Sok horror készült már különös épületekről, melyekben borzalmas dolgokat tettek, vagy pedig maga a ház volt a gonosz. Átok/Harag-sorozat, a Ragyogás, a Linkerover és még sorolhatnánk a jobb-rosszabb filmeket, melyek mind egy-egy „ördögi helyen” játszódnak, de olyat, mint a Walled In még nem láttam!

Sam a Walczak-család büszkesége, és egyben első diplomás tagja is. Apja jól menő vállalkozást vezet az építőiparban, pontosabban házak rombolásával foglalkoznak. A fiatal lány természetesen a családi vállalkozásban kap munkát, első megbízatása pedig a híres építész, Malestrazza egyik épületének robbantás előtti felmérése. A házban rettenetes dolgok történtek, 15 évvel ezelőtt egy bomlott elméjű munkás több embert is élve bebetonozott az épület különös szerkezeti réseibe. Sam suttogásokat hall, és rémálmok gyötrik a régmúlt eseményeiről, melyek nyomán elhatározza, felderíti a ház titkait, eldugott részeit.

Folytatás a tovább mögött.

Elég lassan indít a film, majd egyre hátborzongatóbb események veszik kezdetüket, amelyek remek hangulatot keltenek. Sajnos kb. a produkció feléig tart ez a lassan növő feszültség, utána átmegy az egész dögunalomba. Egyszerűen alig történik valami, és még az sem izgalmas, de olyan szinten, hogy még a lassabb tempójú filmek szerelmesei is ásítoznának rajta szerintem. Tényleg a frászt hozta rám többször is, nagy kár érte, hogy nem ezt a vonalat követték.

A történet  Serge Brussolo Les Emmurés c. művéből íródott át mozivászonra. Sok mindenre számítottam, a rejtőzködő sorozatgyilkostól kezdve kísértethistóriáig, de arra, amilyen irányba elment, abszolút nem. Őszintén szólva jobban örültem volna, ha valami a várakozásaimnak megfelelő bontakozik ki az egészből, mint az, ami végül lett belőle. Jól kidolgozott és érdekes, azt meg kell hagyni, de nekem valahogy nem jött be.

Ami viszont nagyon tetszett, hogy komoly mondanivalóval is bír. Ha szeretünk valakit, akkor azért áldozatokat hozunk. De ne áldozzuk fel szeretteink már elhunytakért. Sokkal több ez a film egy pszichopata beteg tetteinél és gondolatainál. A magányról szól, az ebből fakadó szeretethiányról és az elszakadásra való képtelenségről.

Gilles Paquet-Brenner filmjébe technikai megoldások terén nem lehet belekötni. A fényképezés és színezés szépen sikerült, a helyszínek is azt a hangulatot árasztják magukból, amit elvártam, a zene nagyszerűen komponált és a színészek is egész jó teljesítenek. Egy dolgot tudok csak a rendező úr szemére vetni: hogy a Walled In unalmas és vontatott. Ez pedig sajnos komoly hiba.

Spoiler!!!

A befejezés viszont tökéletesre sikeredett, majdnem annyira bizarr módon gyönyörű, mint az Inside záró képsorai. Az ájult lány mellett fekvő fiú telitalálat, utolsó leheletével kimondott szerelmi vallomása sem hangzik giccsesen, inkább valamilyen bizarr módon szívbemarkolóan.

Spoiler vége!!!

Akik a történetközpontú és lassú tempójú filmeket szeretik, tegyenek vele egy próbát, hátha nem lesz számukra akkora csalódás, mint nekem volt. Akik viszont a feszültséget és izgalmakat keresik, felejtsék el a Walled In-t.

4 pontot adok neki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.