Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Escape Room - Élménybeszámló

Az igazi horrort az Izabella utcában találod!

2013.05.08. 11:02 Herschmi

A nyárra emlékeztető tavaszi kánikulában is kellemesen hűs pincében, amely egyik szobája valódi rettegést ígér! Ez a nemrég nyílt Escape Room Horror – Gyilkos elme szobája, amelybe belépve csak egy tébolyult sorozatgyilkos észjárásával találhatjuk meg a kiutat!

Tapasztalt escape game játékosként vágtam bele a kalandba barátnőmmel, aki bár csak harmadik alkalommal játszott ilyet, de mégis csúnyán lealázott a logikai fejtörők megoldásában. A hűs alagsorba lépve pár perc beszélgetés után el is kezdtük a játékot.

A szobába belépve azonban olyan történt, amire soha nem is számítottam volna. Ránk zárták az ajtót és ketten álltunk a vaksötétben, az orrunk hegyéig sem látva. Értetlenül fogtuk egymás kezét, majd lassan ráeszméltünk, hiába is várjuk, itt senki sem fogja feloltani a lámpákat. Elég komoly fejtörést okozott számunkra, hogy fényt tudjunk csinálni. Koszos ruhákkal a földön, egy poros fotelből, retkes wcből és véres csapból, egy kiságyágyból és asztalból állt a szoba felszereltsége. Kosz mindenütt, (mű)pókhálók és pókok, térhatású patkánymatricák fokozták a hangulatot a kiszemezett, vérben úszó kisbabafej és a plafonról lelógó félbevágott fazon mellett. Rendkívül nyomasztó érzés volt bent lenni, mintha egy nagyvárosi pszichopata lepukkant negyedbeli rejtekhelyére csöppentünk volna egy horrorfilm fináléjában!

Folytatás a tovább mögött.

fotó 3 copy.JPG

A feladatokkal nehezen haladtuk, mint kiderült, ez az Escape Room legnehezebb szobája, amit minimum 4, de inkább 5 főnek ajánlanak csak. Ezt saját bőrünkön tapasztaltuk, rendkívüli módon szenvedtünk az egy óra alatt a feladatokkal, sajnos nem is sikerült kijutnunk. Mindenesetre kudarcunk senki kedvét ne szegje, megfelelő létszámú csapattal teljesíthetőek a feladványok (utólag elmesélték, mit is kellett volna tennünk) és megtalálható a menekülés kulcsa.

Akik kicsit parázósabbak, vagy kezdők még a hasonló játékokban, ők választhatnak egy Retro lakás belső, egy Dzsungel világa vagy egy Tenger-party szoba közül. Egyetlen dolgot tudnék csak felróni „hiányosságként”. Segítséget a szobában egy hangszórón át kaptunk, ami elég nehezen érthető volt, erre ki kéne találni egy jobb megoldást.

Köszönjük az Escape Roomnak a lehetőséget, minden nehézsége ellenére jól szórakoztunk, utólag bánva, hogy volt „merszünk” csak így kettecskén belevágni ebbe a feladatba. Mind a kijutós játékok szerelmeseinek, mind pedig a horrorfilmek fanatikusainak kötelező ellátogatni ide!

Cím: Budapest 1064 Izabella u. 81
Telefon: 06-30-841-38-38
Email: info@escaperoom.hu
Web: www.escaperoom.huSkype: escape.room.skype
Facebook: http://www.facebook.com/escaperoomsNyitva tartás: Hétfőtől vasárnapig bejelentkezés alapján
Árak: 2500/fő, 2000/fő diákoknak

Címkék: élménybeszámolók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr645282110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.12. 18:27:41

Elolvastam az összes beszámolót az oldalon ezekről a helyekről, de megmondom őszintén, nem kaptam kedvet tőlük. Mégpedig azért, mert a helyiségek kinézeténél több nem derül ki belőlük. Mielőtt több tálca sör árát kifizetném érte, engem például érdekelne, hogy miféle feladatokat kell megoldani - no nem részletesen, csak úgy nagy vonalakban, meg hogy mitől félelmetes egy ilyen szoba?
Megjegyzem, a honlapok sem állnak a helyzet magaslatán, eléggé zsákbamacskát árulnak. Ezért lenne jó, ha legalább innen többet megtudhatna róluk a nép. Így a cikk alapján kb annyira tűnik ijesztőnek, mint egy tárgykereső játék. Logikai feladványok megoldásától - vagy épp meg nem oldásától - még nem áll fel a hátamon a szőr, márpedig nekem ez jött le. Ha csak ennyiről szól a cucc, akkor inkább kihagyom. Szóval eddig inkább tűnik rossznak, mint jónak, pedig biztos az ellenkezője volt a cél...

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.05.12. 18:57:24

@mejicano: Herschmi biztos kiegészít majd engem ezzel kapcsolatban, de őszintén szólva picit meg van kötve a kezünk, ugyanis Ő elmegy, megcsinálja, majd megírja, az írást pedig elküldi az adott helynek, ahonnét kérünk egy áment. Az ámen általában nem könnyen születik meg és kimaradnak részletek kérésre, hogy maradjon misztikus az egész.

Valahol ez érthető a részükről, de a Te részedről is abszolút érdem a gondot, mi általában próbáljuk őket meggyőzni a részletesebb leírás "jóságáról" nem mindig sikerül :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.05.12. 22:50:57

@mejicano: Szia, legalább vki olvassa őket :D Viccet félretéve, teljesen jogos, amit mondasz. Viszont ha elmegyek valahová, a legtöbb helyen szeretnék elolvasni előtte az írást. Ilyenkor a különböző véleményeimen kérésre sem változtatok. Tehát ami mondjuk nem tetszik, azt senki kedvéért nem írom át :) De az escape game-k kivétel nélkül kérik tőlem, hogy a különböző fejtörőket még a lehető legminimálisabban sem említsem meg. Ezen kérésünknek pedig eleget is teszek, mert jogosan kérik és a leendő játékosok érdekében. Ha elárulok ilyeneket (vagy már csak azt, hogy milyen típusú logikai feladványokra számíthatnak)az sokat rontana a játékélményen. A másik ok, amiért elszoktam küldeni nekik, hogy én is ember vagyok, és figyelmetlen :) Volt már, hogy azt írtam, hoyg nyitvatartás 7 órától 7 óráig. Vagy olyan helyre írtam, hogy kaptunk lámpát, ahol nbem is (általában 2 napba szoktam 5-6 helyet belesűríteni pesten, néha összekeverem a részleteket). Sok esetben még a helyszínleírást sem szeretnék, ilyenkor szoktam mondani, hogy anélkül végképp csak egy üres sablon lenne az egész, amely bármely játékra illene. De ezeket nem csak a mi pici blogunktól várják el, az egyik helyen pl. az egyik országos havilap cikkéből is kihúzattak mindent, ami a logikai részről írt volna. Hidd el, nekem is sokkal jobb, ha teljesen szabad kezem van, mint a Murdernél vagy az Underground Fearnél, mert sokkal könnyebb és jobb írni úgy, de alkalmazkodnunk kell, főleg hogy jogos és érthető a kérésük.

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.05.12. 22:51:57

@mejicano: A tálca sörre a pénzt meg megtarthatod, kis szerencsével :) A héten nyerhetsz nálunk az egyik helyre majd belépőt :)

2013.05.20. 14:15:18

Oké, értem. Maradok a sörözésnél, majd beteszek hozzá egy jó kis horrort. Asszem ez nem nekem való szórakozás.

süti beállítások módosítása