Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A holló (2012) - The Raven

2013.01.08. 18:52 Csabi87

the-raven-poszter.jpgA 2012-es év egyik nagy beharangozást kapott filmje volt A holló, amelyet 26 millió dollárból forgattak, olyan nevekkel, mint John Cusack, Luke Evans, Alice Eve vagy éppen Brendan Gleeson - egyébként többek közt nálunk is zajlottak a felvételek - így hát ezek miatt és talán az előzetesek alapján is várhattuk ezt a produkciót.

Persze ennek ellenére én csak most írok róla, mert nem ültem tűkön és így utólag elnézve a végeredményt sokat nem is vesztettem ezzel, de azért ne ijedjünk meg, nem szar ez, csak éppen elég középszerű.

A történetünk főhőse Edgar Allan Poe, a híres amerikai költő, novellista, a romantika korának egyik nagy alakja, aki leginkább talán rémtörténeteivel - és emellett a detektívregények "feltalálásával" hívta fel magára a figyelmet. Tette mindezt sikeresen azonban az, hogy meg is éljen ebből, nem igazán jött össze szegénynek, így hát ilyen téren nem volt túl szerencsés, de a magánélete sem nevezhető rózsásnak - a két utóbbira egyébként a filmben is kitérnek.

Poe tehát igyekszik költeményeivel és írásaival pénzt csinálni, emellett pedig egy jómódú leánynak, Emily Hamiltonnak is csapja a szelet rendesen, a lány apjának legnagyobb bánatára. Lényegében így telnek a művész úr mindennapjai, amikor is egy gyilkossági ügybe keveredik, de nem hétköznapi módon.

Baltimore-ban ugyanis egy gyilkos üti fel a fejét, aki gaztetteit pontosan Poe műveiből kopírozza, így a rend éber őrei megkérik a szerzőt, hogy legyen a segítségükre, hiszen nála jobban valószínűleg senki sem lát a gyilkos fejébe. Miután pedig az elkövető Poe szerelmét is elrabolja, az író személyes ügynek tekinti azt, hogy kézre kerítsék és megbüntessék a gazfickót.

A tovább mögött folytatom.

raven-1.jpg

Talán azt még érdemes megemlíteni, hogy a filmben Poe életének utolsó napjait láthatjuk, amit egyébként a valóságban homály fed, szóval itt, azért egy picit meseszerű magyarázatot kapunk a dolgokra.

Tudnotok kell, hogy nagyon szeretem a kosztümös horrorfilmeket, hiszen van egyfajta varázsuk, ilyen volt a Farkasember, vagy a The Awakening is - és persze még sorolhatnám. Ezek a produkciók már a hangulatukkal képesek megteremteni egy jó alkotás illúzióját, amely néha mondjuk elillan, de többnyire rabul ejti az erre fogékonyakat. Legalábbis szerintem. Részben ez a helyzet A hollóval is, szépen fényképezett, a kort egész jól bemutató darab, ügyes színészi játékokkal. Ezzel nincs is baj.

Viszont ezektől függetlenül azért néhány aprócska bajom volt vele. Egyrészt fontos tudni, hogy inkább egy nyomozós feelingű thriller ez, mintsem horror - bár itt tenném hozzá, hogy néhány véres és talán még kreatívnak nevezhető jelenet akad, de ezekkel elég csínján bántak, amitől a menet már is egy picit belassul, de szerencsére azért nem esünk unalomba, az érdeklődésünket még képes fenn tartani. Sőt ugye, aki szereti a nyomozós dolgokat azoknak még akár be is jöhet - én ezekhez többnyire semlegesen állok.

raven-2.jpg

A másik gond pedig pont ebből fakad, egy picit sablonos lesz az egész - egy részt ugye már többször is láttuk ezt, hogy adott egy író, majd egy őrült lemásolja a könyvében leírtakat és az író kvázi rendőrnek áll. Nem mondom, hogy elcsépelt ötlet, de tényleg volt már hozzá szerencsénk és sok újat itt sem visznek bele, az egyetlen plusz talán az, hogy egy valóban élt embert állítottak a középpontba és az ő halálának körülményeit próbálták meg eladhatóan rekonstruálni.

Ez egyébként Ben Livingston-nak és Hannah Shakespeare-nek köszönhető, előbbinek ez volt az első forgatókönyve eleddig csak színészkedett, míg utóbbi nem igazán ért ismertebb névrokona nyomába.

A szereplőket már említettem, viszont James McTeigue rendező nevével adós vagyok, akitől még 2005-ben a V, mint vérbosszút láthattuk, illetve nemrég a Nindzsa gyilkost.

Tulajdonképpen egy egyszer nézhetős darab ez, amiben az ilyen filmekhez szükséges hangulat meg van (naná, 26 millióból legalább az legyen meg), a színészi játékokkal sincs különösebb probléma, viszont történetét tekintve nem sok újjal kecsegtet, ennek fényében én 6 pontot adnék rá és akkor azt hiszem teljesen korrekt vagyok.

Címkék: 2012 magyar film amerikai film 6/10 spanyol film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr294695980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.