Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek, amiket látnod kell! - 2007

Valószínűleg már megszoktátok, hogy ha szombat akkor egy újabb év következik és ismét néhány olyan film, amire érdemes rászánni az adott játékidőt.

Az Úr 2007. esztendeje következik most és az eddigi legbővebb lista következik, hiszen ha jól számolom 23 film is helyet kapott rajta. Persze ez most sem jelenti azt, hogy nem hagytunk le olyan produkciókat, amelyeknek feltétlenül itt volna a helyük, de igyekeztünk egy szép kis csokrot összeállítani, amibe mindenféle virág helyet kap.

Természetesen most sem az év legjobbjait gyűjtöttük össze, hanem azokat a filmeket, amiket legalább egyszer érdemes elővenni, még akkor is, ha egy B-kategóriás darabról van szó vagy egy annál is butább folytatásról.

Az eddigi listákat az alábbi linkeken érhetitek el: 2010, 2009, 2008.

A köd

Kezdjük a sort egy Stephen King adaptációval, ami szerencsére nem az egyetlen izgalmas 2007-es produkció a horror mesterétől. A siker talán már kezdetektől garantált volt, hiszen a rendezést az a Frank Darabont vezényelte, aki korábban már vitt King-könyvet filmre sikeresen és ez alkalommal sem vallott szégyent. A főszerepet a korábban az Álomcsapdában is szereplő Thomas Jane kapta, míg a szereplők között a The Walking Dead-ből ismerős Laurie Holdent is láthattuk.

the-mist-2008.jpg

28 héttel később

Őszintén szólva nekem a 28 nappal később finoman szólva sem tartozik a kedvenceim közé, sőt... A 2007-ben érkezett folytatáshoz emiatt nem is álltam nagy várakozással, ennek ellenére viszont egy kellemes kis zombis produkciót kaptunk, ami műfaján belül szerintem az egyik legjobb. A rendezést a spanyol ajkú Juan Carlos Fresnadillo vezényelte, aki mondjuk az Intacto esetében már megmutatta, hogy ért a szakmához, de talán ez a film volt az első igen ütős alkotása. Mondhatnánk, hogy zombi fanoknak kötelező, de valószínűleg már úgyis látták.

28-weeks-later-2008.jpg
A sötétség 30 napja

A 2000-es évek második felében a vámpír filmek felvirágoztak, de sajnos nem úgy, ahogy azt sokan szerettük volna, csillogtak, buzik voltak és a magukra kicsit is adó emberek utálták - és a mai napig utálják - a szériát, amiről nem beszélünk. Ellenben David Slade rendezőnek lehetősége nyílt egy Steve Nils képregény megfilmesítésére és hősünk nem vallott szégyent, egy remek adaptáció és egy remek vámpír film lett a végeredmény az ártatlan arcú Josh Hartnettel a főszerepben.

30-days-of-night-2008.jpg
[REC]

Egy spanyol rendező filmje már helyett kapott a listán, de most jöjjön egy ízig-vérig spanyol alkotás, amelyről talán azt sem túlzás állítani, hogy a mai napig az egyik legjobb kézi kamerás horror. Jaume Balagueró és Paco Plaza 2007-ben nagyot dobbantot, amely dobbanás véleményem szerint a mai napig visszhangzik, annak ellenére, hogy a 3. rész átütő sikeréről nem beszélhetünk. De nem elfeledni, idén jön a folytatás, a záró fejezet.

rec_2007.jpg
The Girl Next Door

Jack Ketchum történeteiből is divat filmet csinálni, a legutóbbi ilyen próbálkozások közé tartozik a The Woman is, viszont 2007-ben egy ennél talán jobban sikerült alkotás is napvilágot látott, ez volt a The Girl Next Door, ami meglehetősen durvára és lelki terrorizálosra sikerült, nagyszerű szereplőkkel. Egyértelműen mondjuk nem nevezhetjük horrornak, de durvának annál inkább, szóval aki bírja az ilyet, tehet egy próbát ezzel a filmmel is.

girlnextdoor-2008.jpg
Elhagyott szoba

Az Elhagyott szoba nem sorolható legjobb alkotások közé annyi biztos, viszont egy teljesen korrekt iparos munka, amelyben Kate Beckinsale és Luke Wilson vesszőfutását nézhetjük végig. Ja és a rendező nevéről sem feledkezzünk meg, hiszen Antal Nimród ezzel a filmmel is bizonyította, hogy külföldön is helyt tud állni és nagyon érti a választott szakmáját. 

vacancy-2007.jpg
Fűrész 4.

