Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Survival of the Dead (2009)

Romero bácsi legutóbbi rendezése

2013.06.30. 18:10 Csabi87

survivalofthedead-poster.jpgVégre egy zombifilm így a Nicotero-hétvége kapcsán, igazán ideje volt, hiszen eddig ilyen jellegű alkotás nem volt a filmek között, mármint ugye nálunk, hiszen érdemes tudni, hogy Nicotero annak idején a horror utazását pont egy másik Romero film kapcsán kezdte meg, hiszen 1985-ben már segédkezett A holtak napja elkészítésében.

Az urak később is dolgoztak közösen, például a Majomszereteten, de a legutóbbi Romero zombifilmek mindegyikében közreműködött heti kedvenc maszkmesterünk is.

Őszintén szólva én bírom Romero filmjeit, a korai zombis alkotásokat is, bár nagy kedvencnek egyiket se nevezném, igazából a látni kell kategóriát képviselik, de bőszen egyet tudok azokkal is érteni, akik picit túlértékeltnek találják ezeket az erős társadalom kritikával bíró alkotásokat.

Később aztán Romero zombijai is próbálták felvenni a lépést a modern korral és alakultak egy talán pozitív irányba, de ezek az alkotások sem maradandóak, mindösszesen kellemes szórakozást ígérnek az arra vágyóknak. Nos a Survival of the Dead ebbe a sorba remekül beillik.

A történet szerint adott egy kis sziget valahol az óceánon, ahol a nem rég kitört zombijárvány szintén felütötte ocsmány fejét és az O'Flynn család meg is kezdte az "altatást" - ahogy ők hívják - hiszen a legjobb ellenszer az agyba ágyazott golyó a holtak ellene. Velük szemben helyezkedik el a sziget másik nagy családja a Muldoonok, akik hisznek abban, hogy a zombik gyógyíthatóak és jó útra terelhetőek. A két család persze már évtizedek óta harcban áll egymással és ez a járvány elterjedése után sincs ez másként, sőt addig-addig fajul a dolog, hogy az O'Flynn-ek vezetőjét Patrick bácsit Muldoonék száműzik a szigetről.

Patrick úr azonban nem nyugszik és megpróbál borsót törni ádáz ellenfele orra alá és rendre idegen ember csapatokat küld a szigetre, majd egy alkalommal hősünk is csatlakozik egy katonákból álló csoporthoz, azonban a szigeten időközben eldurvultak a dolgok, hiszen Muldoon bá' az odaérkező ártatlanokat lemészárolta, a zombikat pedig megpróbálja rávenni arra, hogy ne emberhúst egyenek. O'Flynn pedig az egyenruhások segítségével szeretne rendet tenni.

A tovább mögött folytatom.

survival-of-dead-2.pngKicsit talán körülményesen sikerült leírnom a sztorit, de talán egy fura családi ellentétes zombi horror ez, amiben akad néhány katona, hogy legyen nehéz tüzérség is.

Nagyon rég láttam legutóbb Romero zombifilmet - értem ez alatt a másik kettőt a 2000-es évekből - és úgy rémlik, hogy azok nem lettek a kedvenceim, rosszak sem voltak, de semmi pozitív érzést nem váltottak ki. Ezzel szemben a Survival of the Dead végig szórakoztató volt, sőt még vicces is - na nem nevezném azért zombi paródiának, de néhány egészen kacagtató megnyilvánulás is akadt - most erősen gondolkozom, hogy ilyen a korábbiakban is volt, így hirtelen nem rémlik, de lehet tévedek.

survival-of-dead-1.jpg

A zombi maszkok egész tűrhetően sikerültek, mondjuk sajnos a CGI befigyel, de ez korántsem olyan vészes, mint az elején hihetnénk - az első zombi fejbe lövése és fej szétrobbanása elég gagyi volt, akkor nagyon megijedtem, hogy huh mi lesz itt.

A szereplők közül egyértelműen Kenneth Welsh-t emelném ki, ő alakította az öreg O'Flynn-t számomra zseniálisan, de nagy gond a többiekkel se volt.

survival-of-dead-3.jpg

Korrekt kis zombifilm ez, igazából a jobbik fajtából - bár ezt Romero-tól kötelezően el is várjuk. Mondjuk a végén a lóevő zombik és a nagy remény csillanás picit sok volt és ezenkívül is akadt néhány hülyeség, de 6 pontot bőven megérdemel, a zombifilm rajongóknak pedig kötelező anyag.

Címkék: 2009 amerikai film 6/10 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr65346779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása