A 17. században élt olasz pap/tudós/filozófus, Athanasius Kircher, képrögzítési kísérleteit gondolja tovább az olasz-spanyol-ír koprodukcióban készült Imago Mortis. Kircher rajongott a mechanika iránt, de anatómiai szempontokat sem hagyott figyelmen kívül sokoldalú munkásságának ezen a területén. Az alap gondolathoz hozzáadtak még a készítők gyilkosságokat, egy kis morbiditást és egy adag misztikumot. Lássuk, mi sült ki az ígéretesnek tűnő koncepcióból.

Bruno Marquez egy bentlakásos elit filmes iskola növendéke, aki szülei halála után, az intézmény archívumában kap állást, hogy továbbra is finanszírozni tudja tanulmányait. Ekkor kezdődő különös látomásai a Halálbarlang nevű titkos helyre vezetik, ahol különös ládára bukkan. A láda tartalma egy tanatoszkóp nevű (amúgy teljesen fiktív) találmány, amely Girolamo Fumagalli beteg agyából, vagy inkább morbid kíváncsiságából született az 1600-as években.

Akkoriban a fényképezés még nem létezett, Fumagalli pedig a halálkor retinába égő utolsó pillanat megörökítésében látta a megoldást. A dolog nagyon egyszerű, az áldozat fejére egy szerkezet kerül, ami a nyakszirtcsont eltörésével egy időben kitépi a szemgolyót, az így kapott kép pedig egy üveglapra rögzül. A tanatoszkóp megjelenésével - és azonnali eltűnésével - gyilkosságok veszik kezdetüket, amikben az igazgató mellett az egész tanári kar és a kvázi tulajdonos, Orsini grófnő is igencsak sárosnak tűnik.

A tovább mögött ott a folytatás.

A kezdő percek igazán jó hangulatot fektetnek le - rögtön látjuk a sisakot működésben -, az amúgy is komoly elvárásaimat csak még jobban növelték, de sajnos ebbe is bukik bele részben a film. Későbbiekben a hirtelen lendület alaposan visszaesik és beáll egy vontatott tempó, aminél igazán többet vártam volna. Bruno látomásaitól néha erőre kap a történet, de ez csak olyan mintha elhúznák a nézők szeme előtt a mézes(véres)madzagot. Az sem nagyon segít a produkción, hogy egy idő után rááll ugyan az agyunk a lassú tempóra, de ekkor jön Orsini grófnő és másfél perc alatt kompletten elmeséli az előzményeket. Okosabb dolog lett volna, ha esetleg krimis stílusban is akár, de fokozatosan adagolják az információt. Ettől ugyan még marad megválaszolatlan kérdés, de elég erőltetetté válik innentől minden.

A diákok kapnak egy feladatot, 10 témában kell egy-egy fényképet készíteniük, amit a testület értékel. A témákat egyesével kapják, ami egy igen jó mellékszál lehetne, például segítségül is szolgálhatna az említett előzmények megismertetéséhez is, de ehelyett Bruno egyre komolyabb őrületét mutatják be vele maximum. Ahogy haladnak a tizedik felé, fokozatosan lehetett volna felépíteni az egész filmet ezen a vonalon. A tanulók különleges képei nem is mondom, mennyi pluszt adhattak volna, de egyrészt el sem jutunk 10-ig, másrészt pedig teljesen érdektelenné silányítja az író/rendező Stefano Bessoni az egészet.

Borzasztóan zavaró a kihasználatlan lehetőségek tömkelege. Nem igazán szokásom hasonlót mondani, de még annak is tudnék örülni, ha Hollywood jó szokás szerint lenyúlná és megcsinálná saját sémái alapján, mert kár lenne csak ennyiben hagyni az amúgy kitűnő koncepciót. Az alap elgondolás egyébként a Barry Sonnenfeld féle Wild Wild West-ben és Dario Argento '71-es, Four Flies on Grey Velvet című filmjében is feltűnik.

Hogy tovább fokozzam a kritikát, eléggé idegesítő a nevek káosza is. Nem elég, hogy felváltva szólítja egymást mindenki vezeték- és keresztneveken, még beceneve is van sokuknak. Ezt ráadásul felirattal lekövetni nem akármilyen élmény.

De nézzük a pozitívumokat, mert akadnak azok is, például a helyszín és annak képi világa. A történet ugyan vélhetően napjainkban játszódik, de az ódon épület és a színek kifejezetten kellemes, szinte már kosztümösnek nevezhető hangulatot varázsolnak elénk. Ahogy maga az egész film is olyan, minta évtizedekkel korábban készült volna. Az okkult kutatás a 17. században szorosan összefüggött a tudománnyal. Aminek nem volt mód a megvalósításához, vagy egyszerűen nem tudtak rá magyarázatot adni, arra ott voltak a misztikus praktikák (persze részben divatirányzat szinten ez ma is megvan) és ez is jól lett beültetve a cselekménybe.

A színészek is dicsérhetők, Orsini grófnő szerepében a legendás Charlie Chaplin szintén legendának számító lánya, Geraldine Chaplin látható, az unoka Oona, pedig a női főszerepet játssza. A többiek kevésbé ismertek, de rajtuk nem múlik semmi, én hajlamos vagyok Stefano Bessoni nyakába varrni minden fellelhető nagyobb hibát. A forgatókönyvet ötöd magával követte el, de úgy néz ki még így is kevesen voltak a feladatra.

Nagy horrorba nem megyünk bele, az Imago Mortis régivágású misztikus thriller, a stílus kedvelőinek simán megérhet egy próbát. Ebben a kategóriában talán magasabb pontszámot is kaphatna, de mivel sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, nem visz rá a lélek, hogy 5-nél jobbra értékeljem.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.