Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek, amiket látnod kell! - 2010

2013.01.26. 08:02 Csabi87

Új rovatot indítunk útjára a blogon, amelyben hetente-két hetente egy-egy év horror termését vesszük végig, legalábbis azokat, amelyekre érdemes rászánni az időt.

Úgy döntöttünk, hogy a 2010-es évvel kezdünk és szépen lassan haladunk visszafelé az időben.

A lista - mint mindig - most sem hibátlan, könnyen lehet, hogy ezt-azt lehagytunk róla, de sebaj, ezért van lehetőség hozzászólni a dolgokhoz. A filmekről ez alkalommal csak röviden pár sorban írunk, bár ahol találhattok ajánlót ott a címekre kattintva elérhetitek az írásainkat.

A 2010-es listára 16 filmet zsúfoltunk fel, jó szórakozást hozzájuk.

Insidious

A 2010-es filmek sorát talán illik ezzel a produkcióval kezdeni, ugyanis a 2004-ben a Fűrészt tető alá hozó James Wan és Leigh Whannell páros három évvel ezelőtt is egy csillagos ötöst érő horrort pakolt le az asztalra, amely pénzügyileg is szépen teljesített, így nem is csoda, hogy jön a folytatás, amelyet elvileg még idén bemutatnak. Ha netán valaki még nem látta az Insidious-t, akkor ne habozzon, dobjon egy kis pattogtatnivaló kukoricát a mikróba, aztán tegyen eleget ennek a kötelezettségnek.

insidious_2010.jpgÖrdög - Devil

Az indiai származású M. Night Shyamalan neve azt hiszem a thriller rajongók számára sokat mond, hiszen az úriember jónéhány remek produkcióval vette ki a részét a filmes tortából és nyilván akadtak mellényúlásai, de azért mégis csak emlékszünk a nevére. Igaz, hogy az Ördög című filmet nem rendezőként jegyzi, sőt a szkriptet sem teljesen ő írta, ennek ellenére mégis az ő neve juthat először az eszünkbem aztán meg az, hogy: "Jaa, az a liftes horror. Igen az fasza volt." Mondjuk igazán nagyot első nézésre üt, de akkor egy ideig talán meg is látszik a nyoma az arcunkon.

devil-2010.jpg
Piranha 3D

A Piranha remake azt hiszem kapott hideget és meleget, viszont azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy Alexandre Aja nem csinált lószart. Persze nem feltétlen érdemel piros pontot, bár a szerkesztőségen belül többségében úgy gondoljuk, hogy jól sikerült produkció ez, amiben vannak piranhák, meg cickók, Ving Rhames, Christopher Lloyd, Eli Roth, Richard Dreyfuss és egy nagyobb adag Jerry O'Connell. Mondjuk a sorrend nem feltétlen ez, viszont az állatos horror rajongóinak kötelező darab, mivel ilyen téren azért az Asylum igyekszik lerombolni az igényesség bástyáját.

piranha-3d-2010.jpg
Farkasember - The Wolfman

A Piranhához hasonlóan a Farkasember is egy megosztó produkció volt. A közönség egy jelentős része fikázta, ami miatt én annak idején messziről el is kerültem ezt a filmet. Aztán egyszer csak szembe jött velem a DVD kiadás, éppen el voltam eresztve anyagilag és gondoltam miért ne, hátha többet ér 4-5 sörnél. Láss csodát így lett. A hangulat beszippantott és magával ragadott és az állítólagos gyengeség ellenére az egyik legszebb és legjobb farkasemberes produkciót nézhettem végig az utóbbi évekből.

wolfman-2010.jpg
Fűrész 3D - Saw 3D

A Fűrész eleddig utolsó epizódja nélkül talán nem is készülhetett volna el ez a lista. Lehet, hogy nem a legjobb Fűrész epizódról van szó (oké, ez mondjuk 100%) és lehet, hogy úgy általában véve sem egy jól sikerült 2010-es produkció ez, de a franchise nyomot hagyott a horror véres mezején és ha az egészet nézzük, akkor ez a rész is éppen annyira kell oda, mint biciklire a lánc. A Melton-Dunstan páros pedig azért ez alkalommal is igyekezett valami jót kitörpölni és végtére is jár nekik a pacsi.

saw-2010.png
Balta 2. - Hatchet II

A 2010-es év egyik legjobb B-horrorja volt a Balta, amelyben literszámra ömlött a vér, befigyelt egy-két poén is, csak úgy, mint Tony Todd. Kane Hodder pedig Jason Voorhees megformálása után talán ismét egy nagy horrorikont alakíthatott - legalábbis ha nem számít annak Victor Crowley, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb őt is megformálja majd. A harmadik rész egyébként idén jön és remélhetőleg a sorminta folytatódik és újabb rémes-véres B-horrornak örülhetünk.

hatchet-2-2010.jpg
Mother's Day

A remake szar, a remake rossz! - állítja néhány véleményem szerint beszűkült elme...Mondjuk nekik, azért üzenem, hogy a Carpenter-féle A dolog is kvázi egy 1951-es film remake-je. Sőt mi több ellenpéldaként kötelezném is őket arra, hogy nézzék végig a Mother's Day eredetijét - nem lesz könnyű, kitartás - aztán pedig pakolják a lejátszóba a Darren Lynn Bousman-féle újra gondolást és nyalogassák a szájuk szélét. Remek film, remek szereplőkkel. Rebecca De Mornay valami zseniálisat alakít, a többiek pedig ügyesen asszisztálnak. Közhely, de ezt is látni kell.

mothers-day-2010.jpg
I Spit on Your Grave

Jöjjön még egy remake, ami már nem 100%, hogy jobb, mint az eredeti, de az biztos, hogy megközelíti azt. Szeretnivaló kis bosszúfilm ez, amiben viszonylag kendőzetlenül mutatnak meg nekünk elég csúnya dolgokat. Ami talán szomorú, hogy itt is beszélnek folytatásról, ami nem is azért baj, mert, hogy rossz film lesz, hanem azért, mert ezzel a névvel próbálnak meg eladni egy meglehetősen más filmet, aminek nyilván a sztorija tök ugyanez lesz. Nem baj, azért biztos vevők leszünk arra is.

I_Spit_On_Your_Grave_2010.jpg
The Tortured

Valaki az előbb bosszúfilmet mondott? Oké, akkor jöjjön még egy, ami nem kevésbé jó, mint a sírra köpös alkotás. A film, amit a Fűrész készítőinek nevével adtak el (mondjuk nem az egyetlen ilyen, haha). Ami szomorú, hogy itthon még csak ki sem adták, bezzeg a sok szart a polcokra teszik. Persze a The Tortured picit talán buta és a Fűrészhez hasonlóan jaj de nagyon erőszakos, így meg az újdonság ereje sem feltétlen legyint meg minket, viszont mégis egy végig pörgős és a zárásnál meglepetést okozó kis darab ez, ami a lehengerlőnek egyáltalán nem nevezhető színészi játék ellenére is élvezhető.

the-tortured-2010.jpg
Frozen

Adam Green a Balta 2. részével már egyszer szerepelt a listán, de nem hagyhatjuk ki a Frozen című szintén 2010-es filmjét sem. A Baltához képest egy vérszegényebb és talán lassabb menetű sztorival állunk szemben, viszont ennek ellenére is legalább annyira izgalmas produkció ez is. Havas táj és a magasban rekedt fiatalok megpróbáltatásai nézhetjük miközben a karfát markolásszuk és az is lehet, hogy mi is székbe fagyunk. Itthon sajnos még nem mutatták be a Frozen-t (sem) és nem is vagyok benne biztos, hogy be fogják, de ez sajnos a kiadókat jellemzi, pedig igényes kis thriller ez.

frozen-2010.jpg
Szerb film - Srpski film

Kétféle rajongó létezik, aki nagyon imádja ezt a filmet és az egyik legbrutálisabb horrornak tartja vagy vannak, akik visszafogottabbak és úgy vélik, hogy ebben a produkcióban csak az öncélú erőszak dominál. Én most nem állnék egyik oldalra sem, annyi viszont biztos, hogy a 2010-es év említésre méltó darabjáról van szó, amit egy valamire való horror rajongónak egyszer legalább meg kell néznie. Bár ugye ezen a listán ez mindegyik filmről elmondható.

a_serbian_film-2010.jpg
La Casa Muda

Uruguay-i horror, kis pénzből, de mégis sokkal izgalmasabban, mint a Paranormal széria bármelyik része. Pedig hasonlóan kézikamerás itt is a helyzet, de talán mégis kevésbé hatásvadász. Amerikában gyorsan remake is készült belőle, ami talán még jobban jelzi azt, hogy ez egy jó film (a remake persze elég hasonszőrű lett, így az értékelése kényesebb kérdés). A produkció érdekessége egyébként, hogy vágás nélkül rögzítették az egészet, amiért talán még nagyobb piros pont jár a készítőknek.

