Megint bedőltem egy film címének, ez nálam gyakran előfordul, de hát ilyen kő egyszerű névnek min a P2, egyszerűen nem lehet ellenállni. A hozzábiggyesztett "A rettegés szintje" már feleslegesen erőltetett, de azért reménykedtem benne, hogy a szójátékon kívül rám, mint nézőre is fog vonatkozni, de megint csak tévedtem.

Akinél a rettegés új szintre emelkedik, az egy Angela nevű karrierista fiatal lány, aki a karácsony estét is telefonálgatással tölti (minden elképzelhető módon) egy irodaházban. Mivel erősen ígérgeti régen látott rokonainak, hogy siet hozzájuk, felesleges aggódásba is kezdhetünk a vacsoráját illetően, mivel az épület kihal, csak ő marad egy pszichopata biztonsági őr társaságában a parkoló P2-es szintjén. Ilyenkor a legritkább esetben számíthatunk jó kis ünnepi vacsira, a férfi viszont ezt tervezi, valószínűleg a lány kocsiját is ő babrálta meg a siker érdekében. Miután módszeresen elkábítja Angelát, annak rendje és módja szerint felöltözteti és leláncolja a szépen megterített asztalhoz. A lány érthetően nem értékeli a gesztust, a kedvéért összelapított kollégájának látványát pedig főleg nem, és kiszabadulván fogócskába kezd megszállott hódolójával.

A tovább mögött folytatom.

Az Alexander Aja (Magasfeszültség, Tükrök, Sziklák szeme), Grégory Levasseur (Sziklák szeme, Tükrök), Franck Khalfoun hármas jegyzi a filmet, és merész dologba vágták a fejszéjüket ezzel a nagyrészt kétszereplős történettel.

Az unalomba fulladás kockázata egyértelmű, de szerencsére rendre újuló szituációkkal, és beugró mellékszereplőkkel fenn tudják tartani az érdeklődést. A kezdés vonatott ugyan, tele felesleges beszélgetésekkel, és fel-alá járkálással, de ahogy kezdetét veszi a lány tortúrája, már kíváncsibban várjuk, hogyan kerülhet a saját kocsija csomagtartójába, amivel a kezdő képeken találkoztunk.

A színészek játékával kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim, az Angelát alakító Rachel Nichols jól illeszkedik a szerepbe, és szemünknek is jólesik a látványa fehér rucijában, inkább a rendezés hibájának tudom be, hogy sem ő, se a Tomot alakító Wes Bentley nem tud igazán kiteljesedni, pedig Bentley az Amerikai szépség alapján tökéletes választás, szerintem. A "barátságos pszichopata" az egyik leghatásosabb thriller karakter, de itt valahogy mégsem érezni azt a feszültséget amire szükség lenne, így a bosszúállás sem ül annyira.

Mikor Angelára támad Tom rottweilere, és a lány próbál menekülni, szintén nem érezzük eléggé azt a drukkot, ami teljes mértében indokolná egy kutya megölését. Ez amúgy is elég érzékeny téma, és főhősnőnk szemrevaló dekoltázsa ellenére sem lopja be eléggé magát a szívünkbe, hogy ne legyenek ellenérzéseink. Az már a magyar szinkron hibája, hogy csak úgy záporozik a hölgy szájából a "te geciii", ennél azért több lehetőség is adódna nyelvünkben.

Hogy pozitív dolgokat is említsek, a szabadulás után szinte egy új film kezdődik, Angie nem csak menekül, ellenállásba is kezd, így terrorból bosszúfilmebe váltunk át ami mindenképpen üdítő fordulat. Ugyanúgy drukkolhatunk mindkét félnek, Tom-nak például a több vér reményében, ugyanis az kevés akad, legalább is emberi, (azért az egy az egyben Carrie hasonmássá átlényegülő hősnő jól fest csurom véresen) de az ajándéknak szánt gyilkosság igazán profi és beteg, lehetett volna több is belőle. Én a gyanús zajok miatt kiérkező zsarukat például már fejszével elintézve képzeltem el, legalább az egyiket igazán kinyírhatták volna...

A felsorolt hibák leginkább horror szemszögből nézve negatívak, ezeknek ellenére a P2 egy korrekt produkció, ünnepekkor teli gyomorral fekve megfelelő választás lehet.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.