Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek, amiket látnod kell! - 2005

Ezen a hétvégén sem szeretnénk Titeket filmes lista nélkül hagyni, így ismét lépjünk egyet vissza az években és lessünk rá, hogy mit is érdemes megnézni a 2005-ös évből, már ha horrorról beszélünk.

A lista természetesen ezúttal sem hiánytalan, így kommentben várjuk a saját kedvenceiteket, amelyek esetleg lemaradtak. Ez alkalommal is jeleznénk, hogy nem a legjobb filmeket gyűjtöttük össze, legalábbis nem a sznob értelemben, hanem olyanokat, amelyek akár buta hibáik ellenére is szerethetőek.

A korábbi listáinkat az alábbi linkeken érhetitek el: 2010200920082007, 2006.

Constantine - A démonvadász (Constantine)

Kezdjük a sort egy képregény adaptációval, ami egészen jól sikerült, szóval aki késztetést érez körbe puszilgathatja a bécsi születési Francis Lawrence rendezőt, aki zenés videókat forgatott először, majd 2005-ben jött a Constantine - ezt a Legend vagyok követte, sőt az Az éhezők viadala folytatások is Lawrence felügyelete alá kerültek. Démonok, angyalok meg egy Keanue Reeves kinézetű démonvadász. Ha valamit akkor ezt tényleg érdemes megnézni 2005-ből, pláne ha valakit érdekel is ez a téma.

constantine-2005.jpg

A barlang (The Descent)

2005-ben két A barlang című film is készült, mondjuk csak itthon adták ki így őket, köszönhetően a címadók összehangolt munkájának. A két produkció közül egyértelműen a brit változatt, a The Descent az izgalmasabb, de ezen ne is csodálkozzunk, hiszen Neil Marshall rendező már 2002-ben megmutatta, hogy érdemes rá odafigyelni. A pár évvel későbbi folytatás is azt jelzi, hogy van potenciál ebben a filmben, bár tény, hogy a második rész gyengébben múzsikált. Azonban az első felvonást erősen ajánljuk megnézésre és borzongásra.

the-descent-2005.jpg

Fűrész 2. (Saw II)

Megint egy Fűrész epizód, aminek a listánkon a helye - szerencsére már csak egy van hátra. Sok újat nem is tudunk elmondani, ismételjük magunkat? Az se túl célra vezető. A második felvonás egyébként nem volt rossz - persze a többi sem - a sorba pedig jól beillik, de hogy önmagában mekkora durranás? Nos az előző részhez képest "csak" pukkanás. Nem túl eszes ez így, de rímelt.

saw-2-2005.jpg

Motel (Hostel)

A Motel második része az akkor aktuális listán szerepelt, így nem kérdés, hogy az elsőnek is itt a helye, hiszen akkor még a történet is újszerűnek hatott. Eli Roth mindig is értett a hangulat keltéshez és így volt ez 2005-ben is. Európa középső, már-már keleti része persze kapott egy nagy adag fikázást, viszont a rajongók egy igazán fasza kis horrornak örülhettek, ami véres volt, a története is egészen elgondolkoztatóra és borzalmasra sikerült és valószínűleg a többség már látta is ezt a kis szösszenetet. Ha mégse, akkor meg van az esti program.

hostel-2005.jpg

Doom

A Doom akció-horror kategóriában indul és ott sem tartozik az élvonalba, viszont a helye meg van a listán. A számítógépes játék, amiből a film készült azt hiszem legendás, a sokat várt 3. rész pedig kitett magáért - őszintén szólva nem sok PC játék tud lekötni, de a Doom-ot imádtam és bevallom férfiasan, hogy félve játszottam vele, zseniális móka. A filmről ez nem mondható el, sőt talán a játék igazi nagy rajongói utálják is, ellenben érdekesség gyanánt még akkor is itt a helye. A Jet Li filmeket is rendező Andrzej Bartkowiak, aki inkább operatőrként jeleskedett, azért egy egyszer nézhető filmet összedobott, sőt az FPS nézetes megoldás a vége felé, szerintem tök jó lett.

doom-2005.jpg

A rettegés háza (The Amityville Horror)

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a kedvenc horrorfilmem, akkor általában azt válaszalom, hogy A rettegés háza 2005-ből. A válaszom nyilván kifogásolható, de mégis ez az egyik olyan film, ami lenyűgözött miután megnéztem (ilyen hatást talán csak a Sziklák szeme remake és a Fűrész első része tudott elérni). Ryan Reynolds játéka remek, a sztori pedig szépen építkezik és félelmetes az egész, fasza atmoszférával. Korántsem hibátlan alkotás, ennek ellenére mégis az egyik megkérdőjelezhetetlen kedvencem, amit bátran ajánlok mindenkinek. A befejezés mondjuk talán picit lagymatag, legalábbis az előtte lévő részekhez képest.

amityville-2005.jpg

Holtak földje (Land of the Dead)

George A. Romero-t szokás a zombis filmek koronázatlan királyaként emlegetni. A titulus jogosságába nem feltétlen mennék bele, annyi bizonyos, hogy a műfajt leginkább neki köszönhetjük, bár talán egyikőnk sem bánja, hogy a kezdeti Romero zombik az idők során egy picit kupálódtak. Persze 2005-ben már Romero agyhalottjai is sokat változtak ekkor hősünk újabb zombi filmet forgatott, a Holtak földjét. A korábbi alkotásaihoz képest azt hiszem picit elrugaszkodottra sikerült ez a produkció, hiszen a zombik már-már társadalmat alkottak és fura volt az egész, de mégis ennek ellenére is a fogyasztható, sőt kötelező zombi produkciók listáját gyarapítja ez a film is.

land-of-the-dead-2005.jpg

A barlang (The Cave)

Mint említettem két A barlang című film is született itthon 2005-ben, az egyikről már írtunk és akkor nem rejtettük véka alá, hogy bizony a The Cave a gyengébb, de talán még említést így is érdemel, mert egész szórakoztató tud lenni a maga módján. Gyengébb szereplők, gyengébb történet és egy első filmes rendező, Bruce Hunt. Nem is csoda, hogy nem lett korszakalkotó a dolog, de egy unalmas estét talán még így is képes feldobni ez a barlangos film is.

the-cave-2005.jpg

A dög (Feast)

Marcus Dunstan és Patrick Melton zseniális forgatókönyvírók, legalábbis a horror berkein belül, hiszen viccesek, brutálisak és egész jól tudják, hogy kell kiszolgálni a közönséget. Gyakran fikázom a Fűrész folytatásokat, amelyeknek java részét ők írták és tény, hogy az elsővel egyik epizód sem veszi fel a folytatást, de brutalitásban azért legyőzik a 2004-es részt jegyző Whannel urat. Először 2005-ben mutatták meg, hogy mit tudtak, derült égből villámcsapásként jött A dög, ami egy csapásra lett közönség kedvenc, köszönhetően a humornak és a felmutatott brutalitásnak, az urak karrierje pedig szépen beindult.

feast-2005.jpg

Véres karácsony / Mennyből az ördög (Santa's Slay)

Egy tipikus B-horror egy első filmes rendezőtől David Steimantól, aki többnyire operatőrködni szokott, de úgy látszik a forgatókönyvírás és a rendezés sem áll tőle annyira messze. Még egyszer leszögezném, hogy badarság az egész, a sztori picit gyerekes és kellően fantasztikus, ugyanakkor mégis remek film, a nem kis darab Bill Goldberggel a főszerepben. Karácsonykor kötelező elem a bejgli mellé, viszont mivel addig még sokat kell várni, hangulat keltés céljából bátran nézze meg, aki eddig lemaradt róla.

santa-slay-2005.jpg

Naboer

Sajátos hangulatú norvég thriller, amelyben egyre jobban összekuszálódó szálak okozzák a feszültséget. A történet egyre zavarosabb, amit egy meglepő fordulattal zárnak le. Nem mellesleg minden idők egyik legjobb, és emellett még eléggé beteges szexjelenete is a Naboer-hez kötődik. Igazi skandináv remekmű, amit egyszer mindenképp látni kell!

naboer-2005.jpg

Elkülönítve (Isolation)

