Két kultuszfilm határozta meg a scifi-horror műfajt. Az egyik Ridley Scott Alien-je, a másik John Carpenter A dolog-ja. A Leviathan-t ez a két alkotás ihlette, és bár az égvilágon semmi újat nem tud felmutatni, mégis egy meglepően izgalmas és szórakoztató film kerekedett belőle.

A közeljövőben járunk, egy mélytengeri bányászállomáson. A 8 fős legénység feladata ritka ércek kitermelése. Már az első percekben komoly izgalmakat élünk át, mikor DeJesusnak meghibásodik a búvárruhája és kis híján szétrobban a nyomástól. Az igencsak forró pillanatokat nyugisabbak követik, amíg rá nem lelnek egy orosz hajóroncsra, a Leviathan-ra. Sok kérdés merül fel vele kapcsolatban, furcsa mód a számítógép szerint el sem süllyedt ez az ócskavas. A megmentett iratok alapján fertőzés végzett a legénységgel. Amíg a hajón talált holmikat válogatják, egyikük elcsen egy flaska vodkát, vesztére iszik is belőle. Ezt követően rosszullétek gyötrik és különös, pikkelyszerű bőrelváltozások jelennek meg a testén. Az orvos szerint genetikai átváltozáson megy keresztül, de a diagnózis megállapítása után kicsivel életét is veszti. Holtában sem nyugodhat békében, szörnyű mutációk mennek végbe élettelen testén, és szörnyetegként támad fel.

A tovább mögött folytatom.

Akármilyen bénán hangzik leírva az alapsztori, higgyétek el nekem, hogy nem az. Az Alienhez és A dologhoz hasonlítottam, ennek több oka van.

Itt is egyetlen szörny garázdálkodik, ráadásul intelligens is és ez is olyan környezetben játszódik, ahonnan nincs menekvés. Míg az említett filmekben az űr, valamint a sarki fagy és kietlenség zárja el a menekülés lehetőségét, itt a mélytengeri környezet. Kicsit pofátlanabb fordítók a Kilencedik utas a Halál címet is adhatták volna neki. De ezek a „hasonlóságok” ne vegyék el senkinek a kedvét, nem majmolásként kell felfogni ezt, hanem tiszteletadásként a nagy elődök előtt. Remek kis film a Leviathan, erre a garancia, hogy a több Oscar-díjas Stan Winston is a nevét adta hozzá.

A futurisztikus környezetet jól eltalálták, a 80-as évek vége, 90-es évek elejéhez képest mindenképp megállja a helyét. A szörnyről már vegyes véleménnyel vagyok. Egészben kicsit béna (de tényleg csak egy picit). Viszont nagy részt csak részleteket látunk belőle, és darabokban, valamint „kiskorában” oltári jól néz ki.

A film izgalmas és eseménydús, az utolsó fél órában tényleg eluralkodik benne a pánik és a klausztrofób érzés. Visszaszámlálás, tűz és villódzó fények fokozzák a hangulatot. A befejezést viszont kicsit elcseszték. Mikor a felszínre értek, elég lett volna a cápákkal izgalmasabbá tenni a finálét, teljesen felesleges volt újból előszedni a szörnyet. A zárójelenet meg röhejesen giccses.

A színészek mind második vonalbeliek, de ez egy ilyen filmnél abszolút nem gond szerintem. Peter Weeler (Robotzsaru), Hector Elizondo (Neveletlen hercegnő), Daniel Stern (Reszkessetek betörők!) és Richard Crenna (Rambo) lehetnek az ismertebbek.

Annak ellenére, hogy közel sem hibátlan és túl sok eredeti ötletet sem tartalmaz, mégis kiváló esti kikapcsolódást ígér ez a film, izgalmas és szórakoztató, de ami a legfontosabb: nem csak egyszer nézhető (nekem ez volt az ötödik alkalom, első három alkalommal még narrátorosan VHS-en láttam).

7 pontot kap tőlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.