Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

V/H/S/2 (2013)

Megérkezett a szalagokba zárt őrület második része

2013.06.12. 17:57 Tökibá

V-H-S-2_poszter.jpgA tavalyi év kellemes meglepetése volt a V/H/S című horror antológia. A kis költségvetés ellenére is kiemelkedett a found footage filmek alkotta masszából, de még azt is megkockáztatom, hogy a gyengécske 2012/2013-as mezőnyből is. A hírek szerint üzletileg sem alakult rosszul a projekt, így aztán nem jelentett különösebb meglepetést, hogy az idei év elején megérkezett a folytatás, ami a Sundance fesztiválon debütált, s ott kedvező fogadtatásra talált.

Az első rész sikere ellenére most egy teljesen új gárda kisfilmjeit láthatjuk, azt gondolom, szerencsére. Egyedül Adam Wingard tért vissza rendezőként, aki előzőleg a faék-egyszerűségű keretsztorit jegyezte. Most övé lett az első szegmens. Hozzá csatlakozott néhány tehetséges fiatal (Jason Eisener, Gareth Evans, Timo Tjahjanto, Eduardo Sánchez és Gregg Hale), akik előzőleg már bizonyították, hogy helyük van a legjobbak között.

Jót tett az alkotói vérfrissítés a V/H/S/2-nek? Lehet igazán ötletes és igényes egy kézikamerás film? Ha kíváncsiak vagytok a válaszra, katt a „tovább” gombra!

Tape 49

Az első rész gyenge pontja egyértelműen a történeteket keretbe foglaló rész (Tape 56) volt. Azt most sem állítom, hogy a folytatásban ez a rész hibátlan lett, de szemmel látható, érezhető a javulás. A szitu tulajdonképpen hasonlatos a V/H/S-ben látottakhoz: két magánnyomozó kutat egy eltűnt diák után, behatolnak egy házba, ahol aztán – szokás szerint - ott a sok kazetta, amit annak rendje és módja szerint el is kezdenek nézegetni. Több szót nem vesztegetnék rá, nem is értékelném. Funkcióját - összefogja a négy kis történetet - többé-kevésbé sikeresen ellátja.

vhs2_tape_49.jpg

Clinical Trials (r. Adam Wingard)

Hősünk egy klinikai kísérlet részeseként afféle elektronikus szemet kap. Ezzel ugyan visszakapja bal szemének világát is, azonban ez két kellemetlen dolog is együtt jár: Egyrészt, minden, amit lát, megél, rögzítésre kerül (orvosa szerint így kell áldozni a tudomány oltárán), beleértve a legintimebb pillanatokat is. Ennél azonban sokkal rosszabb, hogy a srác hamarosan fura dolgokat kezd el látni maga körül, ami nem kicsit rémíti meg. Hamarosan segítőtársa akad, egy csinos lány személyében, aki mesél neki a testhez kapcsolt elektronikus érzékszervek okozta hallucinációkról, de ettől még nem lesz kisebb a slamasztika, amibe Herman barátunk (akit egyébként maga a rendező alakít!) került. Pedig még egy kiadós, egészségügyi szex erejéig is összejönnek, de aztán elszabadul a pokol: nem lehet többet egyedül saját házában, és látogatói egyre ijesztőbbek..

Jó kis kezdés lett ez. A sztori érdekes, szépen épül fel (egyébként ez mindegyik szegmensre igaz), van egy kellemesen erősödő dinamikája, ami kifejezetten tetszett.

8/10

VHS_2_clinical_trials.jpg 

A Ride in the Park (Gregg Hale, Eduardo Sánchez)

Egyre nagyobb divat a sisak kamera a bringások között is, idehaza is látni már néhány, ilyen eszközt használó kerékpárost. Biztonsági célt is szolgál, de nyilván jópofa dolog lehet visszanézni aznapi letekert penzumunk képeit. Sajnos, néha borzalmas dolgokat is rögzíthet az ügyes kis eszköz. Hősünk telefonján keresztül éppen csak elrebeg pár ájlávjút barátnőjének, majd elindul, hogy magánélete mellett az egészségével is foglalkozzon kicsit. Azonban jobban tette volna, ha aznap otthon marad, ugyanis rövidesen elé ugrik egy teljesen magán kívül lévő, véres, sikítozó nő és innentől elkezdődik élete legborzalmasabb (és egyben utolsó) mountain bike kalandja.

Muszáj kicsit spoilereznem, szóval, ez egy zombis epizód, totálisan jól összerakva. A megvalósítás ötletes és profi, már persze a műfaj keretein belül. A tempó kemény, s nincs pihenés, az élet és halál mezsgyéjén kerekezve nincs is lehetőségünk lazsálni!

8/10

 vhs2_ride_in_the_park.jpg

Safe Heaven (r. Gareth Evans, Timo Tjahjanto)

Avagy, az őrület fokozódik! :) A történetben egy dokumentumfilmes csoport forgat Indonéziában, interjút akarnak készíteni egy, afféle apokaliptikus eszméket valló szekta/törzs vezetőjével, illetve közöttük járnak-kelnek, filmezik, hogy élnek, tanulnak, léteznek. Sajnos, és persze a nézők szerencséjére, rejtett kamerákkal is dolgoznak, így aztán mindent láthatunk. Még azt is, amit sosem szerettünk volna.

