Mostantól heti két résszel érkeznek az összefoglalók az A.H.S. - rovatba, hogy kicsit felpörgessük ezt a szekciót. Akik már látták az epizódokat, azok is nosztalgiával gondolhatnak vissza a remek pillanatokra, amiket ez az évad mutatott.

Ez az epizód azonban korántsem nyújtott egyenletes teljesítményt. Úgy éreztem magam végig, mintha egy hullámvasúton ülnék: hol jobb, hol rosszabb pillanatokat éltem át egészen addig, amíg a végső jelenet gyomorszájon nem vágott.  

A spoileres ismertetőt a tovább mögött csak saját felelősségre olvassátok.

A negyedik rész zárása után nagy elvárásokat támasztottam az ötödik rész irányába. Azonban olyan semmitmondóan oldották fel a cliffhangert, hogy azt egyszerűen fájó volt nézni. Egy szó, mint száz: hatalmas pofonnal indult ez a rész, köszönhető ez annak az iszonyú gyenge cold opennek is, ami most képtelen volt berántani engem a sorozatba. A főcím ellenben javította ezt a kilengést. Mindig ez van: amint meghallom a jellegzetes American Horror Story - taktust és felvillannak az elborult képek, egyből magamba szívom a sorozat hangulatát!

A sztorit Jude nővér nyomozásával indították: mindenáron meg akarta tudni, hogy Dr. Arthur Arden valóban egy SS-tiszt volt-e, vagy csak egy beteg nő képzeletének szüleménye. Itt megjegyzem, hogy bár sok plusz infót nem kaptunk, a folyamatos kameramozgással megoldott párbeszéd jelenet kreatív volt. Nagyon szeretem az ehhez hasonló operatőri megoldásokat.

De a Kit és Grace fronton is történt változás: a maga nemében egy szép romantikus vágyódás zajlott le köztük, ahogy egymást odaképzelték a saját cellájukba, miközben ki-ki a saját sterilizálására várt. Ez az árra annak, ha lefekszel valakivel egy elmegyógyintézet konyhájában! Evan Peters karaktere ezúttal megúszta a dolgot, de a szerencsétlen lányra elé rút sors vár.

Sterilizáció ide vagy oda, ez a rész most Anne Frank köré épült. Bár engem a karaktere egy percig sem kötött le (leszámítva néhány remek visszatekintős jelenetet), mégis, amint kiderült, hogy ő valójában nem is az, akinek mondta magát, egy csapásra felkeltette a figyelmemet. Apropó visszaemlékezés! A flashback megint ütött, mint a 220! Annyira elnéznék egy olyan részt, ami csak ilyen elemekkel operálna. Ezúttal nem koncentrációs tábor jeleneteket mutattak meg nekünk, hanem Anne Frank életét, akit valójában Charlotte-nak hívnak, és személyiségzavarral küszködik. Kialakult nála egy rögeszme, teljesen magáévá tette Anne Frank életét, olyannyira, hogy a megszállottjává vált, és tényleg elhitte, hogy koncentrációs táborban szenvedett, valamint hogy ki volt téve Hans Gruber gyógyító módszereinek. Végül is nem is járt olyan rossz nyomon! Azért a lábon lőtt, sértett doki is revansot vehetett azáltal, hogy elvégezte rajta a szörnyű lobotómiát, ezzel pedig „meggyógyította”.

Ismét szembeállítottak nekünk „két tábort”: amíg a negyedik felvonás a két orvos eltérő munkásságát domborítja ki, addig most a két nővér személyisége került terítékre. Világosan látszik már, hogy Mary Eunice nővér Dr. Arden pártján áll, aki eltüntette azt a szerencsétlen, jobb napokat is látott, lábatlan nőt, amire az egész cliffhanger épült. Korántsem olyan szende és ártatlan, mint aminek mondja magát. Később ebből még komoly konfliktusok és ál leesések várhatóak.

Az eddig ismert status quo valahol itt borult fel: Amint Dr. Thredson elvitte Lana-t az intézetből, hátat fordított a Biriarcliff életének és a betegeinek, Jude nővért pedig a múlt árnyai továbbra is kísértik, elveszti a helyét az elmegyógyintézetben és a fekete apáca uniformist szögre akasztva az alkohol és a szex mámorában tobzódik.

Apropó Jude nővér. Ismét rájöttem arra, amit már eddig is tudtam: Jessica Lange jelenléte nagyon hiányozna ebből a sorozatból. Minden jelenetet, amiben feltűnik, olyan hideg élettel tölt meg, amitől megborzongok!

Az epizód tetőpontjaként Bloody Face visszatér és megismerhettük kedvenc hobbiját: az emberi bőrből készített lámpaburákat.

Dr. Thredson is felfedi magát, fogságba ejti Lanat. És hogy mi okból? Arról egyelőre még nem rántották le a leplet, mindazonáltal a felhúzott bőrmaszk epic jelenet volt! Hasonlóan gyomros, mint a negyedik rész zárójelenete. Most viszont remélni tudom, hogy egy sokkal jobb nyitó jelenttel találkozunk majd a hatodik részben!

Összegezve: a néhány remek operatői munkán és színészi játékon kívül nagyon gyenge volt a kezdés, szerencsére a történet hamar megrázta magát és a színvonal a rész végéig egyre inkább növekvő tendenciát mutatott.

Így tovább! Hamarosan találkozunk! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.