la-casa-muda-2010.jpg
Sennentuntschi

Ugorjon egy picit át Svájcba is, mert hogy 2010-ben ott is készült egy említésre érdemes film a Sennentuntschi, amit kiejteni talán nem könnyű, de megnézni érdemes. Sablonok talán akadnak itt is, viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy egy, az Alpokban terjedő legendát mutat be a film, egy gonosz nőről, akit szalmából készítenek, ez meg izgalmasan hangzik. Itt-ott picit lehet, hogy zavaros, de a színészi játék és a fényképezés szép, a zene pedig magával ragadó. Svájc megmutatta, hogy ha nem is gyakran készítenek ott horrort, azért tudják, hogy mitől döglik a légy.

sennentuntschi-2010.jpg
Secuestrados

Maradjunk Európában és következzen egy spanyol-francia koprodukciós alkotás a Secuestrados, aminek elég ha az előzetesére ránéztek és valószínűleg máris beneveztek rá. A horror általában hajlamos elrugaszkodni a földtől és olyan dolgokat bemutatni, amelyek valószínűleg nem léteznek, ellenben ez a film nem teszi ezt. Olyan történetet mesél el, ami akár velünk is megtörténhet és a varázsa pont ebben rejlik. A humor elmarad, a sokkolás viszont számottevő és itt a cél is ez volt. Csak nézünk és hüledezünk, mást nem is igen tudunk tenni. Persze a spanyolok ehhez azért értenek, jó bizonyíték erre a Secuestrados is.

secuestrados-2010.jpg
Trancsírák - Trucker and Dale vs. Evil

Túl sok és túl jó horror vígjáték nem igen volt 2010-ben, a Trancsírák pedig pont ebben a témában utazik és egész jól sikerült. Ezen kívül pedig azon ritka filmek egyike, amelyeket itthon is egészen gyorsan bemutattak ezért könnyen lehet, hogy a többség már látta és megszerette. Nem feltétlen újranézős és itt-ott talán túlságosan erőltetett - én legalábbis ezt éreztem - de mégis jó szórakozást ígér azoknak, akik szeretnek nevetni horrornézés közbe, na persze nem kínjukban. 

tucker-and-dale-2010.jpg
Az utolsó ördögűzés - The Last Exorcism

2010-ben még azt hittük, hogy az utolsó ördögűzést láthatjuk, ami elég hatásosra sikerült, de ugye időközben kiderült, hogy a készítők beruháztak a folytatásra. A kérdés már csak az, hogy mi nézők beruházunk-e? Azt hozzá kell tenni, hogy az első felvonást elnézve nem lenne ebben semmi fura, egy korrekt és nézhető ördögűzős filmet kaptunk, minden kis butaságával együtt. Szóval, aki még nem látta pótolja gyorsan, mert idén jön a folytatás.

lastexo-2010.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr185041269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

judisz 2013.01.26. 09:40:24

Nagyon jó lista,nekem ezek közül csak a Sennentuntschi maradt ki. 2010 legjobb filmje szerintem az I Saw the Devil.Aki nem látta gyorsan pótolja :D Cold fish sem rossz;Vagyunk akik vagyunk,de sokáig lehet folytatni a sort :D

bencevarga 2013.01.26. 10:12:49

tetszik a lista, körülbelül a felét még nem láttam, de szerintem jó szórakozást fognak nyújtani a hosszú téli estékre :)

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.01.26. 13:27:56

Remek lista, nekem is csak a Sennentuntschi maradt ki eddig, de hamarosan pótlom :) A többit pedig tényleg minden horror rajongó nézze meg a Secuestrados-al az élen! :)

Viszont nagyon hiányolom róla a Caged (Captifs) című francia horrort (Herschmi, ugye figyelsz? :D), és a Stake Land című fasza posztapok filmet.
Ezeken kívül még ide férhetett volna a Cold Prey 3 (bár az első kettőhöz sehol sincs, de még így is jó), Primal is elég jó volt, meg a The Crazies se volt olyan rossz, bár már sokra nem emlékszem belőle :D

