Az újfent elhibázott magyar cím szokás szerint több, mint megtévesztő, az überkult '91-es thriller alapvetéshez semmi köze (te jó ég, hány bőrt lehúztak már róla...), ellenben egy szórakoztató kis trash poénkodást takar.

Az előre megfontolt szándékkal elkövetett trash tipikus esete, a minőség ugyanis messze nem gagyi sufni gore. Teljesen jóarc dolog Oscar díjjal a hát mögött beszállni ilyen zsibbadt ötlet megvalósításába, a vizuális effektekért felelős Weta Digital pedig pont ilyen lazán nyomja. De hát Peter Jackson cége miért is ne lenne partner, ha már hazai filmben segítheti pihentetni az agysejteket.

Kevésbé lényeges bevezető és időugrás után a bárányfóbiás Henry Oldfield megérkezik gyermekkori traumái helyszínére, a családi farmra, ahol már bátyja, Angus a góré. A bátyó hülyére kereste magát a bárányokkal, de neki ez sem elég, génmanipulációval szerencsétlenkedő tudósokat fogadott a tökéletes jószág megalkotására.

Természetesen ez nem jön össze csak úgy, az eredmény katasztrofális. Vérszomjas vadállatokká válnak a gyapjas kis kolbásznak valók, harapásukkal pedig nem csak egymást de az embereket is megfertőzik. Közben két ökö-hippi - az egyszerűen csak "Egész Föld Kollektív Együttese" nevű szerveződéstől - bojkott céljából tartózkodik a festői tájon, de az eseményekből nekik is bőven ki kell venniük a részüket.

A legtöbb poént is a nem kis sztereotípiával felvértezett Experience nevű lány szállítja, aki sötét mint a legelő holdfogyatkozáskor. Ő, Henry és a helyi alkalmazott Tucker veszik kezükbe a ganajozó lapátot, hogy szembeszálljanak a mező rémeivel, és az egyre birkább Angus-szal.

Folytatás a tovább mögött.

Nagyon fontos megemlíteni az ügy szempontjából, hogy a bárányok nem keveset finganak. Erre Tapasztalat is felhívja a figyelmet, de ő mondjuk mindenről beszél, csak arról ritkán, aminek értelme is van. Az ő karaktere már önmagában megér egy alapos pajtához láncolós tüntetést a zöldek nevében, pedig előítéletektől ő sem mentes, a csaj aura alapján ítélkezik! Ejnye.

Másik állatjogi harcosunk, Grant, áldozatként van jelen a kifinomult cselekményben, szegény olyan tökkelütött, hogy egy balul sikerült lazac szabadítási akcióban is meglátja a lényeget; "ők szabadon haltak meg". A lazacokat ez ügyben már nem lehet megkérdezni, de végül is igaza lehet. 

Ahogy a végeláthatatlan füvesen gombamód elszaporodnak a vérszomjas kedvencek, úgy nő a vér mennyisége is. Szerencsére ehhez mészárolni való emberanyag is érkezik, németek és japánok formájában, úgyhogy olyan belezés és csonkolás indul be, ami az egyik fénypontja a filmnek. Még Élőhalottak éjszakája koppintással, vagy inkább tisztelgéssel megspékelt jeleneteket is végigborzongunk a házban. A szörnyűségeket ismét Tapasztalat írja le a legjobban; "ebben a konyhában iszonyú a feng-shui". Én elhiszem neki. 

Ahogy látszik, a készítők vérlázító módon kifigurázzák a zöldséges (kizárólag bio, természetesen) életmód híveit, de bajszot akasztani nem akarnak egy gyantaszűz aktivistával sem, így egy nagy spoiler kíséretében leszögezem, a végére minden rendben lesz! Hiába figurázzák ki őket, azért a tragikusan hülyének tűnő páros mondanivalót is csempész a filmbe, és figyelemfelhívást is intéz talán, de ez pusztán megítélés kérdése.

Ami egy jó vígjáték egyik ismérve, a második nézéskor is felfedezhető újdonságok itt is megvannak, persze ez esetben inkább a favicc hatás miatt tűnnek el ezek elsőre.

Az első filmes író/rendező agy, Jonathan King, igyekezett megfogni minden új-zélandi sajátosságot, persze már maga a történet is az, de azért észrevehetően nagy figyelmet kapnak a táj szépségei, amit szöszke hippi ki is mond, szinte pont abban a pillanatban, mikor bennünk is megfogalmazódik.

A nagy nevű Richard Bluck operatőr is érti a dolgát, hát hogyne értené annyi Gyűrűk urával a lencséjében. Így kell feldobni egy pihent agyú múzsa csókját, na meg persze a többször említett kiemelkedő gore-faktorral, a röpködő belsőségekkel.

Nem kell megijedni (bár hülye szöveg egy horror esetén), a birkáskodás ellenére mindenkit kielégítő minőségben szolgáltatják WD-ék a trükköket, szó sincs komolytalankodásról (ez meg vígjáték esetén). A maszkok ugyan olyanok mintha a mohácsi busójárásról csórták volna őket, de ez így van jól. A stílus szándékos gagyi, a kivitelezés viszont vér profi. Az átalakuló emberek a legszebb trash pillanatok emlékeivel csalnak mosolyt az arcunkra, a megoldás pedig azok hatványozásával emelkedik magasságukba, ha van olyan nekik.

A színészek ismeretlenek, amivel semmi gond, ekkora idétlen projecthez még az is csak hozzátesz, ha valaki elbasz valamit, sőt. A mellékszerepben látható nyáj is tökéletesen alakít, úgy legelnek ahogy csak kevesen tudnak a szakmában.

A Bárányok harapnak komédiának túl extrém, horrornak túl komolytalan, ezért a legegyszerűbb csak hátradőlni és elvárások nélkül belefeledkezni, ellenkező esetben lemaradunk az élvezetről. Rétegfilm státuszát és nehezen emészthető idiotizmusát figyelembe-e-e (elnézést, de muszáj volt legalább egyszer) véve sem tudok hetesnél kevesebbet adni rá.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.