Valahogy mindig furcsa érzést keltenek bennem azok a filmek, ahol egy kisgyerek sokszor teljesen megmagyarázhatatlan indokból gonosz lesz, gyilkol, kínoz másokat, és mindezt élvezi. Ugyebár a horrorok repertoárjában a gyilkolászó fiatalok előszeretettel kerülnek reflektorfénybe, mert ez egy alapvető okra vezethető vissza: a félelemre. A lehető legártalmatlanabb teremtények a gyerekek, minél kisebbek annál védtelenebbek és aranyosak. Természetes, hogy sokkol és félünk olyankor, ha ez az egész kifordul, és a gyerek terrorizálja a környezetét.

Mark édesanyja halála után nagybátyjához, nagynénjéhez, és az unokatestvéreihez kerül egy kis időre, amíg az apuka üzleti úton van. Persze egy hatalmas sokk után ez a legjobb megoldás, elszakadni a másik szülőtől is egy időre...jó, szubjektív vélemény, de a gyereknek inkább a szerető családi háttérre van szüksége, mint a pénzre.

Mark összebarátkozik Henryvel, az unokatestvérével, és együtt játszanak mindenfele dolgokat, csakhogy a játékok egy része átmegy durva szadizmusba. Henry-ről igen korán kiderül számunkra - és Mark számára - hogy beteg gondolatai vannak, és hidegen viselkedik, mereven, érzéketlenül beszél, amit egy kisgyereknek nem kellene - a kút jelenetben ez világosan látszik. Henry egyre veszélyesebb családját kiirtó tervekkel rukkol elő, Mark pedig mindent megtesz hogy megvédje rokonait, és unokatestvére ellen forduljon, holott még a rokonai se hisznek neki.

Folytatás a tovább mögött.

Az eleven természetből eredő gonoszság létező dolog, ha valaki szociopatának születik, nem sokat lehet ellene tenni, csak felismerni, ha figyel az ember. Nos ez a szülők dolga lenne, nevelni a gyereket, figyelni a viselkedését. Persze egy gyerek nagyon jól tudja elhitetni a szülőkkel, hogy ő jó gyerek, miközben ugyanúgy elkövet csínyeket, mint mások, szóval színészkedni is tudnak ha kell. Ez persze nem a legjobb, a szülők szemszögéből, de meg van a gyerek saját személyisége, ki kell ismerni, mert így lehet a legjobb a családi kötelék.

Az anya teljesen természetes reakciókat közvetített, már gyászol egy gyermeket, imádja a gyerekeit, jogos ha védeni próbálja őket, így nem tudhatja, hogy milyen ördögi fiúval van dolga. Tele van drámával a film, megható, hiszen egy majd hogy nem hétköznapi családról van szó, így akár a szomszédban is előfordulhat ilyesmi. Elsősorban tehát egy drámáról beszélhetünk, mind az anya és mind a gyerekek szemszögéből, de vannak benne thriller elemek is bőven. Az anyánál érdekesség, hogy miután megtudja a fia egyi nagy titkát, alig esik össze, lehet csak én bírnék elképzelni ide nagyobb megdöbbenést, drámát, és döbbenetet, de a jellemrajzok mindent összevetve nagyon jól ki lettek találva.

Henry nagyon is beteg, furcsállom kissé, hogy a családja nem vette eddig észre. Olyan furcsa néha a viselkedése, ami nem hiszem el, hogy nem tűnik fel az anyjának, persze fiúról van szó, de így is túl érdekes. Azonban Henry remekül színészkedik, ritka az ennyire érzéketlen, és megjátszós alak, vagy legalábbis ilyenekkel kevésbé találkoztam, szerencsére, de egyszerűen egy rendes családban ilyen előfordulhat, csak rossz belegondolni. Minden személyiségvonás meg van benne, ami egy szociopatában is. Mindenből ki tudja beszélni magát, akárkit képes befolyásolni, a tetteit Markra hárítani, mesterfokon színészkedik, mind ehhez vegyülnek az elmebeteg vonásai. Macaulay Culkin ebben a szerepben sziporkázik, itt még persze híres gyerekszínészként veti be magát. Az angyalarcú kisfiúnak tartott gyerek itt mutatja meg szerintem igazán, mire is képes, kitört a sablonszerepeiből, és nagyon jó pszichopata karaktert keltett életre.

Mark szörnyű tragédia után került egy lelkileg még sokkolóbb helyzetbe. Maga a karakter nagyon jól ki lett találva, hirtelen barátságból erős szembefordulás, nem hagyja magát befolyásolni, hogy rossz útra tévedjen, megvédi a rokonait, még ha ők nem is hisznek neki.

Rettentő nehéz körülmények között kell helyt állnia, hogy rendes értékeket képviseljen. Pszichológushoz is küldik, ebben mondjuk az a legszebb hogy még a pszichológusnál is okosabb, a gonoszságot illetően. Nem az alapvető elfogadással van a baj, ha valami rossz és gonosz, azt nem elfogadni kell, hanem megváltoztatni. Markot a fiatal Frodó, Elijah Wood játssza, és szerintem kiemelkedő teljesítményt nyújt, nem mondom, hogy a legjobb alakítása, de ez a szerep jól áll neki. Ő is, és színésztársa is angyali kisgyereknek tűnnek, Culkin a szakmájában akkor a leghíresebb volt, és ebben a kifordult, beteg szerepben igazán otthonosan mozgott (azt inkább hagyjuk, hol tart ma). Elijah Wood is fiatalon kezdte a színészetet, és ebben a stílusban ez a legjobb filmje.

A rendező Joseph Ruben (Felejtés) igazán jó megoldást választott, hiszen itt is inkább a karaktereken van a hangsúly, az érzéseiken, a családi kötelékeken, a lelki mélységeken, és nem pedig a vizualitáson. Egy gyönyörű idilli képsor kompenzálja a durva történéseket, remekül adagolva a dolgokat és ezzel szépen összhangba kerül az ábrázolás a témával.

A feszültség végig kíséri a 80 percet, igazi thriller, izgalmas cselekménnyel, így összegezve pontokban: 9/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.