Valami igazán humoros horrort kerestem, amikor ráakadtam a 2008-as The Cottage-ra. Vígjáték és angol, mindösszesen ennyi infó elég volt, hogy befutó legyen és a helyzet az, hogy tényleg befutott, végig az élen maradt és megállíthatatlanul ért be a célba, talán még azt is megkockáztatom, hogy ledöntött a lábamról.

Az idióta "sport" hasonlatom lényege egyébként az, hogy a The Cottage kurva jó, ha valaki esetleg az egyszerűbb dolgokat szereti.

Történetünk az elején krimiszerűen indul és igazából egész sokáig az is marad, már-már addig, hogy féltem ez bizony sosem durvul be, de annyira mondjuk nem estem kétségbe, mert nevettem, lekötött és szórakoztatott ez a fajta felvezetés is.

Adott két piti bűnöző David és Peter, akik testvérek és egy kis váltságdíj reményében elrabolták egy gazdag, az alvilágban tevékenykedő ismerősük mostohalányát. A terv egyszerű: a csajt egy elhagyatott vidéki kis házba viszik, ahol aztán fogva tartják egészen addig, amíg nem jön meg a pénz, aztán pedig elengedik és a lány boldog, a mostoha apa boldog, hőseink pedig főleg azok, mert zsíros összeg üti a markukat.

Az elképzelés viszont nem helytálló, ugyanis a mostoha apa nem az az ijedős fajta, így a pénz helyett egy halom papír zsebkendővel szúrja ki kelekótya barátaink szemét, a helyszínre pedig oda küldi bérgyilkos barátait, hogy szabadítsák ki a lányt és végezzenek a balfácánokkal.

Azonban apuci terve sem helytálló, ugyanis egy a közelben élő szörnyűséges sorozatgyilkos mindent felrúg.

A tovább mögött folytatom.

A történet persze ennél a pongyola megfogalmazásnál sokkal izgalmasabb és jobb, jó néhány remek karaktert kapunk és picit nekem megint a Guy Ritchie-féle megoldás jutott az eszembe, adott néhány karakter, a történet fut néhány szálon és valahol mindegyik hősünk egy idióta és már az elején tudhatjuk, hogy saját végzetük felé haladnak és csak várjuk, hogy vajon hogy is jutnak el addig.

A poénok talán nem azok a fajták, amelyektől a földön fogunk fetrengeni, de biztos, hogy jókat nevetgélünk, a sztori pedig tényleg elég jól összerakott.

Picit talán sokat kell várni sorozatgyilkosunk megjelenésére és addig viszonylag lájtos filmet kapunk, már ami a horrort illeti, hiszen addig valóban egy krimivel határos maszlagnak örülhetünk, azonban gyilkosunk megjelenésével beindulnak a horrorisztikus események is és a véresebb, durvább dolgok rajongói is megtalálhatják a számításaikat, hiszen vérben nem igen szenvedünk hiányt, sőt egy-két durvább jelenet is adott - csak az íze kedvéért említeném meg azt, amikor gonoszunk kitépi az egyik áldozata gerincét. Nyámi.

Az a helyzet, hogy az angolok nagyon értenek ahhoz, hogy hogyan kell jó horrort csinálni és pont ezért bírom a filmjeiket. A történetek nem feltétlenül eredetibbek, mint mondjuk az amerikai produkcióknál, de a tálalás mégis sokkal gusztusosabb, a karakterek pedig fényévekkel jobbak, nem az átlagos amerikai idióták.

Paul Andrew Williams-nak tehát jár a pacsi, a rendezés mellett a forgatókönyvírás is az ő reszortja volt. Tőle egyébként a Véres karácsonyt és a Cherry Tree Lane-t láthattuk már.

A szereplők közül Andy Serkis nevét említeném még, aki A Gyűrűk Ura rajongóknak ismerős lehet, rajta kívül pedig Reece Shearsmith és Jennifer Ellison nevét érdemes még leírni, utóbbi az elrabolt leányzót alakítja és mondjuk valószínűleg nem azért fogunk rá emlékezni, mert olyan ügyes, hanem mert egyébként glamour modell.

7 pontot simán megérdemel ez a film, igényes, szórakoztató és még vicces is. Mondjuk az angol horrort elnézve talán azt is mondhatnánk, hogy csak a szokásos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.