Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Shark in Venice (2008)

Avagy Stephen Baldwin Velencébe utazik

2013.07.24. 18:04 Csabi87

sharkinvenice-poster.jpgTudom baromi sokszor kezdem úgy a hasonló kategóriás filmes ajánlóimat, hogy én kurvára szeretem a ZS-filmeket, most is hasonlóra gondoltam, legalábbis mielőtt végig néztem volna ezt a borzalmas közjátékot, aminek már a címében megpróbálnak minket becsapni és az Asylum legalább ilyet nem csinál. Ők ha azt ígérek, hogy jön a megacápa, akkor az tényleg jön és a repülőt is elkapja reptében. Ha kétfejű cápával kecsegtetnek minket, akkor azt is megkapjuk még ha elég kókány munka végeredményeként is.

Ennek fényében pedig arra számítottam, hogy ha egy produkció a Shark in Venice címet kapja, akkor cápát kapunk, aki Velencében szedi az áldozatait. Ehhez képest viszont csalódnom kellett, hiszen a filmre jobban illik a Baldwin in Venice cím, hiszen sokkal többet látjuk, mint a cápát, sőt.

A történet egyébként nem túl agyas, de ezt mondjuk nem is vártam el egy pillanatig sem. Adott egy olasz maffiózó, aki legalább annyira szőrös, mint amennyire gonosz és egy rég elveszettnek kincset szeretne megkaparintani, ami Velence vizei alatt rejtőzik. Igen ám, csak az egyik merülés során beosztottjait megtámadja egy cápa, a kincs pedig megközelíthetetlen látszik. Az expedíció során egy tudós ember is cápaeledellé változik és emiatt kapcsolódik be a történetbe arc mimikát nem ismerő Stephen Baldwin, aki apja felkutatására indul, de csak hamar a maffiafőnök útjába kerül, aki jól megszokott gonosz módszerekkel próbálja meg rávenni hősünket arra, hogy segítsen neki megtalálni a kincset és merüljön le a cápák közibe, más különben jaj mindenkinek és a világon pusztulás lesz úrrá. Hősünk ezek után bambán a kamerába néz és teszi, amit tennie kell!

A tovább mögött folytatom.

shark_in_venice_2.jpg

Talán, aki még nem látta ezt a "gyöngyszemet" már az is kitalálta, hogy a cápák helyett többnyire Baldwin karakterének vergődését követhetjük figyelemmel, néha pedig egy-egy indokolatlan cápa támadást is láthatunk, na meg azért a búvárkodás közben is fel-feltűnik az uszonyos gonosz, de megunni nem fogjuk az biztos.

Érdekes, hogy sokan fel vannak háborodva azon, hogy Stephen Baldwin egy ilyen típusú filmben szerepel. Én senkit nem szeretnék megbántani, de azért nem gondolnám, hogy ez olyan meglepő. Nyilván akadt néhány izgalmasabb szerepe, de a kétféle nézésével nem hiszem, hogy a nagy színészek közé sorolhatjuk és nála sokkal intelligensebb és jobb színész is jutott már zsé-sorsra.

shark_in_venice_1.jpg

Baldwintól egyébként tényleg ne várjunk semmit, az egész filmben annyira unott arcot vág, hogy az már nekem fáj, én ki sem fizettem volna ezért a teljesítményért. Mondjuk az igényességgel a csapat többi része sem vádolható, hiszen a cápás felvételek egy része szerintem természetfilmekből lett összeollózva, a támadások pedig rettentő ótvar CGI teljesítményről tesznek tanúbizonyságot.

Említettem, hogy a történet nem túl agyas, ez pedig a színvonalról és a karakterekről is elmondható, hiszen érdekes fizikai és biológiai jelenségként figyelhetjük meg azt, hogy hőseink a víz alatt a búvár szarsággal a szájukban vidáman beszélgetnék mindenféle artikulációs gondok nélkül. Szép teljesítmény, a beszédtechnika tanárok azt hiszem a film csodájára járnak, nem tehetnek másként.

shark_in_venice_3.jpg

Karaktereink jellemzésére pedig csak egy rövid példa. Egyszer csak kiderül, hogy a cápákat főgonoszunk engedte el Velence csatornáiba, hogy ott ne búvárkodjon és talájon kincset mindenféle jött-ment. Úgy látszik arra nem gondolt, hogy a cápák az ő búvárjait is megfogják enni. Na meg persze a legvégén őt magát is, hiszen ez a befejezés kellően sablonos és idióta egy ilyen filmhez.

Nem is húznám ezt tovább jöjjön a pontszám, ami ketteske. Ennél többet nem ér, pedig ha tényleg cápás lenne, akkor még értelme is volna.

Címkék: 2008 amerikai film 2/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr755060191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása