Még tavaly nyáron kiszúrtam magamnak ezt a jónak ígérkező spanyol filmet. A trailer is ígéretes thrillerrel kecsegtetett, azonban ez elég becsapós volt. Sajnos elég közepesre sikerült a Dictado, de azért egyszer megérte megnézni, nem bántam meg, hogy rászántam másfél órát az életemből.

Danielt felkeresi egy régi ismerőse, Mario. Gyermekkorukban hajszál híján mostohatestvérek lettek, de Mario húgának a halála véget vetett a szülők románcának.  

A zavarodott férfi rá akarja venni az ifjú tanárt, hogy látogassa meg kislányát, és mondja el neki, hogy gyerekkorukban balesetben halt meg a húga. Daniel kidobja, majd pár nappal később értesül csak róla, hogy egykori mostohafivére felvágta az ereit a kádban, lánya pedig vele szemben ült közben.

A férfi kötelességtudatból elmegy a temetésre, ahol barátnője valósággal beleszeret az árván maradt Juliába, rá is veszi párját, hogy ideiglenesen fogadják be. A két lány remekül kijön egymással, egyre szorosabb kapcsolat alakul ki köztük, de Daniel nem tud megbarátkozni a lánnyal. Az elhunyt Clara-ra emlékezteti és kis idővel a rögeszméjévé válik, hogy a halott lány tért vissza a túlvilágról.

Folytatás a tovább mögött.

Mondanom sem kell, a két férfi múltja is sötét titkokat rejt, melyeket csak a film végén ismerünk meg, de szép lassan körvonalazódik, hogy igenis sok közük van a pici Clara halálához.

Két idősíkban játszódik a történet, a múlt eseményei lassan, titokzatosan és baljósan bontakoznak ki, míg a jelenben Daniel félelmeit ismerhetjük meg és a folyamatot, amely során teljesen megbomlik az elméje. Utóbbi sajnos elég szárazon lett bemutatva, a Danielt alakító Juan Diego Botto másfél órán át Steven Segallt is megszégyenítő fapofával játszik. Látszott, hogy nem egy Jack Nicholson, vagy Anthony Perkins a fazon, képtelen volt azonosulni a szerepével.

Szerencsére a Laura szerepében Bárbara Lennie már sokkal jobban teljesített, mind lelkes szülőjelöltként, mind pedig védelmező anyaként lenyűgözően alakít. Kár hogy férfipartnere nem tudott felnőni hozzá. A kislány hozza a kötelezőt, Danielt pedig nagyon vádló szemekkel tudja nézni, tökéletes választás volt a szerepre.

A technikai kivitelezés korrekt, mind a képi világ és hang terén, de azért egy spanyol rendezőtől egy picit többet vártam volna egy „korrekt munkánál”.

A történetmesélés lassú, de ebben a filmben ez abszolút nem hátrány. Nem túl mozgalmas, mégis így tudja magát tökéletesen kiforrni a sztori. Kísértettörténetre számítottam, ráadásul a kiszámítható fajtából, de szerencsére a befejezés teljesen rácáfolt. Egy pici csavart tartogattak a végére, amitől hanyatt ugyan nem vágtam magam, de kellemes meglepetés volt, és ez emelte egy fokkal a közepes felé a produkciót.

A bűntudatról szól a film és arról, hogy bármit teszünk, sötét titkaink mindig velünk lesznek, nem lehet őket elásni. Csendesen szunnyadnak tudatunk mélyén várva a megfelelő pillanatra, mikor felszínre törhetnek végre feltárva az igazságot. Közepestől picit jobb volt, így 6 pontot kap a Dictado.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.