Hmm. Ugye egyesek szerint aktuális Fűrész epizód nélkül nincs lista, ennek jegyében pedig itt a negyedik felvonás is, ami mondjuk ettől függetlenül talán a széria egyik leggyengébb láncszeme. Persze panaszra még így sincs túl sok okunk, hiszen a megszokott kliséket és vagdalkozásokat megkapjuk, de maximálisan nem lehetünk elégedettek, bár ilyen szempontból talán igazán nagyot csak az első rész üt, na de hogy teljes legyen a kép látni kell ezt is.

saw-4-2007.jpg
A betolakodó

Jó néhány filmet végig vettünk már, viszont francia produkció eddig nem volt górcső alatt, de A betolakodó pont az a fajta, amit ki nem lehet hagyni. Alexandre Bustillo és Julien Maury ezzel a filmmel mutatták meg a közönség számára, hogy marhára érdemes rájuk odafigyelni - mondjuk a Livide azért nem volt akkor durranás a részükről, de rossznak nevezni is felelőtlenség volna. Vér, brutalitás, ahogy talán azt a franciáktól egy picit megszokhattuk.

inside-2008.jpg
Adsz vagy kapsz

Azt hiszem a legutóbbi két listán nem is igazán volt antológia jellegű produkció, pedig ezek között is akadnak említésre méltó alkotások. Michael Dougherty filmje az Adsz vagy kapsz mindenképpen ezek közé tartozik, hiszen egy részről egy pöttöm kis gonoszt kaptak a horror rajongók, másrészről egy végig szórakoztató és izgalmas produkciót, amiben nem igen találni kivetni valót. Nem csak Halloween környékén kötelező, hanem bármikor.

trick-r-treat_2007.jpg
Frontiére(s)

Cikázunk itt, mint égen a villám, de nem baj, ugorjunk egy picit vissza a franciákhoz, ahol 2007-ben még egy izgalmas produkció szültett a Frontiére(s), amelyet egy másik francia tehetség Xavier Gens rendezett, aki nem ügyetlen, bár a Hitman-es botlását jobb elfelejteni. Ha szigorú és kötekedős akarok lenni, akkor kijelenthetem, hogy A betolakodók jobb, viszont a Frontiére(s) legalább annyira ajánlott végignézni.

frontieres-2007.jpg
A helyőrség

Egy angol zombi film már volt a listán, jöjjön még egy, ami mondjuk picit fantáziadúsabb alkotás, de nem kevésbé jobb. Steve Barker produkciójában nem hagyományos élőholtakat kapunk, hanem igyekeztek egy picit megbolondítani a megszokott ízeket és ez szerintem sikerült is. Persze az ilyenkor szokásos veszélyt itt sem kerülhették el, hiszen sokak szemében pont emiatt a más fűszerezés miatt rossz A helyőrség, de talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy mi eléggé szeretjük.

outpost-2007.jpg
A nevem Bruce

A fiatalabb olvasóink számára talán nem feltétlenül ismerős az a név, hogy Bruce Campbell - bár bízunk benne, hogy most azért tévedünk. Az úriember annak idején Sam Raimi Gonosz halottjában tűnt fel - előtte is láthattuk itt-ott, de a Campbell-i időszámítás '81-ben kezdődött. Az évek során hősünk pedig egy fajta ikonikus színésszé vált, 2007-ben pedig a saját rendezésében készült is egy film, amiben tulajdonképpen önmagának állított emléket. Mindezt persze kellő öniróniával és amolyan Bruce-osan. Nem is volna nagy baj, ha újra beülne a rendezői székbe.

mynameisbruce-2007.jpg
Vikaren

Utazzunk el így virtuálisan Dániába is, az itteni rendezők közül elsőként talán Ole Bornedal neve ugrik be, aki a nagy vízen túl is felhívta magára a figyelmet, sőt remakeelhette egyik saját filmjét is. 2007-ben pedig leforgatta a Vikarent, ami véresnek nem véres, sőt kifejezetten lájtos horror, de azért előfordulnak benne a műfaj sajátosságai, és amit még tudni kell, hogy baromi jó és vicces produkció született, amit több jelölés és arany színű díj és jelez.