Az íreket nagyon megihlette az Alien és a The thing, gondolták elkészítik saját változatukat szigetükre átültetve a történetet. Hol játszódhatna így máshol, mint egy tehénfarmon, amelyen elszabadul az egyik génmódosított bocika mutáns, szörnyeteg ivadéka és szörnyű vérontásba kezd. Ha ez nem lenne elég, még fertőző is, így a világméretű járványt megelőzendően nem hagyhatja el senki sem a tanyát. Senki se értse félre, nem valami gagyi trash-filmről van itt szó, hanem egy igen komolyan vett, korrekt horrorról, szemrevaló szörnyeteggel.

Isolation-2005.jpg

A titkok kulcsa (The Skeleton Key)

Egy elhagyatott, ódon épület falai között az okkultizmus az úr. Egy idős asszony ápolja súlyosan beteg férjét, és segítséget kér, amit meg is kap Caroline személyében, aki ápolóként segít a házban és a beteg férfi ápolásában. Azonban egyre rejtélyesebb dolgokra derül fény, a padlás szoba sötét titkokat, mágiát rejt, ami igencsak erős hatalommal bír. Iain Softley a K-Pax sikerét nem tudta megismételni, de érdemes megnézni ezt a filmjét is, ami talán inkább thriller, mint horror.. A főszereplők szintén nem elhanyagolhatóak, Kate Hudson és Peter Sarsgaard jó alakítást nyújtanak.

sketelen-key.jpg

Viasztestek (House of Wax)

A Viasztestek egy egészen tűrhető alkotás, attól a Jaume Collet-Serra-tól, aki néhány évvel később leforgatta Az árvát, de a Liam Neeson főszereplésével készült Az ismeretlen férfi is a nevéhez fűződik. Más kérdés, hogy a szereplők között láthatjuk azt a Paris Hiltont is, aki a napokban rózsaszínre festette a macskáját, tehát alakítás terén is hasonló színvonalat várhatunk tőle, de mint írtuk, nem rossz film ez. Sőt a Supernaturalben Sam-et alakító Jared Padelecki-t is láthatjuk benne.

house-of-wax-2005.jpg

Az 1000 halott háza - A sátán bosszúja (The Devil's Rejects)

Rob Zombie első rendezése, az 1000 halott háza elég felemásra sikerült, de azért nem volt olyan rossz, sőt, elvétve akadtak benne jó ötletek és érdekes karakterek. Azonban a folytatásnak sikerült felülmúlnia elődjét, köszönhetően annak, hogy a történet sokkal földhözragadtabb lett és főszereplőknek nem idegesítő tiniket tett meg Zombie, hanem az eléggé beteg mészáros famíliát. Így ha nem is lett egy világmegváltó szösszenet a Firefly család második ámokfutása, azért eléggé szórakoztatóra sikeredett és az előző epizódot is felülmúlta.

the-devils-rejects-2005.jpg

Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose)

Az 1973-s Ördögűző óta már számtalan film készült a témában, azonban William Friedkin klasszikusát egy sem tudta felülmúlni. Azonban Scott Derrickson (Sinister) 2005-s alkotása ha nem is ugrotta meg a nagy előd által felállított mércét, sikerült megremegtetnie azt, mivel egy jól felépített, néhol meglehetősen hátborzongató horrort tett le az asztalra, melyben a bírósági krimik stílusjegyei is fellelhetőek.

The-Exorcism-of-Emily-Rose-2005.jpg

A köd (The Fog)

John Carpenter filmjeit előszeretettel remakelik a tengerentúlon, ezek közül azonban kevés sikerül nézhetőre. Az 1980-ban mozikba került A köd újragondolása a kisebbséghez tartozik, bár meg kell hagyni, IMDB-n nem áll valami fényesen. De ez ne szegje kedvünket, mert ha az eredetihez nem is ér fel Rupert Wainwright mozija, azért szórakoztató a maga módján és bővelkedik a látványos jelenetekben. Sőt, a sorozatfüggők külön örülhetnek, hiszen a főszerepben a Smallville Clark Kent-je, azaz Tom Welling látható.