Tökibá3 2013.01.26. 22:23:28

Hááááát, a Sennenakármi nekem nagyon nem jött be, akárcsak az ördögűzés. Pirannyás ostobaságokat, Asylum- és egyéb Zs-filmeket nem nézek, ez legyen az én bajom :)
Az Insidious a (SPOILER ALERT!!!) a patás ördögös f@szság miatt nem lett életem tán legjobb horrorja, pedig addig minden esélye meglett volna rá, azonban így is erősen ajánlott.
A Frozen-nek akkora hangulata van, hogy minden triviális hibáját el tudom felejteni, a fiatal színészek remek játéka is kellemes meglepetés volt.
Egyébként 2010-ben mutatták be a Rec2-őt, a Case 39-t, az Emberi százlábút (broáf!), a Let Me In-t(!!), s ott volt a horrornak tán nem nevezhető Machete és a Fekete Hattyú.
A keleti filmekről szokás szerint megfeledkeztél :), pl. Jee-woon Kim a zseniális Tale of two sisters után egy nagyon ütős filmet tett le az asztalra ismét, I saw the Devil címmel.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.01.26. 22:39:42

@Tökibá3: REC 2, Human Centipede, Case 39 ezek imdb szerint 2009-esek, itt a srácok ezt az évszámot veszik figyelembe (amivel én nem feltétlen értek egyet), és nem azt, amikor kikerül a netre és meg lehet nézni :) Bár ki emlékszik már rá, mi mikor került ki két éve? :D Let Me In meg inkább az eredeti. Bár nekem az se jött be különösebben.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.01.26. 23:22:43

@Tökibá3: Igen, Ázsia tekintetben tényleg vérszegény a lista és teljesen igazad van az I saw the devillel kapcsolatban, 4-5ön szedtük össze a filmeket és mégis lemaradt, de ezért jó, hogy lehet kommentelni és aki végig olvassa ezeket is látja, hogy bizony akad még érdekesség bőven.

@stargatelost: egyébként pedig valóban az imdb-t vesszük alapul, tudom, hogy ez kifogásolható és néhány filmnél csücskös, de a címkézés miatt picit egyszerűbb, viszont igen az évben igazad van, meg ami mondjuk most lemaradt, például a felsorolt három film, könnyen lehet, hogy a 2009-es listán ott lesz, szóval lesz helyük, csak mondjuk másik évnél :)

Tökibá 2013.01.27. 08:56:05

@Csabi87:
Azt nem mondom, hogy napi rendszerességgel menjen (igény sincs rá), de érdemes lenne egy ázsiás szekciót is nyitnotok.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.01.27. 10:38:00

@Tökibá: igen, ugye pár hete, hónapja ki is került néhány, plusz van is raktáron 3-4 most is, de valóban egy heti 1 izgalmas lenne :)

Tökibá 2013.01.27. 11:06:32

@Csabi87:
Akkor hajrá, én támogatom!
:-)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.01.27. 13:04:27

@stargatelost: Szinte az összes francia horror tervben van nálam, ami 2000 után készült és még nem írt róla senki a blogon, csak időm most ritkán engedi a filmezést :( De a Capfits is tervben van :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.01.27. 13:07:48

@Tökibá3: Szia, az engedj be eredetije 2008-as. Az amerikai feldolgozásnak már csak azért sem lenne itt a helye, mert még a kamerabeállíytásokat is a svéd filmből majmolták le. Saját munka nuku abban a filmben :)

bknn 2013.01.27. 18:50:01

A felsorolt filmek közül kilencet láttam. Egyiket sem nézném meg újra, vagy ajánlanám másoknak...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.01.27. 23:17:51

Jó a lista, de a magyar nyelvvel kicsit összebarátkozhatnál a következő cikk előtt. :)

Darkcomet 2013.01.28. 08:35:57

A Sennentuntschi szerintem egyáltalán nem horror. Az igaz, hogy a film elég sokáig építkezik amolyan okkult, horrorisztikus elemekkel, de ez a film tulajdonképpen egy két szálon futó krimi, thriller.

2013.01.28. 20:19:01

El sem hiszem, hogy a zennentuncsi szót ezen az oldalon olvasom...

2013.01.28. 20:23:48

@Tökibá3: pont ma néztem meg a Piranha 3DD című opuszt (megjegyzem, ezen cikk hatására), valódi leprának indult, aztán szerintem visszanézték, és rádöbbentek, hogy "Oh my God, this is a very-very big Bullshit! Be a parody!"
És akkor már tudtam röhögni rajta. Egyébként másért nem, de Hasselhooff miatt érdemes megnézni, egyszerűen óriási.
Önmaga paródiája, csúcs az arc, pedig sose csíptem

süti beállítások módosítása