vikaren-2007.jpg
Brain Dead

Nem kábítunk senkit, a Brain Dead egy tipikus B-horror zombikkal megspékelve, attól a Kevin Tenney-től, aki '88-ban a Démonok éjszakáját készítette el, de a talán kevésbé gyöngyszem Pinokkió bosszúja is az ő nevéhez fűződik. A Brain Dead pedig jól beillik a sorba, humoros, véres és szórakoztató. Nem állítjuk, hogy mindenkinek tetszeni fog, de egy próbát érdemes ezzel is tenni.

braindead-2007.png
The Mad

Haladjunk tovább zombi vonalon és maradjunk is a picit B oldalon. A The Mad egy Billy Zane főszereplésével készült horror-vígjáték, amiben szintén hemzsegnek az agyhalottak és a jobbnál-jobb poénok. Kifogásolni valóból itt sincs hiány, szóval a művészlelküek messziről kerüljék, de aki egy jót szórakozna és bírja a vicces horrort, az kezdje el felkutatni ezt a filmet.

the-mad-2007.jpg
1408

A másik 2007-es King adaptáció a 1408 volt, John Cussack főszereplésével, bár ugye Samuel L. Jackson nevét sem szép dolog lefelejteni. Talán nem jobb, mint A köd, de mondjuk ezt nézője válogatja, annyi biztos, hogy a svéd Mikael Hafström nem okozott csalódást a rajongók, persze miért tette volna, ismerjük a munkásságát ügyes fiú ő.

1408-2007.jpg
Árvaház

Mondtam, hogy cikázunk, úgy hogy most áthuppanunk Spanyolországba - megint - hiszen a [REC] című gyöngyszemen kívül az Árvaház is olyan, aminek itt a helye. Juan Antonio Bayona már az első nagy filmjével felhívta magára a figyelmet és az Árvaház mind a nézők, mind pedig a kritikusok tetszését elnyerte (záró jelben jegyeznénk meg, hogy A lehetetlen című új filmje - ami mondjuk nem horror - Oscar jelölést is kapott, igaz Naomi Watts révén, de a jelölés az jelölés. Tessék megnézni és ámulni meg bámulni, már ha eddig még nem láttátok.

elorfanato-2007.jpg
Musallat

Bár egy közepes alkotás, mégis megvan a maga sajátos varázsa ennek a filmnek, sajátos keveréke az európai és közel-keleti filmiparnak. A Musallat betekintést enged a török és muzulmán hitvilágba, megismerkedhetünk az iszlám babonáival és a dzsinnekkel, akik csak a mesékben voltak jóságosak, valójában vérszomjas, gonosz démonok, akik embereket szálltak meg, és tették tönkre az életük céljaik eléréséhez. Aki kiváncsi a keleti kultúrára, mindenképp nézze meg.

musallat_2007.jpg
Halálos hallgatás

A Fűrész első részének készítői abból a franchise-ből kiszálltak, de szerencsére a horrortól nem lubickoltak távolra, hiszen ugye egy részt az Insidiousról már volt szó egy másik listán, 2007-ben pedig a Halálos hallgatás az a film, amit megemlíthetünk a Wan-Whannel szerzőpáros nevével fémjelezve. Igazából mind a Fűrésznél, mind az Insidiousnál gyengébb produkció ez - legalábbis egy árnyalattal - de még így is a 2007-es év legjobbjai közé sorolhatjuk.

dead-silence-2007.jpg
Halloween

Néhány percet gondolkoztunk azon, hogy a Rob Zombie-féle Halloween újra helyet kapjon-e a listán, hiszen rossznak túlzás volna nevezni, de a jó jelzőt ráaggatni szintúgy badarság lenne. Egynek elmegy. Habár a második részt nem raktuk fel az akkor aktuális listára, az első megkapja a maga kis helyét és sokat nem is veszít vele a néző, de azért csak kellő távolság tartással tessék ezt a lemezt betenni a lejátszóba.

halloween-2007.jpg
Motel 2.

Eli Roth Motelje annak idején egész kellemes meglepetés volt, ami a második részről már nem mondható el, inkább csak legyinthetünk és azt mondhatjuk, hogy nem volt rossz - igaz ha eszünkbe jut a 3. epizód... nos ahhoz képest kifejezetten díjnyertes alkotás. Igazából ha a Fűrész nem túl acélos 4. része felfért, akkor a Motel szintén kevésbé ütős második része is bérelt hellyel rendelkezik ezen a 2007-es listán.

hostel-2-2007.jpg
A fenevad

A Wolf Creeket is dirigáló Greg Mclean jaj-de-krokodilos filmje, a korábbi produkcióhoz hasonlóan egész jól sikerült és kellemes kis darabnak bizonyult, szóval az állatos horror kedvelői remek játszó pajtásra lelhetnek a nagy darab emberevő kroki személyében, hiszen ilyen téren azért viszonyleg kevés a valóban igényes alkotás, A fenevad pedig mindenképpen ezek közé tartozik.

rogue-2007.jpg
Grindhouse - Terrorbolygó

Azt hittétek, hogy a Terrorbolygót lefelejtjük, mi? De nem szeretnénk megbántani Robert Rodriguez-t, már csak azért sem, mert jó néhány remek filmmel megörvendeztette már a mozgókép rajongókat. A Terrorbolygó véres, durva és olyan Rodriguez/Tarantinosan vicces, ha pedig ez nem volna elég még Bruce Willis is tiszteletét teszi. Rose McGowan pedig ír sztepptáncosokat megszégyenítően géppuskalábú alakítást nyújt.

planet-terror-2007.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr55080161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.02.16. 12:08:40

Ugye csak vicceltek, és véletlenül maradt le az I Am Legend? :) A legeslegjobb posztapok film.
Ja és ha már krokodilos film 2007-ből, szerintem a Black Water ezerszer jobb, meg tud teremteni egy nagyon kilátástalan hangulatot baromi jól.

Szerintem még ráfért volna:

- The Signal
- P2
- Borderland
- The Deaths of Ian Stone
- Wind Chill

Ezeken kívül még esetleg mehetett volna a Nicole Kidmanes The Invasion, bár már sokra nem is emlékszem belőle. Meg a Sweeney Todd is :D

Ééés a személyes kedvencem, amit annó valamiért a székbe szegeződve néztem végig, pedig annyira nem durva a sztorija, de nagyon megteremtette a hangulatot: Gone (a 2007-es, ofkorz :) )

(ui: eszembe jutott egy film még 2010-ből, Julia's Eyes (Los ojos de Julia). Ezt még mindenképpen pótoljátok, elképesztően jó!)

ui2: Csabi87, remélem megint tudtam szolgálni pár jó filmtippel! ;) (Meg a többieknek is! :D)

Tökibá3 2013.02.16. 12:35:57

Balta? Igazából, szinte mindenhol 2007-ben mutatták be.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.02.16. 14:17:28

@stargatelost: Őszintén szólva, a Legenda vagyok nekem nagyon nem tetszett, sőt borzalmas élmény volt, könyvben zseniális, viszont nekem a film nagyon nem jött be a mű szörnyekkel, meg igazából Will Smith-hel, pedig bírom a színészt :)

A P2 nekem nem volt nagy kedvenc, azt láttam, a gonosz srác idegesített, illetve a Death of Ian Stone-t láttam, az mondjuk még tényleg ráfért volna :)

A többit meg feljegyzem, mert azok lemaradtak:)

@Tökibá3: Lesz, a következőn, igazad van a bemutatóval kapcsolatban, csak megint az imdb-t nézzük - tudom, tudom vannak ennek hátrányai, de legalább következetesen mindig azt vesszük figyelembe, hiszen 2006-ban csak fesztiválokon mutatták be, a következőn ott lesz. A mailt pedig megkaptuk, ha nem válaszoltam rá, bocsi, picit sok a melóm mostanában, de az ajánló majd kikerül :)

judisz 2013.02.16. 14:35:00

Nekem tetszik a lista,de megint hiányolom az ázsiai filmeket: Alone,Carved. Nem a legjobbak,de egy próbát mind2 megér. :D

Tökibá 2013.02.16. 17:03:23

@judisz:
Az Alone konkrétan - szvsz - nagyon jó :)
Takashi Miike is formában volt abban az évben, bár nem igazán horror-fronton.

Csabi87:
Nem kell válaszolnod, ha van igény rá, majd írok még a 4bia és társairól is.
Majd kiderül :)

judisz 2013.02.16. 21:37:01

@Tökibá: Itt egy jelentkező :D Én imádtam mindkét Phobiat,a 2.-at talán egy kicsit jobban is