak egy kisebb része bontakozik ki, az újságírók személyiségét megismerjük, a vak férfi és unokája, Lori viszonyát éppen eléggé bemutatják ahhoz, hogy megkedveljük őket. Ezzel a családi vonallal egy a közönséghez közelebb álló, szívhez szólóbb cselekményszálat illeszt be a filmbe, ami különösen jót tesz a produkciónak.

Giordanit is megkedveljük, bár ő kelt egy kis disszonanciát a viselkedésében - mondjuk az is érdekes eset volt, mikor csak úgy kendőzetlenül beszélgetnek a kislány előtt, hogy gyilkossági ügyben nyomoznak. Mi sem természetesebb ennél, egy gyereket inkább óvni kellene ez ilyen helyzetektől.

cat2.jpg

A színészi játék már nem volt ilyen lenyűgöző, túl sok kifejezéstelen arc szerepelt az egészben, és sajnos logikátlan történetek is előfordultak, ezek nem lettek igazán kibogozva. Elindult egy izgalmas, könnyen követhető nyomozáson, a végén teljesen kifordult egy indok miatt, amit nem tudtak a végén igazán, nyomatékosan megmagyarázni. Csak egy egyszerű mondattal elintézték, de teljesen mást üzent folyamatosan a történetvezetés, mint ahova kilyukadt a végén, csak hogy meglepetés érje a nézőket. Ki lehet a végső megoldást is következtetni, mert nem nehéz, azonban nem volt jól megoldva ez a fordulat.

A rendezés kiváló, Argento igazi profizmussal alkotta meg ezt a filmjét is, a gyilkos szeméről a szuper közeli képek fantasztikusak, nagyon hatásossá teszik a jeleneteket, ugyanúgy az is amikor a gyilkos szemszögéből látjuk a történéseket. Ezt a filmtechnikai megoldást preferálom, mert közelebb hozza a történéséket, még ha tudjuk is, hogy ez az egész csak fikció, szerencsére. A sok szuper közeli és a lépcsőknél használt mélység érzet egyértelműen az olasz mester kézjegye, és tökéletesen használja is, Argentora nincs panasz, leszámítva a forgatókönyvbeli egy-két bakit.

cat3.jpg

A zenében most is Ennio Morricone komponálását csodálhatjuk, szerintem ebben a filmben nagyon találó volt a zene, a hangok, és a képsorok összhangja, a legjobb Morricone zene itt hallható. Egyik nagy hiba azonban az, hogy túl hosszú, 110 perces, és ezt akár másfél órában besűrítve, és jobban odafigyelve a logikai hibákra és nyomokra, talán sokkal hatásosabbra is el tudták volna készíteni, ugyanilyen nagyszerű rendezői munkával. Ezért 6 pontot kap ez az Argento darab.

Címkék: 1971 francia film olasz film 6/10 ajánlók német film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr795430523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása