Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Neighbor (2009)

2013.07.16. 18:02 Csabi87

neighbor-poszter.jpgAzt hiszem nem túlzok, ha azt állítom, hogy nagy kedvvel és érdeklődéssel vetettem bele magam a karosszékbe, amikor a Neighbor című 2009-es horror került a lejátszóba, ugyanis a képek és az előzetesek egy remek kis vérfürdőt prognosztizáltak.

Ebből aztán a 90. perc végére sajnos a "remek" jelző majdhogynem lekopott, de azért míg így is egész jót szórakoztam. Viszont mielőtt erre rátérnék nézzük gyorsan miről is van szó.

Az a helyzet, hogy a történet egy picit kusza, ezért lecsupaszítanám a dolgokat. Adott egy csaj, aki frissen szökött a börtönből, ahová emberölés miatt került, így hát el tudjuk képzelni, hogy mennyire veszélyes, viszont ezt a víziót szorozzuk meg még legalább 4-el és akkor talán már a közelében járunk a megoldásnak. A csaj ugyanis előszeretettel kínoz halálra embereket és választ mocskosabbnál-mocskosabb és véresebbnél-véresebb halálnemeket. Szóval nem százas az biztos.

A szabadság fuvallatát megérezve azonban nemhogy visszavesz a brutalitásból, hanem a szomszédságot is terrorizálni kezdi: betör hozzájuk, majd a hazaérkező tulajdonosokat módszeresen kicsinálja. Kedves, mi? Ilyenkor azért azok hálát adhatnak, akik mellett a szomszéd csak hangos.

A tovább mögött folytatom.

Ez eddig szép és jó, de tényleg, mivel az előzetes pont ezt sugallta és a bevezető képsorokon máris egy kínzás kellős-közepén találjuk magunkat, méghozzá egy olyanban, ami teljesen rendben van: véres, egészen durva és már az elején kiderül gonosz karakter csajszinkról, hogy nem ismer kegyelmet, na meg egy adag morbid humorral is megáldotta őt a jó Isten, aki esetünkben a forgatókönyvíró volt.

neighbor-1.png

Ezután azonban olyan kuszaságok történnek, hogy azt nem lehet lekövetni. Legalábbis nekem nem sikerült, pedig esküszöm, hogy még csak egy citromos sört se nyomtam be a film előtt... Ugye megkapjuk az áldozati bárány szerepében tetszelgő főhőseinket, akiket először elkap a gyilkos hajlamú leányzó, majd legyőzik őt, ezek után pedig mintha visszaugranánk az időbe. Gondolom ez valahogy arra próbált utalni, hogy egyes számú hősünk elájul és ezt hallucinálja. Vagy passz. Aki ezt értette kérem tudassa, mert se én, se a párom nem tudta mire vélni az esetet. Persze lehet velünk van a baj, sosem tagadtuk.

Azonban ezentúl sok baj nincs. Tényleg akad egy-két durva kínzás, amelyekre talán még az ötletes jelzőt is használhatjuk. Ott van például, amikor egy nőt a szájánál kezd el fűrészelni fő gonoszunk - más kérdés, hogy néha itt látszik, hogy a maszkírozás nem sikerült csillagos ötösre. Illetve az sem rossz, amikor egy boroshordó csapolóval szíven szúrja áldozatát, akiből a csapon keresztül ömlik a vér. Mondjuk itt is hozzá tenném, hogy a készítők valószínűleg hiányoztak arról a biológia óráról, amikor az emberi test és a vérrendszer, vérkeringés volt a téma, de ezt szerintem bőven elnézhetjük, hiszen a cél a mi "szórakoztatásunk" volt.

neighbor-3.jpg

A rendezést és a forgatókönyvet egyébként Robert A. Masciantonio követte el, aki 1999-ben már készített egy itthon nem feltétlen ismert horror/thrillert, a Cold Hearts-ot.

A szereplők közül pedig igazából csak egy nevet említenék, gyilkosunkét, akit America Olivo alakít, szerintem teljesen korrektül, sőt talán egy picit ki is tűnik a többiek színészi képességeit figyelembe véve. Olivo kisasszonyt egyébként már láthattuk néhány horrorban, ott volt Péntek 13 remake-ben, illetve a szintén remake-elt Maniac-ban is feltűnik majd.

Picit rosszabb volt ez a produkció, mint azt én vártam, viszont ennek ellenére sem lombozott le teljesen és 6 pontra még így is jó: ugyanis vér és brutalitás van, még ha picit túlzóan is, America Olivo, pedig csinos és könyörtelen.

Címkék: 2009 amerikai film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr394735700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.01. 12:37:39

Ez a csaj fantasztikus, amilyen mimikával vált át aranyosból pszichopatává egy pillanat alatt, olyat még nem láttam sehol.
A film meg olyan, amilyen, nem túl rossz, de ha valaki másra bízták volna afőszerepet, nem hozott volna túl nagy bevételt.

süti beállítások módosítása