Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Playback (2012)

Csúnya bukás Mr. Slaterrel

2013.03.17. 18:26 Csabi87

playback-poster.jpgVannak színészek, akik igazán nagynak sosem nevezhetőek, viszont jó néhány siker produkcióból kiveszik a részüket jelenlétükkel még ha ezek többségében "csak" mellékszerepek is. Egy részük egész pályája során megmarad ezeknél a filmeknél és szerepeknél, más részük pedig eladja a lelkét és a fertőbe lép.

Ilyen jellegű megnyilvánulásnak gondolnám például Ving Rhames fellépését a Zombie Apocalypse-ben (A Piranha filmeket nem venném ide, az azért nem irtó gagyi, sőt én bírom mindkét újrát), szóval Ving Rhames is újabban kezdi alább adni, valamint Michael Madsen is követett már el hibákat, de itt be is fejezném a nevek felsorolását.

Christian Slater egyelőre még azt hiszem nem tart itt, sőt a Playback sem vészesen szar, mindösszesen csak pénzügyileg elég rosszul teljesített, pedig az 50 millió dollár bevétellel bíró Paranormal fost kenterbe veri minőségi szempontból.

Sőt picit talán köze is van ahhoz a franchise-hoz, ugyanis a film picit vegyíti a klasszikus megoldást a kézikamerás felvételekkel, mondjuk nem vészes a dolog, de picit úgy promózták be ezt, hogy majd átmenet lesz a kettő között - no így ez eléggé fellengzős megfogalmazás, bár én nem is bántam, hogy nem erőltetik a kézi kamerás dolgot. Boldog voltam nélküle is.

Az első percekben a múlt egy történését láthatjuk, egy bekattant gyerek lemészárolja a családját - később mondjuk kiderül, hogy csak örökbe fogadták, bár ez túl sokat nem változtat azon, hogy ez nem szép dolog - majd ugrunk is az időben 15-20 évet.

Ekkor néhány unszimpatikus fiatalt ismerünk meg - akikkel kapcsolatban már ekkor megfogalmazhatjuk, hogy nem kár értük - ők pedig az elején történt gyilkosságról próbálnak egy kisfilmet összedobni, amivel nem túl népszerűek az emberek körében. Nyomozásaik során aztán sok titokra fény derül, mi több a rég elhunyt gyerek "szelleme" megszállja egy haverjukat és szeretné újra megrendezni az egykori öldöklést, amit akkor szépen akkurátusan kamerára is rögzített.

A tovább mögött folytatom.

playback-1.jpgHű, de gusztustalanul hosszú bevezetőt írtam, ígérem megpróbálok rövid lenni a továbbiakban.

A történet egyébként picit számomra zavaros, illetve nem is ez a jó kifejezés, csak túl van bonyolítva, hiszen belekeverik azt a dolgot, hogy az őrült srác egyik felmenője volt, aki a mozgóképet feltalálta meg blablabla. De minek ez kérem? Nem lesz tőle érdekesebb a sztori, sőt még ront is rajta.

playback-2.jpg

Másik kérdés, ami felmerülhet az egyszeri olvasóban, hogy hol van ebben Christian Slater, hiszen ő már nem fiatal. Ez igaz, ám hősünk egy perverz rendőrt alakít, aki picit talán felesleges karakter is, bár mivel színészileg ő a legügyesebb így mégis csak akad helye a történetben.

A zenei aláfestés itt-ott igen csak jó volt, picit amolyan dubstepes tuc-tucokat kaptunk, én ezt eléggé bírtam, szerintem illet a hangulathoz.

A gyilkolások, amiket láthatunk nem rosszak és ez az egész produkcióról elmondható. Igazából semmi extra, de egyszer megnézni egész jó és őszintén szólva valami sokkal elfuseráltabb szarra számítottam, ehhez képest pedig egy közepes darab a végeredmény, amin még jót is szórakoztam.

playback-3.jpg

A rendezést Michael A. Nickles vezényelte és a forgatókönyvet is ő írta, 2008-ban már rendezett egy horrort a XII-t.

Zavaros, alakításokban sem erős, de mégis tűrhető horror ez, ami talán a kézikamerás horrorok kedvelőinek is bejöhet - az elején így látjuk a jelenet egy részét és az viszont baromi jól sikerült, kár hogy a későbbiekben picit alább esett a színvonal.

A ponton, amit adok azt hiszem senki nem fog meglepődni, ez részemről 5 pontot ér, szóval tudom ajánlani, ha nagyon nincs más terítéken.

Címkék: 2012 amerikai film 5/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr585015975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása