Állítólag a legjobb forgatókönyve ennek a résznek van az egész szériából, legalábbis Mark Burg szerint, aki az eddigi összes Fűrészben aktívan részt vett, és így nagyon sok rálátása vagy a történetre. Nos, személy szerint nem így gondolom, mert az első rész mindent visz, de valóban alaposan kidolgozott, lelkileg igen csak megterhelő történettel álltak elő, de ez a felvonás inkább undorító, mint ötletes.

Strahm ügynök meghalt, mivel nem tartotta be a szabályokat, Hoffman úgy intézte cselesen, hogy Strahm legyen a gyanúsított a kínzás folytatásában, így tisztára van mosva a neve. A rendőrök közben próbálják összerakni még az oda nem illő kirakós darabkáit, hogy biztosan igazolják a tettek elkövetését végző Jigsaw-utódoknál. Valami nem stimmel azonban Strahm nyomai körül, és egyre inkább gyanúba keveredik Hoffman. Perez nyomozó él és virul, és így a nyomozgatás újra megkezdődik, ujjlenyomatok és hanganyagok alapján.

Az egész ügybe Jill is belekeveredik, John exneje, akinek eddig is volt már szerepe: megismertük a házasságát, az elveszett gyermekét, a klinikai munkát, azonban most sokkal teljesebb képet kapunk mindenről, hogy Jill-nek tulajdonképpen mekkora szerepe van ebben az egészben. De Jill mellett Amanda is újra feltűnik, aminek én nagyon örülök, végre egy régi ismerős, akinek szerepe megint létfontosságúvá válik, ugyanis van egy titok, amit eddig csak páran tudtak. Azonban ez a titok olyan nagy és szívszorító, és nagyban befolyásolta a korábbi történések egy részét, hogy a végén is kiteljesedik egy konfliktusban, de a befejező csapdáról kicsit később, a tovább mögött.

Ezúttal a játékos: William, egy biztosítási ügynök. Megismerjük a munkásságát, és hogy hogyan is működik az egészségügy Amerikában. Részt vesz a játékban, persze nem szabadakaratából, hanem egy bosszúhadjárat egyik végső beteljesedéseként. Mint megtudjuk John a rák miatt egészségügyi biztosítást szeretne kötni egy gyógyító eljárás miatt, azonban Will ezt megtagadja, mert az esélyei nem jók. Ez a jósolgatás puszta matematika, ami egy algoritmus alapján történik, és ennek alapján John nem illik bele a képbe. Ekkor jön John elveivel, és szabályaival William szabályai ellen, nem az a lényeg hogy az ember mennyi idős, vagy milyenek az élettani esélyei, hanem hogy akar-e egyáltalán élni, és mekkora lehet adott jótékony szerepe a társadalomban, a családban.

Vegyük a csapdákat, és a teológiai értelmezést: az első csapdájánál egy idős mindenes hunyt el, aki dohányzott, idős is, így az ő esélyei gyengébbek, nos szerintem itt John egy alapelvet szeg meg: komolyan egy idős embert azért csapdába szorítani mert dohányzik? Én is utálom a dohányzást, rákot okoz, stb, de emiatt valakinek összezúzni a mellkasát? Úristen! Eddig is egy pszichopata vonalat vettünk, de mind elkövettek, szinte kivétel nélkül, olyan tetteket amiket nem kellett volna, mert adott esetben árthatnak másoknak, vagy saját maguknak, de ilyen erővel az összes részeg embert bedobhatnánk egy gödörbe, és csak egy juthat ki....megcsappanna a népesség, nem is kicsit. Ehhez nincs nagyon mit hozzáfűznöm... Nem támogatom se a dohányzást, se a túlzott alkoholfogyasztást, de azért ez nem az a típusú bűn, ami ide illik, ez rossz szokás. Persze ez is lehet szubjektív.

A következő csapda teszi igazán próbára William elveit, hogy ki és mi a fontos. Megszólal benne a családszeretet, hogy sajnos igen, az egyedül élőknek, kevesebb az esélyük, még ha a másik idősebb is, beteg is, de család veszi körbe, szerintem mindenki hasonlóan döntött volna ebben a helyzetben, de megint ugyanaz a helyzet szinte, mint az előzőnél: ártatlan emberek. Persze, részt vesznek az ügyben, de nem mélységgel, és ez már egyre zavaróbb.

Harmadik próba. Láttunk már majdnem hasonlót a negyedik részben, csak itt gőzzel és labirintussal van kombinálva, ennyit erről, és jöhet a negyedik csapda: a körhinta. Ez nagyon leleményes ötlet volt, le a kalappal, a "falkát" (beosztottait) veszti el, persze nem mindenkit, az ő döntése, ki éljen, ki haljon, vajon a saját számításait veszi figyelembe, vagy beleszólnak az érzései, és gondolatai?

A végső csapdáról picit később, nézzük ezeket az elveket, biztosítási és hitelezési ismeretek következnek: egy személy akkor válhat hitelezővé, vagy biztosítottá, ha van megfelelő fedezete, ilyen a pénzügyi világ, nem embert kell figyelembe venni, nem a személyiségét, hanem a szokásait. Itt nincsenek érzelmek, ha valakinek a mutatói rosszak, esélye sincs.

Most vegyük az amerikai egészségügyi biztosításokat, ha egy embert pénzügyi szempontból kockázatos lenne biztosítani, akkor ezt megtagadhatják, a TB kötelezettség mindenkire egyaránt vonatkozik, és be kell fizetni, de Amerikában bizonyos műtéteknél más, és itt csak annak van joga az ellátásra, aki fizeti ugyanúgy az előírt összeget. Néhány műtétet is csak akkor végezhetnek el az orvosok, ha van biztosítása, és a biztosítók döntik el, adnak-e pénzt egy-egy kockázatos műtétre, vagy van-e statisztikailag esélye az embernek.

Azonban meg kell említeni még egy nagyon-nagyon fontos gondolatot, amit már nagyon vártam az eddigi filmek kapcsán, és kissé igazolják is a gondolataim, mikor Hoffman megkérdezi az egyik áldozatot, aki túlélte a csapdáját, hogy: Hálás érte, változott? A válasz: Nem! És ez az amire gondoltam az első résznél, hogy egy ilyen drasztikus csapda, inkább sértettséget szül, mint hogy az ember teljesen gyökeresen megváltozzon, a szokások rabjai vagyunk, szinte mindannyian, nagyon ritkán tud az ember trauma hatására akár teljesen új életet kezdeni, ez nagyon személyiségfüggő, szóval a brutális, embertelen lecke nem mindenkinél válhat be.

Nem szeretnék minden részletbe belemenni, a végső csapda viszont kivételesen ötletes volt, nem árulnám el, de a legszebb része az, hogy nagyon szorosan kapcsolódott egy másik csapdához, amiről fogalmunk se volt, és itt megint előjön az emberi természet kiszámíthatósága, a bosszú.

A bosszúról már volt szó a harmadik rész kapcsán, és itt megint előjön, ha a kezünkben a lehetőség, hogy valakinek megbosszuljunk valamit, amivel fájdalmat okozott, van aki megteszi, van aki nem, hát nagyon személyiségfüggő ez is, ahogy ezt majd láthatjuk is, imádtam a csodálkozó arcokat a nő döntésénél, pedig a nő döntött okosan, megtette azt amire nagyon kevesek képesek, van lelke, és ezért tisztelni is kell, konkrétan csapdája nem is olyan igazi csapda, ez egy jó lépés volt a forgatókönyvírók részéről, meg kell hagyni.

A két elv ütközése, avagy ki érdemes az életre, furcsa így leírni, de a biztosítók, ahogy Jigsaw is arról döntenek, hogy ki érdemel életet, amibe nekik igazából nem lenne beszólásuk, hiszen az élet alapvető jogunk, és itt jön a kérdés, létezés vagy élet?

Az emberben meg van az ösztön hogy éljen, élni akar, megtesz mindent, vannak persze azonban akik inkább csak léteznek, nincs meg bennük az élni akarás ösztöne, ez John nézete. De ez is szubjektív lehet valakinek az élete, ahogy éli az életét, az másnak pusztán egy unalmas létezés, nem mindegy milyen szemszögből nézzük. De amíg az adott embert boldoggá teszi az élete, és ezzel nem árt senkinek se, még ha sajnos magának árt is, az ő élete! Ítélkezni persze lehet, ilyen az emberi természet. Ha változnia kell, igen, ezt lehet sugallni, segíteni, tanácsokat adni, de nem beledobni egy csapdába, vagy akár megtagadni tőle egy egészségügyi ellátást, ha valaki esetleg szegén -, amiről nem tehet, a mai világban főleg - akkor semmire se jogosult? Az életet nem lehet ezek alapján elbírálni se, van aki hibákat követ el, de mindenkinek van esélye a változásra, hogy éljen vele! Csak senkinek se ártson, akkor már rég rossz úton jár, ha valaki másnak fájdalmat okoz, akár testi, akár lelki kín. A biztosítók csak a biológiai esélyt nézik, nem pedig az ember személyiségét, ott mindent a pénz ural, akitől vissza lehet szedni a pénzt, a járulékot, a kamatokat, és van fedezete, az élhet...ma mindent a pénz ural.

A rendező ezúttal Kevin Greutert semmi különösebbet nem tett a filmhez, lassan az eddig csak háttérben dolgozó stábtagok előjönnek a barlangjukból, beülnek a rendezői székbe, és átveszik a fél gárda az irányítást, ami persze nem is gond, de pluszt se ad igazán az egészhez, ugyanúgy flashbackből áll a film egy része, Amandát legalább jobban megismertük, illetve mennyi szerepe is volt, ahogy Hoffmannal való rivalizálás is előtérbe kerül, és John egyedül csak Jillt védi, senki mást, ahogy kiderül, és ez egy jó cselekményszál, egyedül csak ő volt mindig a fontos a számára.

Lassan közelítünk a záráshoz, ami érezhető, mert csavar már nem igazán van a végén, csak elbeszélnek egy történetet, ettől még a színvonala nem rossz, de sajnos messze el van maradva a régi, jó szinttől.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.