the-fog-2005.jpg

Wolf Creek - A haláltúra

Manapság egyre több horror készül Ausztráliában, ezzel pedig nincs baj, hiszen minőségi alkotásokat szállítanak a kenguruk földjén élő filmesek. Greg McLean Wolf Creek-je is egy jól sikerült darab, bár eredetiségben egyáltalán nem bővelkedik. Viszont a feszültséget remekül fent tudja tartani, a színészek jól alakítanak és a szép tájképek az eltalált zenei aláfestéssel karöltve pedig már csak hab azon a bizonyos tortán.

wolf-creek-2005.jpg

Kígyóharapás (Venom)

Ha szétnézünk egy picikét a mostani horrorpalettán, megállapíthatjuk, nem készül már annyi slasher (legalábbis minőségi), mint anno. Jim Gillespie (Tudom, mit tettél tavaly nyáron) Kígyóharapás című szösszenete csillapíthatja vérszomjunkat, hiszen egy meglehetősen agresszív "szakembert" szabadított a tinikre, aki rendesen szét is csapott közöttük. Ez a film se egy hibátlan remekmű, de egyszeri szórakozásnak megfelel, sőt, a gonosz karakter úgy-ahogy még kreatív megjelenítést is kapott.

Venom-2005.jpg

2001 Maniacs

A dél felemelkedett, mégpedig másodjára, hiszen Tim Sullivan előtt már H. G. Lewis is rászabadította a vérszomjas túlvilági redneckeket a fiatalokra. De ezzel nincs baj, mivel a remake is egész jóra sikeredett, köszönhetően a kreatív és látványos halálnemeknek, a morbid poénoknak és a pazar alakítást nyújtó Robert Englund-nak. Kár, hogy elkészült a folytatás, arról már nem lehet a jó-ízlés határán belül nyilatkozni.

2001-maniacs-2005.png

Vérszomjas idegenek (Evil Aliens)

Az angolokat nem kell félteni, ha horrorról van szó, főleg akkor nem, ha horror-komédiáról. Jó bizonyíték erre Jake West alkotása, mely hiába készült aprópénzből, mégis egy vérben gazdag, őrült móka lett, tele mókás karakterekkel és szó szerint paraszt humorral. Meg kell hagyni, nem egy mindennapi darab a Vérszomjas idegenek, de akik szeretnének egy jót mulatni, nyugodtan üljenek le elé haverokkal és egy adag piával, a szórakozás garantált.

evil-aliens-2005.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr875113125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökibá 2013.03.03. 08:21:55

A The Cave, hmmm..háááát.. :)
Egyébként, alig rémlik valami 2005-ből, talán a One Missed Call folytatás..az elég jó.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.03.03. 10:31:55

Nagyon jó lista lett (és thx az eredeti címekért! :D), igazából végigpörgettem wikin, milyen filmek voltak ebben az évben, de nem nagyon találtam olyat, ami még felférne a listára.
Na jó, a Reeker még simán jöhetett volna, mert zseniális csavarral operált, az nagyon tetszett annó.
Esetleg Boogeyman, Dark Water, ha még két ismertebb, de azért gyengusz filmet meg akarunk említeni :)

judisz 2013.03.03. 12:06:16

Nekem mindig az IMDb-n kell utánanéznem a filmeknek,csak nagyon kevésről tudom,hogy melyik évben készültek:D Pár kedvenc ázsiai ebből az évből:Cselló,Vörös cipő,Noriko no shokutaku.

A Ti listátokról nem láttam az utolsó 3-at,de csak a Kígyóharapásra jött meg a kedvem.:D Ja,és egy örömhír(legalábbis nekem),hogy már készítik a Wolf Creek 2. részét. Éljen!

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.03.06. 19:20:44

@judisz: A csellót láttam, de nem tartottam se túl jónak, se érdekesnek :)

thatrugreally tiedtheroomtogether 2013.11.26. 23:11:28

Kösz a listát! A nagy részét láttam már, a The Descent pedig az egyik nagy kedvencem.
Naboerhez, Evil aliens-hez, Isolation-höz pedig meghoztad a kedvem.

süti beállítások módosítása