Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Folytatják a Sinister-t

2013.03.03. 12:11 Csabi87

sinister-poster.jpgJason Blum a Blumhouse Productions névadója, vezetője és mindenese elkotyogta, hogy bizony folytatást kap a Sinister. Persze ezt eddig is sejthettük, hiszen egész szépen termelte a zöldhasút a produkció.

Az is felmerült, hogy bizony franchise lesz ebből is, hiszen viszonylag kis pénzből készült, egész sokat termelt és ugye nem csak Dagobert bácsi szeme csillan fel, ha dollárt lát. Az, hogy ez jó lesz-e vagy sem egyelőre ne döntsük el, sőt talán a legjobb lesz ha bizakodunk.

A folytatást valószínűleg szintén a Scott Derrickson, C.Robert Cargill páros írja, azt viszont még nem tudni, hogy a director felirattal ellátott székbe kicsücsülhet bele. Ha van egy kis eszük meghagyják ezt a feladatot Derricksonnak, hiszen az első rész azért nagy részt miatta volt jó.

A szereplőkről és a sztoriról egyelőre nem tudni semmit.

A Sinister írásunk a linkre kattolva elolvashatjátok.

Címkék: sinister 2

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr965114189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása