Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fűrész 4. (2007) - Saw IV

Az utód felemelkedése

2013.01.24. 18:54 SZANDRA

furesz-4-poster.jpgMinden magasan szárnyaló teljesítmény egyszer eléri a mélypontot. A Fűrész 3. stábjának java részt vett ennek a filmnek a megalkotásában, mégis jelentős színvonal csökkenés következett be a szériában, szerintem ez a leggyengébb rész az összes közül, de lássuk miért is gondolom így.

John Kramer holttestét felboncolják. Mivel, hogy horrorfilmről van szó, ezt az egész folyamatot közelről, alaposan be kell mutatni, a bőrleszedést, az agy kiszedést, mind-mind fontos elemek a műfaj miatt.

Ez a nyitó jelenet, ami kissé az én kedvemet már el is vette az egésztől, mert eddig legalább egy igazi csapdát kaptunk, most pedig egy boncolás lenne a bevezető? Sose ez volt szerintem a sorozat lényege, hogy csak úgy a vér folyjon, de innentől kezdve teljes mértékben ez veszi át a szerepet. Ahogy haladunk, kiderül, hogy egy kazettán üzen ismét Jigsaw, hogy akármi is történt, a gyilkolászás tovább folytatódik... és ezt a jóslatot be is váltja...

Folytatás a tovább mögött.

Jön is az első csapda, de erről már szinte tényleg semmilyen információnk sincs, miért is bűnhődtek az áldozatok? Valaki meg tudja mondani, mert nekem ez az infó nagyon hiányzik, amit sajnálok, mert érdekes lenne megismerni, ha csak egy szeletét is a kiválasztott alanyok személyiségének. De itt már csak prédákról beszélhetünk, és a legszadistább emberkínzásról. Érezhetően romlott a színvonal.

saw_4-2.jpg
Rigg és Hoffman nyomozó tovább kutakodnak a sorozatgyilkos ügyében. Csatlakozik hozzájuk a leleményes Strahm ügynök és Perez nyomozó. Strahm előtt le a kalappal, rendesen kezdi építgetni a kirakós darabjait, ami az előzményekben nem volt teljesen kimondva azzal itt rögtön szembesülünk: a rendőrség már mindent tud Jigsawról, Amandáról is. Ezek eddig nem voltak ennyire nyilvánvaló tények, azonban itt már ismerve a kilétüket, sokkal könnyebb dolga van az osztagnak, mi sem érezzük hogy többet tudnánk a kelleténél, az egész átvált egy horrorisztikus krimire.

Tisztelem Strahm-ot, ezt be kell ismernem, szinte neki van egyedül esze. Az egy erős pozitív hatás, hogy megismerjük a rendőri munkát részletesebben, a kihallgatásokat, a rendőrök közötti munkamegosztást, habár a személyiségek kidolgozása kevésbé ment, Rigg szinte majdnem ugyanolyan típus, mint Matthews, ennél kicsit fifikásabb is lehetne a megalkotása, a munkájának élő zsaru, aki mindenáron meg akarja oldani a bűntényt, és a családját hanyagolja. A rendőri kihallgatásokról még annyit, hogy Strahmon legalább látszik, hogy egy valaki, ésszel csinálja, amit csinál, próbál mások előtt járni és az egyik legmarkánsabb és pszichikailag legerősebb jellem a szériában.

John Kramer magánélete górcső alatt: a volt neje és kapcsolatuk, a munkássága, ez az egy vonal, ami miatt igazán értékelhető ez a rész, megismerjük Jigsaw múltját, honnan is indult pontosan, mi a tetteinek az értelme, milyen környezetben vált kíméletlen, bíráskodó szadista pszichopatává. Ezt nem is szeretném tovább részletezni, a jelenetek bemutatást nyernek egy sorozatgyilkos magánéletébe, érdekes történet, már ideje volt egy ilyen cselekményszálnak, ha már arra vetemedtek, hogy nem hagyják abba a forgatást.

saw_4-1.jpg
Esküszöm próbáltam kiszedni ebből a részből is valami magasztosabb üzenetet, megnyilvánulást, mert szerintem ettől különlegesebb ez a filmsorozat, mint a többi hasonló produkció. Amit igazán lehet adott esetben átgondolni, ez most talán a megszállottság. A megszállottság... hát ebbe nagyon nehéz igazán belemenni, a megszállottság nagyon veszélyes lehet, de erősen függ a tárgyától. Lehet megszállottnak lenni egy esemény miatt, egy ember miatt, megszállottan imádhatjuk a kedvenc csapatunk, megszállottan ragaszkodhatunk a múltunk darabkáihoz, vagy hihetünk valamiben.

Nos ez részben szerintem nem is lenne ártalmas, csak a mértéke nem mindegy, (és ettől megszállottság ez, nem puszta rajongás, vagy remény - tényleg tárgyfüggő) de valahol az emberekben mindig van ilyen erős megszállottság érzet, "az úgy jó, és kész". Nincs egy igazi indok mögötte, csak így gondoljuk, ez így van, és ez a rögeszme annyira a részünkké válhat, hogy valóság is válhat belőle, de nem biztos, hogy minden ember számára ugyanazt mutatja. De szerintem most megkönnyítem magamnak a helyzetet deduktív szemlélettel, és az általánosból megyek az egyedi esetre: Rigg megszállottsága az hogy megakar menteni mindenkit. Ez rosszul hangzik? Nem, csak szinte lehetetlen, amiben nem csoda ha egy átlagember összeesik, nem vagyunk mindenhatók. De ezt is erőltetetten szedtem ki, mert igazán lényeges elmélkedés és mondanivaló emögött a rész mögött nem nagyon van.

saw_4-4.jpg
No de, a csapdák: Mióta az a lényeg, hogy valakinek biztosan semmi esélye, sőt mintha egy rendőri rajtakapás lenne Jigsaw mentorálásával, ezt most Rigg szemszögéből nézem, mert jóformán a munkáját végzi, csak minden egyes csapdának brutalitás a vége, nem pedig a szokásos rendőri eljárás. Nem tudom, kissé itt már ki van sarkítva a Jigsaw-elvek lényege, van ahol döntést hozhatnak az áldozatok, de egyeseknél erre lehetőség sincs, és ezt nagyon hiányolom.

Óriási hibának tartom az idősávok közötti ugrást! Hol ebben az időben vagyunk, hol másikban. Rigg az előbb hagyta ott az egyik csapdát, rá pár perccel már Strahm következtet erről az egészről, és hogy mi miért történhetett. Engem nagyon megzavart, hogy ennyiféle cselekményszál, és idősík keveredik egyszerre, és a szereplőket se lehet igazán követni, sorra jelennek meg, tele van áldozatokkal.

saw_4-3.jpg

Nem spoilereznék, de engem ez az egész úgy megkavart, és annyi nyilvánvaló becsapás volt benne, legalábbis én annak éreztem, főleg ezt a másik utód kilétéről lévőképsorokat - aki látta tudja mire gondolok - most muszáj volt ennyire direkt félrevezetni? Az első részben Zeppnél remekül bevált, és ott sokkal rejtélyesebb volt az egész, itt már arra is sajnálták az időt, hogy homályosítsanak, én szándékos átverésnek érzem inkább, mint fordulatnak.

Ez igaz a film legvégére is, hogy már az előzmény film történéseit is belekeverik egy kis csalással, a film legeleje elég félrevezető, és én ezt semmiféleképpen se csavarnak nevezném, nézőpont kérdése, de nem nyerte el a tetszésem.

A stáb szinte ugyanaz, leszámítva azt a rendkívül fontos részét az egész szériának, hogy a Whannell - Wan páros már lemondott a történetírásról, és csak mint producerek vannak jelen, ami egyet jelent a színvonal romlással, kevesebb a cseles csapdaállítás, és üzenetek is kevésbé hatásosak, már csak Jigsaw előéletére gondolnak, és egy cselekményszálat kellett még generálni hozzá, ami a nyomozók helyzetét mutatja be, hiányzik belőle az átlagember.

Nekem az egész úgy tűnik mint egy véres krimi, ahol kell egy másoló gyilkost keresni, amit az eredeti személyisége alapján, és a kapcsolati hálóját figyelembe véve lehet csak kideríteni, emellett pedig az egyik rendőr magánakciózik, szembe néz az emberi bűntettekkel, és menteni próbálja azt, akit kell.

Jobban örültem volna, ha már az első rész után vége szakad ennek, mert az úgy zseniális ahogy van, a folytatások is jól kidolgozottak, de a harmadik rész után nem igazán kellett volna mélyebben belemenni a történetbe, erőltetésnek is hat, de itt vannak nekünk a folytatások is, a pénz nagy úr, és mindent figyelembe véve horrorfilmélménynek egész találó.

6/10

 

Címkék: 2007 amerikai film 6/10 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr145038091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.01.25. 16:08:53

Érdekes, kinek mit jelent a Fűrész sorozat. Te magasztosabb üzenetet keresel benne, én viszont a csavaros történetet, ami ebben az epizódban is megvan, még ha át is vernek.
Láttad a Lostot? Ugyanilyen zseniális történetvezetéssel bír az is, hogy például csak később nyernek értelmet dolgok, akár évadokkal (itt meg akár részekkel - lásd első és hetedik rész) később. És ez a zseniális benne (mindkettőben), ahogy manipulálják az idősíkokat, ahogy csepegtetik az információkat, ahogy vezetik a történetet. Szerintem előnyére vált, hogy a csapdázás lett alárendelve a történetnek.

SZANDRA 2013.01.25. 17:37:57

@stargatelost: Nem feltétlenül az üzenetét keresem, a csavaros története miatt szeretem én is egyfelől, azonban ha van benne olyan tartalmi rész, amit érdemes átgondolni, és ezzel egyfajta üzenetet közvetít, azt szeretem észrevenni a filmek esetében, ami horroroknál nagyon ritka, hogy a cselekményen túl legyen plusz gondolkodtató mondanivalója. Lostot nem néztem, azonban, hogy megy a történet az remek, viszont nem mindegy adott esteben menni élet van benne, és igen, többfelől is meglehet közelíteni a filmet, engem ez a túlzott idősík kavarás, úgy hogy előtte nem hivatkoznak rá hogy flashback, néha zavar, nem mindenhol, itt valamiért zavaró volt számomra, de mindenkinek másért tetszik, és mindenki mást vesz észre benne, ami fontossá teszi neki :)

süti beállítások módosítása