A törzsfőnökkel el is kezdik a beszélgetést, azonban nem éppen a legjobb időpontban: az „Atya” egyszer csak közli: eljött az idő, s ezt a szekta minden tagjával közli egy hangosbemondón keresztül, az Őt megzavaró operatőrt pedig kicsinálja egy tapétavágóval. Innentől pedig életem egyik legőrültebb filmélményéről tudok beszámolni. Elképesztő események történnek, totális káosz és őrület uralkodik a filmvásznon. A néző csak kapkodja a fejét. Mindezt igen véres és erőszakos formában tálalják nekünk. A végén a kérdés már csak az, hogy lesz-e túlélője a kalandnak, meg tud-e szökni bárki az Ördög karmaiból? Majd kiderül.

Nem lehet azt mondani, hogy felkészületlen emberek készítették ezt a részt. Tjahjanto indonéz származású, s rendező társával együtt hosszasan tanulmányozták a filmen látható kultúrkört, így aztán nem véletlen, hogy ennyire realisztikusan, már-már hihetően sikerült megjeleníteniük a történetet. Nagyon jól ellensúlyozzák a sok brutalitást pár humoros aprósággal, akció terén pedig olyan iramot diktálnak, hogy jóformán lélegzethez sem jutunk.

Brutális, véres, kegyetlen. Az antológia legerősebb, legkidolgozottabb darabja!

9/10

vhs2_safe_heaven.jpg

Slumber Party Alien Abduction (r. Jason Eisener)

Ha most azt hiszi a Kedves Olvasó, hogy ezek filmesek már ellőtték minden puskaporukat, akkor hatalmasat téved! Biztonsági öveket tessék szorosabbra húzni, következik az utolsó vhs kazetta! Erre a szegmensre is igaz, hogy finoman szólva sem hétköznapi témát boncolgat. Elég csak a címét elolvasni (ez már önmagában megér egy Golden Globe-ot :) ), ki az, aki ezt látva csak legyint egyet, mondván: tipikus, lerágott csont?

Utolsó filmecskénk szereplői - akik többségében fiatalkorúak - rövid úton megtapasztalják, hogy E.T. nem is olyan kedves, mint azt anno Steven Spielberg próbálta elhitetni a világgal. És, hogy az egészet egy édibédi, szőrös házi kedvenc szemszögéből (azaz, a buksijára szerelt kamerán keresztül) figyelhetjük, hát, minimum zseniális! Úgy tűnt, a készítők az előző részben már teljes gázra kapcsoltak, de itt azért még rátesznek 1-2 lapáttal. 

Jason Eisener neve nem ismeretlen a horrort kedvelők számára. Többek közt, Ő jegyzi a Hobo with a Shotgun (na, ki akar róla egy ajánlót? :) ) című filmet, de rendezett egy jó részt az ABCs of Death-ben is. Ezt, most nagyon eltalálta. Egy teljesen abszurd agymenést tálal, lehetőségeihez képest rendkívül fogyaszthatóan. Anyway, ez az antológia legkevésbé félelmetes, cserébe leginkább szórakoztató darabja. A képi világ mellett itt van a legnagyobb szerepe a hanghatásoknak is: amikor (SPOILER ALERT!) az űrhajó kürtje megszólalt, majdnem besz@rtam! :D 

Nekem ez a kis szösszenet jelentette a legfelhőtlenebb szórakozást.

8/10

 vhs2_spaa.jpg

A V/H/S 2 nem kisebb célokat tűzött ki maga elé, mint az első rész – szakmai és pénzügyi - sikerének megismétlése, nem is beszélve a nagyközönség újbóli meghódításáról (mely ez esetben leginkább az indie-horrorokat kedvelő fiatalok egyre népesedő tábora) egy olyan időszakban, amikor kézikamerás mozikkal és antológiákkal lassan teli a padlás. És sikerült neki!

Hihetetlenül kreatív módon válaszolták meg found footage műfajt kritizálók leggyakoribb (és persze teljesen jogos) kérdését, a „minek rohangál bekapcsolt kamerával, s vesz fel mindent, amikor az életére törnek?!”-et és ez tényleg hatalmas előrelépés, nem is beszélve a témaválasztásokról, történetvezetésről, képi világról. Ezek összessége egy új szintre emeli a V/H/S 2-őt saját műfaján belül.

Azt a költői kérdést pedig fel sem teszem, hogy legyen-e harmadik rész?

AKAROM, KELL, MIKOR NÉZHETEM??

8/10

Címkék: amerikai film 8/10 indonéz film 2013 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr945354451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

judisz 2013.06.12. 20:12:20

Már épp ideje volt felvenni őt is a csapatba :) Nagyon jó kezdés volt,remélem a többi is hasonló színvonalú lesz

Dzsézön 2013.06.13. 11:22:39

Helyes! Hamarosan akkor megnézem.