Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hibrid (2009) - Splice

Nem is horror Adrien Brody-val

2013.06.29. 17:41 Csabi87

hibrid-poster.jpgEgészen eddig sikeresen elkerültem a Hibrid című filmet, most viszont a Nicotero hét kapcsán gondoltam teszek vele egy próbát , hiszen hősünk neve ott díszeleg a stáb listán és titkon kíváncsi voltam a produkcióra, csak kimaradt, mert a poszter nem tetszett és a sci-fis horrorral sem vagyunk a legnagyobb puszipajtások.

Tegnap a Húsevő kapcsán is hasonló volt a helyzet a kerülgetést illetően, de mint kiderült az, hogy eddig nem ültem neki a Hibridnek nem feltétlen volt baromság, de az itt-ott szereplő vélemények miszerint ez a film nagyon durva és látni kell csak megadták a bennem kialakuló várakozásnak a lökést, amely aztán nem végződött nagy áll leesésben. A Hibrid nem rossz, de nem is igazán horror, illetve amennyire nem horror legalább annyira akadnak benne unalmasabb részek. Kicsit olyan, mint egy befejezetlen dugás, nem rossz, de a végén nem igen elégülünk ki.

A történet két tudósról szól, akik ráadásul nem csak a laborban alkotnak párt, hanem az életben is, ez már legalább annyira romantikus, hogy egy jéghegynek is kellene lennie a történetben, de ehelyett inkább fura lények akadnak, akiket hőseink állítanak elő, hogy segítsék a tudományt és szolgálják a jót, ugyanis a laborállatokból fehérjéket lehetne kinyerni meg csomó csuda jóságot. A lényekről azt is tudni kell, hogy különböző állatok DNS-ének szakszerű összekeverésével készülnek el, Clive és Elsa pedig szeretnék kipróbálni, hogy mi történik akkor, ha ebbe a koktélba emberi DNS-t is csempésznek.

A kutatásokat finanszírozó cég ebből viszont már nem kér, új irányba vinnék el a kísérleteket, ezért pajtikáink saját szakállukra vágnak bele az újabb lény legyártásába. Tervük meg is valósul megszületik egy igen fura életforma, ami szépen lassan ember alakot is ölt, de a gondok csak itt kezdődnek el igazán.

A tovább mögött folytatom.

splice-2.jpg
Oké, hazudtam, hiszen eleinte nem sok probléma van a lénnyel és tulajdonképpen a filmmel pont ez a probléma. Megszületik, ott még akad egy kis bohóckodás, majd tulajdonképpen Clive és Elsa "gyermekükként" elkezdik nevelgetni, mindezt úgy, hogy néha azért felmerül bennünk, hogy ebből baj lesz és nem kéne tovább életben tartani a lányt - mert, hogy lányról van szó.

Ami még érdekes lehet az az, hogy az első két hurkalényről kiderül, hogy valami miatt változásokon mennek keresztül emiatt pedig jól bevadulnak és ekkor már sejthetjük, hogy az időközben Dren-nek nevezett lény-lányra is hasonló vár. De ezt meg nem kapkodják el.

Mit is mondhatnék? Inkább egy lassabb menetű és lájtos thrillerről van szó, amiben akadnak mondjuk véresebb részek, de ezeket durvának nevezni nem lehet, maximum csak akkor ha valaki most ismerkedik ezzel a műfajjal. Viszont amennyire lassú a menet a két tudós olyan kurva gyorsan talál fel dolgokat és kísérletezi ki az újdonságokat, ez élethű?

splice-1.jpg

A lassabb menet és a néha ásításokat kiváltó élmény ellenére azért a szereplőket dicséret illet, Adrien Brody, mondjuk kérdés nélkül ügyes, itt sincs ez másként, partnere Sarah Polley pedig szintén tapsot érdemel. A karakterek egyébként, mint említettem a Clive és Elsa nevet viselik, ennek pedig története is van, ugyanis a forgatókönyvíró részéről ez egy fajta tisztelgés az 1935-ös Franekenstein menyasszonya című produkció előtt, hiszen a két tudóst ott is így hívták.

Nicotero és csapata ez alkalommal a lényért felelt leginkább, aki eleinte CGI-ben pompázik, majd azért Delphine Chanéac veszi át a szerepét, aki annyiban segítette kedvenc zombi sminkesünk munkáját, hogy valóban kopaszra borotválta a fejét, így azzal biztos nem volt gond.

splice-3.jpg

A rendezés és az előbb említett tisztelgés Vincenzo Natali nevéhez köthető, annak idején ő volt az, aki a Kocka első részét az asztalra tette (az mondjuk ügyesebb próbálkozás volt), illetve az The ABCs of Death 2. részében is megkapja majd a maga néhány percét.

5 pontnál többet nem szívesen adnék erre a filmre. A vége nem rossz, de addig egy elég lájtos út vezet, az előzetesek pedig úgy vélem mást sugalltak. Rossznak persze nem nevezném és el se lehet rajta aludni - maximum kicsit bepunnyadni - de, ha valaki kihagyja sokat nem veszít, persze néhány érdekesebb rész miatt érdemes egy unalmasabb estén elővenni.

Címkék: 2009 francia film amerikai film 5/10 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr665353868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása