Pin. Mint Pinokkió. Csak ebben a „mesében” nem egy életre kelt fából faragott figura a címszereplő, hanem egy anatómiai bábú, aki bár csak egy lélek nélküli műanyag darab, mégis mindent tud, és nem riad vissza semmilyen szörnyűségtől sem, ha azt tartja helyesnek céljai eléréséhez.

A Linden-család elég furcsa módon neveli gyerekeit. Az anya folyamatosan kritizálja egyetlen fia barátait, ezáltal is még zárkózottabbá téve az igencsak csendes és magába forduló gyereket, az apa pedig rendelési időben maga mellé ülteti a csemetéit. De hogy azért mégse unatkozzanak a csöppségek, közben kihasználva hasbeszélő tudását, a terem egyetlen anatómiai bábúját rendszeresen megszólaltatja. Ez még önmagában nem lenne akkora bűn, de a kis Leon valóban elhiszi, hogy Pin él és hogy mindent tud. Magányát azzal próbálja legyőzni, hogy rendszeresen belóg az irodába annak reményében, hogy megszólal a bábu. Igen ám, de nem ő az egyedüli, aki társaságra vágyik. Egy alkalommal végignézi, ahogy az apja asszisztensnője kielégíti magát Pinnel az asztalon. Ettől a ponttól kezdve folyamatosan bomlik meg az elméje, így mire egy autóbaleset folytán ketten maradnak a családban a húgával, már teljesen a bábu hatása alatt áll, annak hangján beszél és családtagként kezeli őt.

A tovább mögött folytatom.

A kezdő képsorokat már egy komoly bakinak tartom, bár hatásos ijesztés szempontjából, mégis túl sokat enged következtetni a film végkimenetelére (bár szerencsére kicsit eltért attól, amire pontosan gondoltam). Ezt követően Leon gyermekkorától kezdve pár éves időbeli ugrásokkal figyelhetjük meg azokat a főbb mozzanatokat, eseményeket, melyekkel megérthetjük azt a folyamatot, ami által fiatal felnőtt korára teljesen hatalmába keríti a skizofrénia.

Mindenki vágyik egy társra, barátra, akivel megoszthatja gondjait, titkait, érzéseit, a zárkózott fiú életében viszont nem volt ilyen személy, így egyre jobban az olyannyira csodált Pin hatása alá került. E mellé társult az, hogy túl fiatalon és meglehetősen perverz módon ismerkedett meg a szexualitással, valamint azzal, hogy túl szoros testvéri kötelék volt közte és húga közt, amely egy beteges vonzalmat keltett életre a fiúban.

Egy mondatban összefoglalva remekül és tömören be lett mutatva, hogy válik valaki teljesen elmebeteggé. A film fő erőssége ez. Ehhez egy lassabb tempó párosul, amely tökéletesen megfelel a történet kibontakozásához. Ami viszont számomra elég nagy negatívum, hogy valahogy még az izgalmasabb, vészjóslóbb jelenetekből is hiányzott a feszültség, legalábbis számomra egyáltalán nem jöttek át. Egy apró csavarral is akartak a kedveskedni a Meghasonlás végén, sajnos ez sem sikerült olyan ütősre, mint amilyenre szerették volna.

A rendező korrekt és igényes munkát végzett, vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy bár kanadai születésű, neve is bizonyítja (Sandor Stern), hogy magyar felmenőkkel rendelkezik.

Leon szerepét David Hewlett, a Kocka „sztárja” remekül hozza, hitelesen alakítja a súlyos skizofréniában szenvedő alakot. Ez igaz a fiú húgát játszó Cinthia Prestonra is, jól megformálja az aggódó és kétségbeesett testvért. Az apa szerepében Terry O’Quinn, egy igazi slasher ikon van, aki a Mostahaapa első két részében aprította apró darabokra szeretett kis családjait.

A fényképezés terén tisztességes munkát végzett az operatőr, viszont a zenét mindenképp kiemelném. Olyan zajos és furcsa hangokkal teli, így sajátos hangulatot kölcsönöz a Meghasonlásnak.

Összegezve, egy jó kis pszichothriller a Pin, bárki számára élményt nyújt, aki élvezi a lassabb tempójú filmeket. 7 pontot megérdemel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.