Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek, amiket látnod kell! - 2009

A múlt héten belekezdtünk egy újabb listába, amelyen az adott év horror gyöngyszemeit vagy legalábis a szerintünk izgalmasabb darabjait szedjük össze. Fontos megjegyzés, amit most is hozzáfűznénk, hogy nem feltétlen 10/10-es produkciók kerülnek a listára, sőt... Inkább olyan horrorok, amelyeket szerettünk, még ha rosszak is voltak, vagy amelyeket annak ellenére is érdemes megnézni, hogy abszolút nem tartoznak az élvonalba.

Mint mindig most is valószínűleg néhány produkció lemaradt, ezeket kommentben szokás szerint várjuk és titkon azért bízunk abban, hogy tudunk újat mutatni.

Az előző 2010-es listát itt érhetitek el.

Az utolsó ház balra

Wes Craven annak idején egy elég durva és izgalmas horrort pakolt az asztalra, amelyet 2009-ben újraforgattak. Néhányan talán aggódtak a végeredményt illetően, az mégis remekül sikerült. A történet ugye adott volt, viszont sikerült remek színészeket választani az egyes szerepekre. Például az áldozatként tetszelgő Sara Paxton talán ekkor lódult meg a horror színpadán, amelyen szerencsére azóta is rendre feltűnik. Mit is mondhatnánk, éljenek a bosszúfilmek!

azutolsohaz.jpg

A lista többi tagját a tovább mögött találjátok.

The Loved Ones

Folytassuk a sort egy ausztrál darabbal, amely egy egészen hétköznapi sztoriból fordul át borzalmas rémálomba: főhősnőnk elhívja a bálba a cseppet sem jóképű srácot, akit kiszemelt magának. A fiú azonban nemet mond, a bajok pedig megkezdődnek, ugyanis Lola papája annyira rendes, hogy szó szerint mindent megtesz a lányáért. Brutalitás, fekete humor és egész ügyes színészi játék. Ezt is vétek volna kihagyni.

the-loved-ones.jpg
Náci zombik

Most ugrunk egy nagyot és máris hóba süppedünk és kabátra váltunk, na meg gyanúsnak találjuk a körülöttünk elterülő hófedte táj csendességét, majd mire feleszmélnénk, a felszín alól náci egyenruhába öltözött zombik támadnak ránk. Tommy Wirkola jött, látott és győzött, hiszen a rajongók egészen megszerették vidám kis alkotását, ezután pedig a pénzeszsák producerek egy amerikai filmet is a direktor úr gondjaira bíztak. Ami pedig külön jó hír: Wirkola nem rég bejelentette, hogy hamarosan neki lát a Náci zombik folytatásának.

naci-zombik.jpg
Véres Valentin 3D

Ismét egy remake, ami véleményem szerint egészen tűrhető lett, bár talán a 3D élmény nem tett hozzá sokat. Egy remek kis slasher láthattunk, aminek a Supernatural rajongók külön is örülhettek, hiszen Jensen Ackles kapta a főszerepet. A végeredmény valóban jó volt és legalább egy picit a hideg is rázhatott minket a világ legfeleslegesebb "ünnepén", a szerelmesek napján.

véres-valentin.jpg
[REC] 2.

A spanyol készítésű [REC] 2007-ben picit váratlanul ütött egészen nagyot és bizonyította, hogy igenis egy kézi kamerás horror is lehet jó, véres és izgalmas, amellett, hogy olcsó pénzből tető alá hozható. A második rész pedig menetrendszerűen érkezett 2 év múlva és talán még magasabbra tette a lécet - amit a tavalyi 3. rész sokak szerint levert, bár én maradnék annál a megfogalmazásnál, hogy megkerült. A negyedik rész egyébként még hátra van, az ígéretek szerint pedig Jaume Balagueró ismét visszaveszi majd a stafétát.

rec2.jpg

Leszbikus vámpírok gyilkosai

Ha már az előbb átléptünk a nagy víz innenső felére, akkor maradjunk is a környéken, de azért röppenjünk picit odébb egészen a Brit Birodalomig, még ha hivatalosan már nem is így hívják. Az ottaniak 2009-ben is összehoztak egy ütős kis horror vígjátékot, amiben mondjuk a vígjáték bőven több volt, mint a horror, de az ilyen filmek kedvelői biztosan nem csalódtak, hiszen a nevetésre volt okunk bőven, ha ezt a filmet választottuk.

lesbian-vampire-killers.jpg
Infestation

A 2009-es év egy mutáns - CGI - állatos horrort is tartogatott számunkra, amelyben Ray Wise is szerepet kapott, mindamellett pedig a készítők igyekeztek humorosra venni a figurát. Az eredmény ha nem is csillagos ötös, de mindképpen jeles, hiszen a számítógéppel kreált részek viszonylag tűrhetőek, a poénok a helyükön vannak és a másfél órás játékidőt garantált hogy nem ásítjuk végig. Ha ennek töredékére is odafigyelnének az Asylumnál, akkor valószínűleg többen szeretnék őket.

infestation.jpg
Blood - The Last Vampire

Vámpírok, vér és akció a távol-keletről. Röviden így jellemezhetnénk a Vér: Az utolsó vámpír című kis szösszenetet, amelyet egyébként a Farkasok birodalmát is jegyző Chris Nahon rendezett - így nem is kell csodálkozni, hogy ez a film is egészen jól sikerült. Ezt a produkciót leginkább azoknak tudjuk ajánlani, akik szeretik a vérszívókat, a japán lányokat, meg a hatalmas kardokat, vagy legalább ezeket külön-külön.

bloodthelastvampire.jpg
Groteszk

Maradjunk még egy picit Ázsiában, de kalandozzunk át Japánba, ahol 2009-ben készítették el a Groteszk című horrort, ami semmiképpen nem egy 10 pontos alkotás, viszont tuti, hogy említést érdemlő. Első randis, véres horror, amire nem csak Japánban néztek ferde szemmel. No de ettől függetlenül egy horrorrajongó valószínűleg megtalálja ebben a filmben a számításait, hiszen a kínzásoknak és a brutalitásnak se vége se hossza. Más kérdés, hogy az alap történet egy kisebb papírlapon is elférne, de legalább a gyomrunkat igyekeztek a feje tetejére állítani.

grostesqu-1.jpg
Zombieland

Két zombis produkciót már említettünk eddig, most jöjjön a harmadik, ami sokak szerint az évet nézve - de talán a többi zombivígjátékot figyelembe véve is - első rangú alkotás. Őszintén szólva én nem találtam meg ezt a jelzőt, -miközben kerestem a ráillőt-  ebben a produkcióban, Jesse Eisenberg filmet pedig a mai napig képtelen vagyok megnézni, de tény, hogy a listán a helye ennek is, ha másért nem hát Woody Harrelson miatt. A pletykák szerint egyébként a sorozatváltozatból lassan talán tényleg lehet valami. Naná, a TWD sikerét látva ez nem is meglepő.

zombieland.jpg

Blood Creek

A Blood Creek megint az a film, ami a legjobbak között semmiképpen nem kapna helyet, de érdemes megnézni, mivel egy viszonylag szórakoztató agyatlanság. Viccesnek mondjuk nem feltétlen nevezhetjük, bár a történet mindenképpen érdekes és semmiképpen nem szeretnék megfeledkezni a filmben látható zombi ló támadásairól, ami naná, hogy üdén hat. A Szökés rajongók meg talán örülhetnek, hiszen Dominic Purcell is tiszteletét teszi ebben a kis szösszenetben.

blood-creek.png
Underworld 3.

Az Underworld 3. részét leginkább talán azoknak kell látniuk, akik az előző kettőt is végignézték, máskülönben nem biztos, hogy sokat ér. Na nem mintha nem volna jó, hiszen vámpírok, vérfarkasok és bőrruhás asszonyok is helyet kapnak benne, ezeket pedig lehet szeretni, de a számításaikat igazán azok találhatják meg ebben a filmben, akik szeretik az akciódúsabb produkciókat. Ennél többet meg kár is most róla írni, úgyis látta már mindenki, mert ezt bezzeg leadták a hazai mozik is.

underworld3.jpg
Szomjúság

Szerelmetes vámpír történet normális rendezővel, színészekkel, történettel. Talán ennyivel körül is írhatjuk a filmet, bár a rendező Chan-wook Park nevét azért még megemlíteném, hiszen sokat nyom a latban, hogy köze volt a filmhez. Az tény, hogy a kezdés picit lassabb, de aztán beindul az erőszak, meg dugnak is, a rendezés kiváló, a karakterek pedig szintén csillagos ötöst érdemelnek. 

Thirst.jpg
The Collector

A személyes kedvencem ez a film és azt hiszem a csapatunkból ezzel többen egyet is értenek. Patrick Melton és Marcus Dunstan ennek előtte a "kései" Fűrész filmek forgatókönyveivel és a Dög trilógiával igyekeztek magukra felhívni a figyelmet, a The Collectorral pedig szintén egy korrekt horror raktak az asztalra. Gondolkoznunk nem sokat kell közben, de aki horrort néz talán nem is mindig vágyik erre, ellenben vérengzést, feszültséget és brutalist akar, azt pedig itt megkapja.

collector.jpg
Átok 3.

