Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Adam Chaplin (2011)

Vérbő bosszúfilm az olaszoktól, elsősorban gore fanatikusoknak

2013.04.21. 17:45 DxNxLx

AdamChaplin_1.jpgA Necrostorm produkciós cég jelmondata, hogy a 80-as, 90-es évek visszatértek. Ennek a jegyében kezdtek bele mások mellett a splatter filmek újjáélesztésébe, aminek első darabja az Adam Chaplin. Én csupán a tartalom és pár kép alapján egy jó kis trash mókára számítottam, de komolyabb munka van benne, mint bármely más b-kategóriás horrorban az vitathatatlan. Mint ahogy az is az, hogy az író/rendező/címszereplő Emanuele De Santi egy beteg állat. Ennyi vért értékelhető rendezés mellett én még nem láttam, teljesen egyetértek azzal, a cég honlapján kiemelt kritikával, miszerint a holnap kult filmje lehet. Nálam biztos az lesz.

A kigyúrt Adam Chaplin feleségét egy tartozás miatt elevenen elégeti a várost uralma alatt tartó gengszter, Denny, a Glenn Danzig-re hajazó kondibetyár pedig ahogy illik, kegyetlen bosszúhadjáratba kezd. Ebben segítségére van egy démon, aki a még füstölgő lány ölelésekor a lapockájába égett fordított keresztből jött elő. A jó fej kis gnóm a pokoli szövetséget felügyeli leginkább, a mészárlás Chaplin keze munkáját dicséri. Denny fiai, a két pszicopata korrupt zsaru, Ben és Derek, megzsarol egy csöves hóhért, hogy keresse és ölje meg Adam-ot (természetesen talján ejtés szerint nem "edem" hanem inkább "ädäm"), mert tele a gatya rendesen. Hogy a halott ötletnek mi lesz a vége kitalálható: hullanak Heaven Valley görényei sorjában, méghozzá úgy, hogy tapsolni lehet hozzá.

Folytatás a tovább mögött.

AdamChaplin_2.jpg

Egyhangú lenne végigbelezett filmet nézni, és ennél De Santi is kreatívabb, visszaemlékezések képében megismerjük Adam és szerelme története mellett, Denny gyerekkorát is. A főgenyó gengszternek volt kitől örökölnie, apja igazi régimódi szadista fasz volt, tőle tanulta a mesterséget és a szabályok tiszteletét, persze itt egyénileg felállított szabályokra kell gondolni.

Denny karaktere egyébként kitűnő, egyrészt a szinte már nyugtató orgánuma okán, másrészt pedig az általa impozánsnak vélt, de inkább sajátosan visszataszító külseje miatt. Kiduzzadó eres fejében és testében kiálló csövekkel keringeti a vért, és még egy fekete, fordított kereszttel díszített maszkot is visel. De nem csak ő torz, igazából a főhős kivételével mindenki deformált a maga módján. Mondjuk Adam-hoz hasonló kolosszus se sok járkál a belvárosban, az is tény.

Az egész hangulatot a splatter filmekre jellemző szélsőséges erőszak és túlnyújtott trancsír mellett, az erősen képregényes stílus határozza meg. Adam is olyan mint egy elvont szuperhős, és a Mennyország-völgy nevű helyszín is teljesen fiktív, ahogy ország sincs megnevezve.

AdamChaplin_3.jpg

Odafigyeltek a hátterekre, minden beállításon érződik a kidolgozottság, bármennyire erőltetett legyen is az néha. A stílust nem óhajtották újra feltalálni, az időutazás volt a cél, modernebb eszközökkel feljavítva, úgynevezett H.A.B.S. tecnikával. A rövidítés Hyperrealistic Anime Blood Symulation-t takar, és a Necrostorm cég amolyan sajátja.

A hiperrealista dolog erősen cáfolható, már csak amiatt is mert kimondott cél volt a képregényes hatás mellett a japán animék hangulatának beiktatása is. Utóbbi nem éppen a kedvenc stílusom, de itt valahogy minden rendben van, nem is érzem hiányát életszerűbb gore jeleneteknek. Ezeknek az öncélúbb élét leginkább a habs egyik alapja, a vörös helyett rózsaszínebb és vizes hatásúbb patakvér ellensúlyozza. Eleinte kissé fura, mert a vér színe elég kiemelkedő helyen áll a mészár-faktorban más helyeken is, de aztán hozzá lehet szokni. Például a gagyi Happy Tree Friends rajongói így is elhányják majd magukat igen hamar Adam lelkiismeretes munkájától ebben a 84 percben. A képek a nyugalom megzavarására fokozottan alkalmasak, de akiét zavarja az ilyesmi, az úgysem nézni meg.

AdamChaplin_4.jpg

Kiemelhető hibának a nevezett bevágásokat kell említeni, amik komolynak akarnának hatni, de nem igazán jönnek át és le is lassítják a sztorit. Azért mondjuk az olaszul értők (vagy német szinkron is készült hozzá) lehet, hogy jobban át tudják élni, felirattal nem igazán működik a dolog, de ha már 80-as évek, akkor ez bőven elnézhető és illik a képbe.

A színészek és a stáb lényegében De Santi-t és a Necrostorm csapatát jelenti. Ahogy említettem, a tömeggyilkos chippendale - De Santi - Adam-ot alakította, írt, rendezett és ezek mellett még a zenés betéteket is ő szerezte. Az utóbbiért fekete pont jár neki. Oké, hogy olasz és retro meg minden, de ez így gagyi. Valami rock/metal téma jobban illett volna a filmbe, főleg az utolsó, leszámolás jelenetnél, ami egyszerűen kurva jó. A színészi játék persze más filmekben értékelhetetlen lenne, de ide pont beleillik.

A Necrostorm tavaly is készített egy sci-fi alapú splatter horrort, Taeter City címmel, már nem Emanuele, hanem Giulio De Santi-val - aki amúgy Derek megformálója és producer volt az első filmben - és erre az évre is van készülőben egy újabb remek.

Gyakorlottabb gore/trash fanatikusoknak melegen ajánlott az Adam Chaplin, vagy akár a belezősebb anime rajongóinak is kellemes pillanatokkal szolgálhat. A Hollywood-i horrorokat előnyben részesítők viszont nem igen fogják sokra értékelni, és akkor még szépen fogalmaztam. Nekem viszont nagyon bejött, ezért galád módon nyolc pontot adok rá.

8/10

Címkék: 2011 olasz film 8/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr375232053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.