Szerintem kis túlzással talán, de kijelenthetjük, hogy Lance Henriksen egy zseni. Én legalábbis bírom az ürgét (bácsit?!) hiszen általában üde színfolt a filmvásznon/képernyőn, ráadásul baromi jó hangja van - nem tudom mennyit dohányzott, hogy ide jusson, de tényleg menő az orgánuma.

A főszereplésével készült It's in the Bloodot pedig vártam, annak ellenére is, hogy az előzetes picit zavaros volt - gondoltam majd az egész estés változat nem lesz az. Viszont tévedtem - baszki' már megint - ugyanis az It's in the Blood számomra tipikusan az a film, aminek a végén bele kell néznem a gatyámba, hogy fiú vagyok-e vagy lány - és míg utóbbi kérdésre meg kapom a lábam közt himbálózó választ, addig a filmről továbbra se pontosan tudom, hogy mit is akart. Sejtésem mondjuk mindig van, de matek érettségi feladatok sorok láttán szokott hasonlóan kérdő lenni a tekintetem.

No de ennyire ne rohanjunk előre, inkább nézzük a sztorit.

Adott egy srác, aki, mint kiderül hazafelé tart. Nagy meglepetésre nem is sokkal később megérkezik, majd mivel senkit nem talál otthon ezért bóklászni kezd, eközben talál rá egy megsebesült kutyusra, akin megpróbál segíteni, de megjelenik egy puskás ember, aki jobbnak látja lelőni szegény állatot, mert úgysem lehet már helyre tenni. A puskás bácsival kapcsolatban pedig gyorsan rájövünk, hogy a srác apja.

Ők ketten aztán megindulnak az erdőbe valamiért, majd üldözni kezdi őket valami, de nekik a szemöldökük sem rezdül, pont mintha várták is volna, hogy így történjen a dolog. Mi pedig csak nézünk és kíváncsian várjuk a végeredményt, amelynek felderítésében néhány flashback jelenet is segít.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Általában igyekszünk spoilermentesen írni, de most picit azért belemennék a dolgokba, már csak, hogy kiírjam magamból az élményt.

Hőseinkkel kapcsolatban fontos tudni, hogy elvesztették szeretett ööö hát igen a kérdés már izgalmas, ugyanis van egy kislány, akit az apa egyszer csak valamiért haza hozott, a srác pedig összegabalyodott vele. Na nem gyerekkorukban, mert az mégis csak fura volna, hanem ahogy teltek-múltak az évek.

Most az, hogy a lány esetleg az apa karakter lánya-e számomra nem teljesen derült ki, mintha erre utaló jelek is lettek volna, de akkor meg gusztustalan, amit a sráccal csináltak. Szóval ebbe bele se menjünk.

A lényeg az, hogy valamiféle képzelt, talán fejben lezajló dolgot láthatunk, ahogy a két férfit a múltja kísérti és tulajdonképpen ez vetül ki. Hosszas gondolkozás után legalábbis én ere jutottam, de nem tennék rá nagyobb összeget.

Fura az egész, ezt pedig nem feltétlen szeretem és ahogy külföldi kritikákat olvasgatok nem vagyok ezzel egyedül.

Ahhoz mondjuk kérdés nem fér, hogy Lance Henriksen most is ügyes. A fiút alakító Sean Elliotról már nem feltétlen mondható el ez, legalábbis engem kicsit irritált, bár az igazsághoz tartozik, hogy nagy tapasztalata sincs színjátszás témakörben, ami igaz a felnőtt leányzót alakító Rose Sirnára is, de ő legalább szép.

Technikailag egyébként szerintem rendben voltak a dolgok, a fényképezés is fasza, a véresebb jelenetek is okék, nem lóg ki a lóláb, sőt a szörny is pofás, mindösszesen csak túl bonyolult a sztori és valahol mégis buta, ez a kettősség pedig számomra annyira zavaró volt, hogy Scooter Downey filmje 4 pontnál nem is igazán ér többet.

Nem az az alkotás, amit messziről kerülni kell, de a megnézés mellett sem szólnak okok, maximum a Lance Henriksen rajongók esetében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.