Az Átok filmek voltak fiatalabb koromban azok a produkciók, amelyek közben tényleg féltem egy picit. A harmadik rész mondjuk már nem hatott rám így, talán picit gyengébbre is sikerült, mint a korábbi felvonások, ennek ellenére azért még így is bőven kötelező darab, mind az előzményekkel, mind az eredeti filmekkel együtt. 

the-grudge-3.jpg
Vertige

Szokás arról beszélni, hogy a francia újhullámos horrorfilmek remekül sikerülnek és alig van párjuk. A Vertige talán picit kilóghat a sorból, egyrészt, mert itthon kevesen ismerik, másrészt azért elmarad a Mártírok vagy mondjuk A betolakodó szintjétől, de rossznak vagy akár közepesnek kár volna nevezni, hiszen remek film ez is, szép fényképezéssel és gyönyörű tájakkal, na meg azért a brutalitást is megkapjuk, nem kell aggódni.

vertige.png
A horda

Menjünk tovább egy szintén francia alkotással, ami nem a slasher jellegű filmeket hívatott képviselni, hanem a zombi produkciók sorát erősíti. A történet nem feltétlen agyas, de hát melyik zombifilm esetében az? Ellenben technikailag jól kivitelezett és mindenképpen kötelező zombifilm, már csak azért is, mert francia honból ilyet viszonylag keveset kapunk.

la-horde.jpg
Pandorum

Ezt a filmet - mint sok másikat - szokás fikázni, hogy egy Barlang koppincs sci-fi környezetben, hogy a jó ötlet, ami benne volt szarul lett megvalósítva ésatöbbi...ésatöbbi... Szerintünk meg egészen tűrhető és valóban nem egy felejthetetlen alkotás, de az akció-horror rajongók élvezni fogják, sőt még talán a sci-fi őrülteknek is tetszhet valamint a szereplőink is tűrhetőek. A TWD rajongók kedvéért pedig talán azt is érdemes megemlíteni, hogy Norman Reedust is láthatjuk benne.

pandorum.jpg
The Human Centipede

Nem mernék nagyobb összegben arra fogadni, hogy Tom Sixx normális. Sőt valószínűleg nem az, de a horror pont az ilyen elmék táptalaja. Az emberi százlábú egy elborult ötletre épít és talán nem is olyan meglepő, hogy vannak országok, ahol betiltották. Sokan szeretik, sokan utálják, de egyszer azért valószínűleg mindenki megnézi, legalábbis a kezdő felvonást biztosan, a folytatást meg csak annak jegyében.

humancentipede.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr565055400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bencevarga 2013.02.02. 07:44:17

a groteszknél rossz képet raktatok be!

egyébként jó a lista. azért van mit bepótolnom, többet mint a múlt hetinél

judisz 2013.02.02. 09:50:33

Hu,megint egy baromi jó lista lett :D Nálam megint csak 1 maradt ki,mégpedig az Infestation. A filmek közül a 2 legjobb a Collector és a Szomjúság. Nem hiába,Chan-wook Park az egyik legjobb rendező,vétek lenne kihagyni a többi filmjét :D

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.02.02. 11:10:40

A 4 vámpíros filmet nem láttam csak :) Az Underwolrdöket majd egyszer lehet bedarálom, de a többi nem vonz.

Viszont itt már jóval több kihagyhatatlan, fasza alkotás kimaradt. Amit mindenképpen ajánlanék:

- Triangle
- Perkins' 14
- Carriers
- Heartless
- Nine Dead (bár ezt imdb 2010-esnek írja)
- The Shrine (bár ezt is 2010-nek írja imdb, wiki lista viszont 2009-hez sorolja)
- Hush (ezt az imdb 2008-nak írja, wiki 2009-nek, remélem a következő listán rajta lesz. Ha pedig még nem láttátok, akkor pótoljátok, nagyon izgalmas brit horror.)

Valamint természetesen minden évben itt a helye az aktuális Fűrész filmnek is, jelen esetben a hatodik résznek. Ezen kívül nem volt rossz a The Descent Part 2 sem (bár első részt nem érte el), és Rob Zombie Halloween II-je is azért felférhetett volna.

Logent 2013.02.02. 11:31:49

A Fűrész 6-ot én is hiányolom. Egyébként igen a Groteszknél rossz kép van (ami ittvan az a The girl next doorbol van)

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.02.02. 14:53:58

Köszi a képpel kapcsolatos javítást, időközben cseréltem nem is értem mit gondoltam - most mondhatanám, hogy kíváncsi voltam észreveszitek-e :D.

Egyébként meg tök érdekes, de a Fűrész 6. része egyikünknek se jutott eszébe, pedig biztos mindannyian láttuk, úgy látszik aza rész valahogy nem fogott meg minket, de jogos, hogy itt volna a helye, ezért jó, hogy lehet kommentelni.

A Halloween 2, meg igazából szándékosan nincs fent, talán picit betegesen imádjuk az eredetit és Rob Zombie újrái sem rosszak, de valahogy nem a szívünk csücske - más kérdés, hogy ha a Rémálom remake fele annyira jó lett volna, mint a Halloween remake, akkor még örülhettünk is volna :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.02.16. 13:10:24

@bencevarga: Bocsi, közben megtudtam, hogy eredetlieg tényleg szar kép volt benne.

süti beállítások módosítása