Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kraken: A mélység csápjai (2006) - Kraken: Tentacles of the Deep

2013.07.27. 17:41 Csabi87

kraken-poster.jpgAzt hiszem Takács Tibor ezen filmjét nem igazán kell bemutatni senkinek, hiszen néha-néha a hazai csatornák is előveszik ezt a gyöngyszemet és évről-évre újra nézhetjük - már ha meg van bennünk a belső kényszer.

Persze, hogy ne legyen ez egy kurta ajánló, azért mégis csak pötyögnék róla pár sort.

Bírom Takács Tibor filmjeit, ugyanis többnyire igényes CGI szörnyes produkciókat pakol az asztalra, amelyek ugyan buták és látványra is kilóg a lóláb, de a fényképezés rendre szépen van megoldva, és a számítógéppel varázsolt effektek is magasabb színvonalúak, mint egy Asylum film esetében. Nyilván nem mérföldes a távolság ezek között az alkotás között és lehet picit haza beszélek, de nem baj, néha ezt is lehet.

Ettől függetlenül a Krakent meglehetősen rossz horrornak tartom és mondjuk vízi szörnyes filmek esetében talán nem is nehéz hibázni és elbaltázni a dolgokat, hiszen van, hogy sokszor a szárazföldet mutatják, a lélekben lezajló küzdelmeket meg tudom is én, ehhez meg jó színészek kellenek, annak pedig azért még a Takács Tibor filmekben is híján vagyunk. Mondjuk a forgatókönyvírói négyes javára szól, hogy próbáltak a víz feletti történésekbe is egy kis színt vinni, de ahhoz képest, hogy négyen voltak elég szarul sikerült. De nézzük inkább gyorsan a sztorit.

Ray gyerekkorában vesztette el a szüleit, akiket egy óriási tintahal ragadott el, a srác pedig az életét tette fel arra, hogy megtalálja és megölje a szörnyet. Amikor aztán egy kutatónénit és bajtársait fura támadás éri - miközben egy értékes kincset próbálnak a felszínre hozni - Ray sem tétovázik tovább és gyorsan a helyszínen terem, hogy felajánlja segítségét. Időközben aztán felbukkan néhány gengszter is, akiknek a kincsre fáj a foguk, az óriási gonosz vízi lény pedig aprít és gyilkol, ahogy azt kell.

A tovább mögött folytatom.

kraken-2.jpg

Már persze amikor szerepet kap, ugyanis meglehetősen keveset láthatjuk. Nyilván mivel bután néz ki ez lehet áldásos is, viszont engem jobban érdekelt volna, mint a kisstílű mitugrász bűnözők és szegény kis hőseink küzdelme, mert annak elég kellemetlen szaga volt. A fekália bűzét árasztotta.

Bocs, tényleg nem tudok jobbat kitalálni, hiszen bűzlött az egész.

Kezdjük ott, hogy a gonoszok feketében járnak és fekete autójuk van, kár, hogy a hajójuk nem volt fekete, mégis csak sokkal stílusosabb lett volna, nem? Persze főhőseink se jobbak és ebben ludas a rossz forgatókönyv is, meg az, hogy színészeink se túl acélosak. Persze Charlie O'Connel-től nem is igen várunk mást és talán a többiektől sem, na meg Takács úr filmje ezen a ponton szoktak amúgy is elúszni - legalábbis szerintem.

kraken-1.jpg

Véres jelenetből egyébként meglehetősen keveset kapunk, sőt olyan igazán jó pillanat is csak kétszer akadt - más kérdés, hogy látványra nyilván ezek is elég gyengék voltak. Többségében a tintahal csak jól beterelte a szájába az embereket és piros lett minden, aztán kalap. Plusz a víz alatti lénnyel harcolós jelenetek is elég suták, nagy részük közelről van fényképezve és semmit nem látunk, inkább csak idegesítő az egész.

Arról a sablonról se feledkezzünk meg, hogy Ray és a kutatást vezető néni - aki egyébként a játékidő nagy részében bikiniben kutat - plusz egy elegáns étterembe is úgy öltözik fel, mintha diszkóba menne - egymásba szeret, mert ugye ez kötelező eleme minden olyan filmnek, amiben nő és férfi van. Jehej.

kraken-3.jpg

Horrorként elég gyenge a Kraken, kalandfilmnek meg sablonos, ezért 3 pontnál nem is érdemel többet. Ennek ellenére azért továbbra is azt gondolom, hogy Takács Tibor filmjei egyszeri megnézést érnek, illetve a hasonló kategóriás szörnyfilmek kedvelői is megtalálhatják a számításaikat.

Címkék: 2006 amerikai film 3/10 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr825019523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása