Várakozással vegyes félelemmel ültem neki a norvég Thale című horrornak és utóbbi érzést nem is az váltotta ki belőlem, hogy most biztos összekakilom magam, hanem csak az, hogy erősen rettegtem attól, hogy ez a produkció nem lesz valami izgalmas. A sejtésem pedig a 77. perc végére tanúbizonyságot is nyert.

Persze ezen nem is csodálkoztam, hiszen az előzetes sem vetített előre semmi überfaszát, mindösszesen egy kellemes, északi horror benyomását keltette és ez utóbbi viszont valóban teljesült is.

A történet főhőse két srác, Leo és Elvis, akik romeltakarításból élnek. Na mondjuk nem egy buliszerviz részeként teszik mindezt és semmiképpen sem ropit, szétszórt chipset, esetleg alkohol szagú hányást takarítanak, hanem hullákat és vért, leginkább a helyszínelők munkája után.

Most is egy ilyen melóval ütik el az időt, mert ez fizet, nem is rosszul, bár Elvis általában hányással tölti az esetek többségét, de legalább van melója. Az is valami. A takarítás végeztével aztán a srácok úgy döntenek, hogy szétnéznek a távoli kis erdei lak környékén is és felfedezik azt. Rábukkannak egy pincére is, ahol valami észvesztő kutatás lapul: üvegvízben úszkáló furaságok, a falon kifüggesztett kutatási anyagok és különféle tudományos könyvek hevernek szerteszéjjel, valamint egy kád is akad a pince egyik termében tele valami fehér, tejszerű folyadékkal, amiből egyszer csak egy meztelen leányzó pattan ki, a fiúk legnagyobb döbbenetére.

A leányzó jó darabig semmit nem szól, majd az idő elteltével rájönnek, hogy valójában nem is emberi lényről van szó, hanem egy olyan szerzetről, aki női testet ölt, tehénfarkat növeszt és ha kell embereket is gyilkol.

A tovább mögött folytatom.

A film egyik nagy problémája véleményem szerint az, hogy a szinopszisban pont megkapjuk a választ mindenre. Innentől kezdve pedig a lány felbukkanásán sem lepődünk meg különösebben és azon se, hogy valójában mi is ő. Pontosan tudunk mindent, így csak nézzük, hogy mi sül ki a dologból, de persze különösebben ez sem lephet meg minket, ugyanis sablont ruhába bújtatták a sztorit.

Spoilerekbe nem mennék bele, mert a kevésbé edzett nézőknek talán okozhat meglepetéseket a produkció, de a nagy horrorrajongók már betéve tudják a menetrendet. Ez utóbbi egyébként még nem is akkora probléma, hiszen miután beindulnak az események elég izgalmas lesz a dolog, még ha erősen sejthetjük is a végeredményt.

Ami még szomorkodásra adhat okot, hogy ez a beindulás elég lassan történik, picit döcögős az út, mondjuk nem vészes, hiszen 77 perces játékidőről beszélhetünk, ami hangyabokányi, tehát nagyon nem is lehet hova húzni a dolgokat.

Egy dolgot viszont kiemelnék, illetve kettőt, de ezek összefüggenek: fényképezés és színek. Az északi filmeknél valami tökélyre fejlesztették a dolgok ezen részét. Nyilván akadnak gyengébb megoldások, de gyönyörű képeket kapunk és öröm nézni a havas tájat és a különféle beállításokat. Ilyen szempontból nálam az északi horrorok viszik a prímet, tényleg remek dolgokat láthatunk és ez is sokat tud húzni a megítélésen.

A rendezés és a forgatókönyv Aleksander Nordaas érdeme, akinek a Thale a második nagy filmje és igazából túl sok bajunk nem lehet ezzel a produkcióval.

Részemről 5 pontot kap, mert őszintén szólva itt-ott picit untam és ha mondjuk a fényképezés nem lett volna ilyen fasza, akkor valószínűleg ennél is kevesebb jár neki, de sebaj. Egynek teljesen jó és ennél rosszabbat sose kapjunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.