Már régóta vártam egy jó kis rémisztgetős horrorra, ami tényleg hozza is azt a hatást amiért végtére is leül az ember egy hasonló produkciót megnézni.

A fene se gondolta volna, hogy pont a viszonylag ismeretlen, ír-angol Citadellát kell leöblítenem pár Egy Rém Rendes Család résszel a nyugodt elalvás érdekében. No, félreértés ne essék,  nem váltja meg a világot Ciarán Foy első önálló rendezése, de ha valaki 2 csésze kávé filmes jelenetek által kifejtett hatására kíváncsi, az ugorjon neki egy sötét éjszakán. Aki panel lakó, az bónusz pontokat is kap a főgonosz kis lurkóktól.

Ezek, a borzasztóan ronda arcukat csuklyával takaró fiatalok, a Citadel nevű toronyházban férje szeme láttára végeznek Joanne-nel. Injekciós tűt vágnak a terhes nő hasába, amit a csecsemő túlél, de a  titokzatos gyerekseregnek rá fáj a foga, és mindent el is követ, hogy elszakítsa apjától, Tommy-tól.

Tommy a fóbiák kincsestára, agorafobiáját kezelik, de ahogy mondani szokás, van ott még ahonnan ez jött. Állandó szorongásait és problémás életét az ápolónő Marie próbálja megkönnyíteni, nem kifejezetten önzetlenül, inkább szerelemből. Mikor a kis Elsa-t elrabolják, egy pap és egy vak kisfiú segítségével az apa vissza indul a kihalt épületbe, hogy megmentse gyermekét, és elpusztítsa gyilkos vírust terjesztő kis fitymaszökevényeket.

A legyőzésükhöz túl kell lépnie félelmein, nem csak elnyomni őket, hanem hinnie kell magában, ez kiemelt fontossággal bír, lényegében meg is határozza az egész megoldást. Ami ugyan nem egy agyafúrt lezárás, de örülök is, hogy nem erőszakoltak ránk egy izzadtságszagú fordulatot, helyette felfedezhetünk egy valószínűleg szándékosan benn hagyott igazán aranyos bakit a kisbabától, ami jó ötlet volt.

Folytatás a tovább mögött.

Furán megvalósított film, furán kibontakozó történet.

A kíváncsiság, ami életben tartja addig, amíg nem el nem érünk az igazán borzongató jelenetekig. Valahogy legtöbb esetben az itt látott dolgok fordítva szoktak történni, és a szokványos rendszer szerint összeállított alapokhoz nem tudják hozzáadni azt a pluszt a készítők ami a jóleső félelemhez szükséges. Foy és társai viszont jó érzékkel hozzák a frászt gyanútlan és gyanúsítgató szemlélőre egyaránt, viszont mikor kilépnek a horror sávból, elég bizonytalanná válnak.

A zene, és legfőképpen a hang effektek emelkednek ki az egészből, a berobbanó " óóó, hogy baszd meg" típusú zajok pedig nagyon jó vágásokkal és képekkel párosulnak. Éppen ezek miatt érthetetlen például az, hogy a feszültséget éppen nélkülöző és beszéd nélküli jeleneteknél teljes csönd van, csak bambulunk ahogy a szereplők éppen "vannak" és kész. Itt már a kameraállások sem adnak semmi kiemelkedő extrát a látottakhoz. Szerencsére a sztori felépítése sokban segít, hogy ezeken átlendüljünk, de koránt sem megbocsájtható üresjáratok.

Már maga a képi világ is árulkodik az angolszász eredetről, bár még a szokottnál is szürkébb a film. Nagy Tim Burton rajongás mehetett a háttérben, de persze messze eltávolodva a mester munkáitól.

A Tommy-t alakító Aneurin Barnard sem tagadhatná le brit mivoltát, egy az egyben Pete Doherty (a Babyshambles énekes-gitáros-főnarkós mindenese) az ürge. 2012-ben a Citadel mellett még két horrort is bevállalt Barnard (Elfie Hopkins, The Facility), előtte pedig nagy gyakorlata volt a drámai szerepekben, és itt is hasonlót kellett volna alakítania, de nem igazán jött össze neki sajnos. Próbálkozik, össze is hoz egy jó kis kikészült arcot, aminél meg is áll és ennyi volt részéről a dráma. A pap szerepét kisujjból kirázó rutinos róka James Cosmo is megáll egy minimális szintnél, tőle azért többet vártam volna. Inkább vissza is térek a dicsérni valókhoz.

A forgatókönyv is Foy érdeme, és ha azt vesszük, hogy elsőként vállalkozott a kettős megmérettetésre, jó munkát végzett. A elvadult gyermekek kinézete is hibátlan, jól kiszámolt adagokban látjuk csak az arcukat, és a legjobb pillanatokban. A Citadellában játszódó képsorok néha pedig már nem csak félelemmel de undorral is képesek hatni, a skálán az egészen betegesig is eljutunk ahogy fény derül a titkokra.

Nappali fénynél nem teszteltem le, házimozin vagy fülessel nézve ott is megteheti a magáét, viszont az éjszakai megtekintés jó szívvel ajánlott, aztán lehet a lányokat kísérgetni, ha ki akarnak menni a szobából.

Igazából egyszer nézős film a Citadel - másodjára már megközelítőleg sem tud akkorát ütni - de akkor hatásos és senki bánja meg a rá fordított időt, bátran lehet próbálkozni vele. Én kíváncsian várom Ciarán Foy következő munkáját.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.