Az őrület torkában (1994) - In the Mouth of Madness
Nicotero és Carpenter találkozása
Ha valaki annyira jó a szakmájában, mint Greg Nicotero akkor valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a horror szakma nagyjaival is együtt dolgozzon és Mr. Nicotero valóban kivette a részét a régi öreg klasszikusokból is, és nagy nevekkel is dolgozott együtt.
John Carpenterrel először 1993-ban a Body Bags című, sorozatnak induló, majd mégis csak horrorantológiává avanzsálódó produkción dolgoztak együtt, amit egy évvel később a Sam Neill főszereplésével készült Az őrület torkában követett - de Nicotero aztán a soron következő Carpenter filmekből is kivette a részét, találkozhatunk vele a Vámpírok, A Mars szelleme és a The Ward stáb listáján is, sőt ugye A horror mestereihez úgy ánblokk Nicotero és kis csapata csinálta a maszkokat.
Fontos tudni, hogy imádom Carpenter filmjeit, hiszen a Halloween, A dolog, A köd no meg a Christine zseniális volt, de az Elpusztíthatatlanok és A sötétség fejedelme is említésre érdemes, habár azok talán kicsit gyengébb alkotások. Emiatt aztán elég sokat vártam Az őrület torkában címűtől is, pláne azért, mert néhány horror rajongó cimbora is csak magasztalta a filmet, amihez eddig - szégyen, nem szégyen - nem volt szerencsém.
Sam Neill neve csak fokozta a várakozásaimat, viszont végül egy ici-picit csalódtam, de mielőtt ezt jobban kifejteném nézzük a sztorit.
Adott egy biztosítási nyomozó, bizonyos John Trent, aki többnyire szabadúszóként lavíroz a szakmában, de nyilván van egy cég ahonnét elég sok melót kap, ám ezúttal egy picit speciálisabb feladattal bízzák meg. Sutter Cane író bácsi eltűnt, őt kellene felkutatni, hiszen küszöbön a legújabb horror kötetének bemutatója, a rajongók már szétszedik a boltokat, Cane pedig mintha lelépett volna senki nem tud róla semmit, az egyedüli kapcsolat tartó - Cane ügynöke - pedig megőrül és ennek okán a rendőrei agyon lövik. Vajon Cane-nek köze van ehhez? És egyáltalán hol a picsában van? Ezekre a kérdésekre próbálja meg Trent megtalálni a választ.
A tovább mögött folytatom.
Nem is húznám sokáig a dolgokat, kezdjük ott, hogy számomra picit vontatott volt a film persze nyilván Carpenter sosem volt az a szaladgálós fajta - bár a mostan forgatókönyvet nem is ő, hanem Michael de Luca jegyzi, aki mondjuk a Freddy halál című Rémálom epizódot is jegyezte '91-ben, vagy a Stallone-s Dredd-et.
Haladunk előre, de a hajunkba nem igen kap bele a szél, igaz van, aki ezt is tudja élvezni és általában én is, de most talán picit többre vágytam és rosszkor ültem neki ennek a produkciónak. Amúgy eléggé Carpenter szaga van az egésznek, ami jó és amitől szerethető lesz és a rendező úr rajongóinak kötelező is az alkotás, bár számomra túlságosan elvont és kicsit ez volt a bajom A sötétség fejedelmével is.
A színészi alakításokkal természetesen nincs baj, Sam Neill szerintem ügyes, mint bármikor, Julie Carmen pedig szintén kedvelhető. Jürgen Prochnow számomra kicsit mindig is irritáló volt a nagy német fejével, de ez már az én bajom, különösebb gond vele sincs.
A maszkmesteri munka itt talán picivel lájtosabb, mint a The Walking Dead-ben, igaz akadnak szörnypofák és néhány izgalmasabb jelenet, ezekkel hiba nincs is, maximum annyi, hogy nincs ilyenből túl sok.
A sztori szerintem nagyon ötletes, a megvalósítás pedig mint említettem néhol döcögős és emiatt lehet, aki néha elveszti a fonalat, mert inkább belemerül a pattogatott kukorica legszebb szemeinek kiválogatásába. 6 pontot azért adok neki, de sajnos nem ez lesz a kedvenc Carpenter filmem, bár úgy tűnik eddig egész egyedül vagyok ezzel.
Címkék: 1994 amerikai film 6/10 ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jason13 2013.06.26. 12:19:15
