Mai áldozatunk a Gyilkos kígyót az utolsó a heti zs-sorban és természetesen, ahogy azt ígértük ez alkalommal is egy Takács Tibor filmmel van dolgunk, ami viszont egy picivel talán jobban sikerült, mint az előző kettő.

Ha nagyon gyorsan szeretném összefoglalni a produkció történetet akkor a "jön", "kígyó", "megesz", "levadásszák" kulcsszavak használatával is jellemezhetném azt, hiszen lényegében itt sem igazán látunk semmi újat, csak a szokásost bár szerencsére azért egy-két eltérésre rábukkanhatunk, ezért talán picit részletezném is a dolgokat.

A kis Les Daniels gyerekkorában egy érdekes, kígyó-imádatba forduló templomi összejövetel során elveszti édesapját, a dolog pikantériája, hogy pont az egyik csúszómászó harapása végez az öreggel. Les így nem is csoda, hogy egy életre megutálja ezeket a lábatlan lényeket, habár a testvére Duff továbbra is gyűjti őket és nem mond le a sziszegésükről. Egy nap aztán a tesó egy igen ritka példányhoz jut, egy mára már szinte kihalt kígyóhoz, amely réges-régen majdnem lemészárolta az indiánokat, ám azoknak csak sikerült valahogy megállítaniuk és kiirtaniuk a fajtát, lényegében csak egy példány maradt, amit egy indián őriz, meglehetősen szarul, ugyanis kelekótya hősünk, Duff könnyűszerrel meglovasítja az állatot.

Ez persze még nem is lenne baj, viszont a srác nem tartja be a szabályokat, így a kígyó kiszabadul az üvegből és megállíthatatlan növekedésbe indul, mind eközben pedig a kisváros lakóit is igyekszik módszeresen levadászni.

"- Gyere csak te szemét! Egy amerikait sosem győzhetsz le!"

A tovább mögött folytatom.

Az eltérés talán mindösszesen ez a szabályos dolog, amit az írók valószínűleg a Szörnyecskékből csentek, amiért talán egy körmös is járhat nekik, bár ugye legalább jó helyről próbáltak ötletet nyúlni.

Ezen túlmenően viszont sok újat nem láthatunk. A kígyó mondjuk növekszik és egyre több és több áldozatot ragad el, a rend éber őrei pedig a másik testvér Les segítségével a nyomába is indulnak, míg nem a végén egy gigászi küzdelemben győzedelmeskednek. Azt hiszem ezzel nem is feltétlen spoilereztem, hiszen tényleg egy kaptafára készülnek ezek a produkciók.

Viszont ennek ellenére nem volt ez rossz. A kígyó CGI-vel természetesen lehetnek gondjaink, tökéletesnek messziről sem nevezhetjük, sőt néhol elég elnagyolt, ám de akadnak izgalmas támadásai, ezek közül a végén látható búcsúban lezajló öldöklést akár még ki is emelhetjük, elég izgalmas volt, már ugye annak, aki szereti ezeket a zs-katos agymenéseket - én szeretem.

Szerencsére a dolgok unalomba se csapnak át igazán, ellenben a megszokott baromságokból nincs hiány, amelyek közül a legmókásabb az, amikor a kígyó az egyik áldozat válla mögött siklik jobbra-balra, hogy a tag ne vegye észre, aki ezt a részt nevetés nélkül kibírja, annak vagy a humora rossz, vagy nem szabad ilyen filmeket néznie.

Részemről csak egy igazán nagy hátulütője volt a filmnek, az, hogy néha ezúttal is láthattuk a dolgokat kígyó nézetből. De hogy ezt miért? Sose értettem ez miért jó, hiszen általában valami rém gagyi színezéssel oldják meg a dolgot, ami inkább idegesítő, mint izgalmas, ráadásul esetünkben szinte minden esetben máshogy lát a kígyó... persze lehet azért mert növekszik a teste és azzal együtt a szeme is.

Igazából nem volt ez olyan rossz, a szokásos zs-film, ezúttal kígyóval. Ami jó, hogy néhány véresebb rész is helyett kapott és ezek habár egy részt CGI-vel lettek megvalósítva nem sikerültek rosszul, emiatt, na meg mivel jót szórakoztam adnék is 4 pontot a Gyilkos kígyónak, hadd örüljön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.