Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mimesis (2011)

Szerepjáték zombikkal

2013.03.02. 18:40 Csabi87

mimesis-poster.jpgDouglas Schulze rendező túlságosan sosem hívta fel magára a figyelmet filmjeivel, hiszen többnyire közepes vagy inkább gyenge darabok kerülnek ki a kezéből, bár a 2009-es The Rain / Dark Fields címűben mondjuk Dee Wallace és David Carradine is feltűnt és ez mondjuk legalább közepeséként értékelhető alkotás.

2011-ben aztán Douglas barátunk úgy döntött, hogy tető alá hoz egy zombifilmet, mert abból nem lehet baj és igazán érdekesen közelítette meg a témát.

A Mimesis tulajdonképpen egy fajta tisztelgés az 1968-as Az élőhalottak éjszakája előtt, bár eleinte azt hihetnénk, hogy egy gyenge koppincs.

Történetünk főhősei, a két hülye gyerek meghívást kapnak egy oltári bulira, amin néhány igen fura alak vesz részt. A móka nem is indul rosszul ám a vége az lesz, hogy pajtikáink beájulnak és elsötétül előttük a világ.

Egyikőjük ezek után egy temetőben ébred, valami régi vágású göncben, egy hasonlóan öltözött kába lány mellett, majd a háttérből egy szürke arcú zombi bukkan fel, aki egy röhejes és közhelyes jelenet után el is harapja hősünk torkát. A lány rájön, hogy ennek már a fele sem tréfa ezért rohanni kezd, szerencséjére pedig betér egy házba, ahol már nincs egyedül, hanem belebotlik korábbi néger srác karakterünk, aki szintén nem feltétlen érti, hogy mi ez az egész.

Sokat nem is tudnak gondolkozni, mert szépen lassan újból felbukkannak a szürke arcú agyzabálók.

A tovább mögött folytatom.

mimesis-2.jpg

Előre szeretnénk elnézést kérni, de a továbbiakban picit spoileresen írnék, már csak azért is, mert enélkül nem igazán tudnám kifejteni, amit szeretnék, másrészt talán olyan bődületes meglepetést sem fog okozni az egész, hiszen már az elejétől kezdve sejthetjük, hogy miről is van itt szó pontosan.

Vágjunk is bele: zombijaink nem is zombik, hanem hétköznapi emberek, akik szürkére maszkolták magukat és úgy döntöttek, hogy eljátsszák Romero 1968-as klasszikusát, amelyben ők az élőhalottak, a buliban elkábított szerencsétlenek pedig az áldozatok, akiket valóban megesznek és meggyilkolnak.

Érdekes nem de bár? Sőt még azt is merem állítani, hogy nem is olyan baromság, azonban mégis akadnak problémák és ezekből nem is kevéssel találkozhatunk.

mimesis-1.jpg

Kezdjük ott, hogy sokáig valóban az említett film által kitaposott ösvényen haladunk és bármennyire klasszikus és jó Az élőhalottak éjszakája, jó néhány unalmas jelenet akad benne és a felvezetés sem feltétlen kurva jó. Tessék, leírtam, most meg lehet dobálni kaviccsal és kutya szarral. Ennek ellensúlyozásaként mondjuk a Mimesis végjátéka egészen tűrhető, bár picit még így is hosszúnak éreztem.

Zombijaink ugye elég bénán néznek ki, de a választ erre már tudjuk, ellenben arra nem, hogy 4-5 felnőtt ember, miért fél 4-5 szürke arcútól, akik zombinak hiszik magukat. Hőseink ugyanis egy idő után rájönnek, hogy miről van szó és akkor sem fognak össze és verik le a srácokat, hanem továbbra is maguk alá szarnak. Nem is értem miért? Ha már ezt így gondolta Schulze úr, akkor a "zombiknak" sokkal félelmetesebbeknek kellett volna lenniük, de nem, egyáltalán nem azok, persze így hű marad a Romero-féle zombikat - véleményem szerint azok se túl ijesztőek, de nyilván azért '68-ban más volt a helyzet.

mimesis-3.jpg

A fényképezés átlagos, de ennek lehet örülni, a szereplők pedig szintén ezzel a jelzővel illethetőek, némelyikük talán picit idegesítő, de nem vészes a helyzet.

A véres részek és az akciódúsabbnak szánt jelenetek viszont meglehetősen gyengék. Nyilván vér az van, ebbe nem nagyon lehet belekötni, de itt-ott marhára hülyén néz ki az indokolatlanul fröccsenő két csepp animált vér - anélkül kevésbe lett volna szar szerintem.

Az a helyzet, hogy Schulze ötlete nem volt rossz, de a megvalósítás nem sikerült jól és nem érdemel csillagos ötöst. Kiszámítható, vontatott és emiatt nem is túl izgalmas.

4 pontot adok a Mimesis-nek, nem nézhetetlen, de ha kihagyjátok semmit nem fogtok veszíteni, ha pedig megnézitek nem igazán tudom garantálni, hogy boldogok lesztek.

Címkék: 2011 amerikai film 4/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr305072610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása