Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hansel & Gretel (2013)

Jancsi meg Juliska meg az Asylum

2013.02.03. 18:33 Csabi87

hanselgretel-asylum-post.jpgAz Asylum nem szarral gurigázik, ezt mondjuk már többször bizonyították, hiszen, amikor az igazán nagy filmesek neki látnak egy produkciónak, a lelkes csapat belekezd egy koppincs készítésébe, ami meglehetősen hasonló, de mégis más és nem csak technikai színvonalban, szereplő gárdában, hanem ici-picit a történetben is. Volt erre már példa a korábbiakban is, legutóbbiak közül például az Abraham Lincoln vs. Zombies címe juthat eszünkbe. Valamiből nekik is meg kell élniük.

A soron következő alkotás a Tommy Wirkola rendezésében készülő turbózott Jancsi és Juliska történet feldolgozása volt és őszintén szólva azt hiszem senki nem várt semmi jót. Nem is kaptunk semmi jót, viszont azt hiszem az Asylum szintet lépett, legalábbis az én szememben mindenképpen, hiszen a Hansel & Gretel nem nevezhető igénytelen produkciónak. Nyilván sok helyen elkönyvelik szarnak, hiszen már az első másodpercekben feltűnik az Asylum név, ilyenkor a fikázás pedig automatikusan beindul, de ez alkalommal kevésbé jogos, mint mondjuk a kétfejű cápa esetében.

Hogy miért is mondom ezt? Azért, mert a csapat ezúttal többnyire mellőzte a CGI-t és picit talán az történt, amit a Hold Your Breath-től is vártam volna: enélkül ugyanis egy viszonylag közepes produkciót sikerült is leszállítaniuk, amin fanyaloghatunk ugyan, de azt hiszem a Paranormal Activity-t magasan übereli - tudom, mindig ezt hozom példaként, de ez van, ha egyszer az egy halom fekália.

A történet a jelenben játszódik és tulajdonképpen az eredeti mese egy picit átalakított változatáról van szó: János és Júlia az erdőbe keverednek - nem a szüleik viszik őket oda, bár ha azt nézzük közvetve az apjuknak köszönhető, hogy a fák közé mennek - majd bajba kerülnek és észreveszik a lombok között átszűrődő fényt majd csak hamar a ház előtt találják magukat, ahol egy gonosz boszorkány lakik, csak hogy erre későn jönnek rá.

Őszinte leszek, nekem ez a sztori sokkal izgalmasabb, mint az, hogy Jancsi és Juliska felnő, bőrruhát ölt és gonoszokra vadászik. Persze technikailag és úgy egyébként is alacsony a színvonal, sőt a sztori is hemzseg a sablonoktól, de nekem mégis pofás volt az egész.

A többit a tovább mögött olvashatjátok.

hansel-gretel-1.jpgSzóval az alapfelvetés egészen jó, de sajnos karaktereink idióták és itt már a megszokott hülyeségekkel találkozhatunk. Csak egy példa: Jancsi elindul a sötét erdőbe, egyedül. Megsérül, Júlia rátalál, majd azt mondja elmegyek segítségért, mire János kétségbeesetten: "Nem hagyhatsz itt egyedül a sötét erdőben!" Juliska pedig ahelyett, hogy azt mondaná, hogy: "Hát baszd meg eleve egyedül jöttél ide, te baromállat!" csak annyit mondd, hogy: "Oké!" és a vesztükbe is sétálnak.

Persze horrorban és főleg Asylum filmben nem kell a logikát keresnünk és itt se tegyük, úgyse találjuk meg és csak felhúzzuk az agyunkat.

Ami viszont tényleg örömteli, hogy a számítógépes megoldásokból nem sokat kapunk, ha meg igen nem néz ki olyan szarul, mint azt megszokhattuk. Mondjuk a filmvégi robbanás persze nem marad el és pont olyan gány, mint szokott volt lenni, de ezenkívül tényleg minimális a CGI jelenlét és ennek nagyon örültem. Nyilván az Asylum-féle állatos horrorokat pont amiatt nézzük és szeretjük, mert gagyin kinéző állatok kapják benne a főszerepet, de itt nem igazán kellett ilyen és ez mindenképpen sokat dob az összképen.

hansel-gretel-3.jpg

A véresebb jelenetek megoldása mondjuk továbbra sem csillagos ötös, de egy kis jó szándékkal a hármas alát megadhatjuk.

A szereplőink, karaktereink viszont továbbra sem állnak a helyzet magaslatán. Főhősnőnk még csak-csak szimpatikus lehet, de a Hansel-t (Jánost) alakító srác már az első percben felkerülhet a "reméljük ezt jól megölik" listára, még ha tudjuk is, hogy ebből úgysem lesz semmi. Ami számomra meglepő volt, hogy Dee Wallace szerepet vállalt ebben a produkcióban - mondjuk sosem volt ő A listás és voltak neki is fura szerepei, de azért elsőre túlzás lehet, hogy Asylum műhöz adja a nevét - más kérdés, hogy azért ez a produkció egy B szintet egész jól hozott, de legalábbis alulról súrolta. Wallace asszonysággal kapcsolatban, ami viszont főleg meglepett, hogy borzalmas, amit csinált, a karaktere egy részt ugye nyilván nem volt faszán megírva, de hogy mindig csak visít, meg idegesítő, hát kár érte, szerintem csalódás keltő alakítás volt ez a részéről.

hansel-gretel-2.jpg

A rendezést egyébként Anthony C. Ferrante vezényelte, aki annak idején Kísértetek éjszakáját vagy A fejnélküli lovas támadását is dirigálta.

Szeretem az Asylum-filmeket és elég baj hogy sokan gúnyt űznek belőle - igazából nem is ez a baj, hanem az, hogy olyanok is, akik csak hallották valakitől, hogy az Asylum elég ZS minőséget produkál. Igazából ezek a filmek tényleg egy rétegnek készülnek, aki nem tartozik ebbe a rétegbe és nem szereti az efféle mókát ne nézze meg és pont. Én se nézek romantikus filmeket, mert tudom, hogy úgyis csak fikázni tudnám őket, de miért szánjak másfél-két órát az életemből valamire, amiről tudom, hogy nekem nem fog tetszeni. No, így tessék ehhez is állni. Bár azt fenntartom, hogy az eddigi legigényesebb Asylum film a Hansel & Gretel, négy pontot adok is neki, én élveztem.

Címkék: amerikai film 4/10 2013 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr385048502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása